A gyermekmunka elleni világnap – a láthatatlan munkások
2020-06-12 Péntek | #Aktuális | ARCHIVÁLT
gyermekmunka • világnap •
A gyermekmunka napjainkban még mindig túl széles körben elterjedt társadalmi csapás, amely továbbra is megközelítőleg 200 millió gyermektől és fiataltól tagadja meg az tanuláshoz való jogot és a kizsákmányolás súlyos formáinak teszi ki őket.
Az UNICEF becslései szerint szerte a világban minden hatodik 5 és 14 év közötti gyermek komoly fizikai munkát végez. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint jelenleg hozzávetőlegesen 218 millió 5-17 év közötti gyermeket dolgoztatnak világszerte. Közülük 152 millióra tehető a kizsákmányoló gyermekmunka áldozatainak száma, és nagyjából az érintettek fele, mintegy 73 millió kiskorú végez veszélyes gyermekmunkát.Legtöbben azért kényszerülnek munkára, hogy családjaikat támogassák, bár sok esetben a puszta túlélésükért küzdenek. A gyermekmunka teljes visszaszorítása kilátástalan törekvésnek tűnik, de az életveszélyes és kínzó rabszolgakörülmények közül ki kell emelni a kicsiket. Sokan „munkáltatójukkal” együtt élnek, és bántalmazásnak, szexuális erőszaknak, kizsákmányolásnak vannak kitéve.
A becslések szerint a munkára kényszerített kiskorúak 70% -a a mezőgazdaságban, 50% -a pedig rendkívül kockázatos munkahelyeken dolgozik. A világ minden részén a szaléziak soha nem fáradnak el abban, hogy kérjék a kiskorúak jogainak tiszteletben tartását, tudatában annak, hogy az oktatás kulcsfontosságú és továbbra is kulcsfontosságú marad annak érdekében, hogy a gyermekeket ne használják ki és ők lehessenek saját jövőjük főszereplői.
Te tudod, hogy kik készítik a ruháidat?
Te tudod, ki készítette a ruhát, amelyet éppen viselsz? Nem a márkájára gondolunk, hanem azokra az emberekre, akik ténylegesen dolgoztak a pulcsidon, az edzőcipődön vagy éppen az esküvői ruhádon. És hogy miért olyan fontos ez?
Belegondoltál már abba, hogyan lehetséges, hogy lassan olcsóbban tudsz magadnak a leárazásokon ruhát venni, mint ebédmenüt egy étteremben? Sajnos nincs mögötte csoda: azért kerülhet ennyibe, mert nagyon sok márka a dolgozók munkabérén és munkakörülményein spórolva távoli országokba (Banglades, Kambodzsa) helyezi ki a gyártást, ezek a dolgozók (sok helyen gyerekek is) pedig kemény árat fizetnek a mi divatőrületünkért. Nem véletlen, hogy “sweatshop”-nak is hívják ezeket a kizsákmányoló gyárakat.
Pedig a divat alapvetően nem ördögtől való, az öltözködés és a stílus a kultúra része. A probléma abból fakad, hogy a divatipar egyre kevésbé átlátható. Ezen pedig túlzások nélkül emberi sorsok és bolygó jövője múlik.
Szinte minden nagy textilipari brandnél ma már úgy járnak el, hogy a design megtervezése, a tesztelés és a marketing marad a fejlett tulajdonosi országokban, míg a termékeket a fejlődő országokban varrják. A verseny kegyetlen. A befektetőbarát környezet kialakítása érdekében India például mellőzte a munkaügyi ellenőrzéseket és vizsgálatokat, a munkaerőköltségek pedig egyre lejjebb süllyednek.
A ruhagyártó üzemekben napi 12 óránál is többet dolgoztatott gyerekek egyike elmondta, hogy 14 évesen kezdett dolgozni az egyik ruhagyárban, ahová lényegében mindenkit felvettek, aki dolgozni akart. Reggeltől este tízig dolgoztatták őket, embertelen állapotok között, rendezetlen, piszkos és kényelmetlen munkakörnyezetben. Az illegális üzemek gyakorta nem állnak másból, mint egy szobából, 15-20 varrógéppel. Gyakran nincsenek vészkijáratok, sem tűzvédelmi tervek, tűzoltókészülékről nem is beszélve. Szabadság nincs, sőt előfordul, hogy a két műszak között a feszített tempó miatt a gyárban kell aludniuk. Nincs idejük iskolába járni. Hajnaltól napestig dolgoznak, 6 egész nap és egy fél nap egy héten, minimál fizetésért. Sokan közülük faluról jönnek a nagyvárosokba, egy jobb élet reményében vállalják ezt a rabszolgaságot.
Akik nem játszanak a labdákkal
Az északkelet-pakisztáni városban, Sialkotban varrják a világon forgalomba került labdák közel 70 százalékát. Egy-egy varrodai munkás naponta három labdát tud elkészíteni, ez évi mintegy 40 millió labdát jelent. Ezek közül nagyon sok 4-12 éves gyerek kezei közül kerül ki. Sok pakisztáni család kényszerül arra, hogy a megélhetés érdekében munkába küldje a gyerekeket. A labdagyárak jellemzően sok 14 év alattit foglalkoztatnak, amin csak úgy lehetne változtatni, ha a felnőtt dolgozók bérét megemelnék. A gyártók ezzel szemben igyekeznek minél távolabb tartani a szakszervezeteket az üzemektől, hogy ne lehessen fellépni a fizetés nélküli túlóra, a testi fenyítés, vagy a gyermekek dolgoztatása miatt. A fokozódó társadalmi nyomás hatására 1997-ben a legtöbb nagy gyártó kénytelen volt aláírni az Atlantai Egyezményt, amelyben vállalták, hogy a labdák előállításához nem vesznek igénybe gyerekmunkát. Az egyezményt az UNICEF, a pakisztáni kereskedelmi kamara és az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO - International Labour Organization) közösen hozta tető alá. Ezzel azonban nem szűntek meg a problémák, a szerződés ugyanis csak focilabdákra és egyes gyártókra vonatkozik, a textilgyártókra továbbra sincsenek ilyen előírások.
A civil szervezetek is érzékelik, hogy a gyermekmunka tiltása önmagában nem jelent megoldást a helyzetre, mert az jelen pillanatban az érintett családok megélhetését veszélyezteti, ezért is szorgalmazzák a méltányos kereskedelem (fair trade) elterjesztését.
Aysha egy napja
Az etióp kislány, Aysha egy napjáról készült kisfilm bepillantást enged abba, hogy milyen sors jutott azoknak a gyerekeknek, akik arra kényszerülnek, hogy cselédként dolgozzanak idegen háztartásokban.
Fotó: MTI/EPA/Abir Abdullah
Összeállítás a www.nyugat.hu/secretstories.hu/hvg.hu/ femina.hu/csalad.hu cikkei alapján.
Szaléziak.HU
