Főoldal / Szalézi világ / A remény erejével - a rendfőnök decemberi üzenete
A remény erejével - a rendfőnök decemberi üzenete
2020-12-20 Vasárnap | #Szalézi világ | KIEMELT | ARCHIVÁLT
Szeretettel köszöntelek benneteket, kedves barátaimat, a Szalézi Értesítő olvasóit. Karácsony közeledtével szeretnék megosztani veletek egy nagymama és az unokája között elhangzott beszélgetést. A nagymama nagy ismerője volt az emberi szívnek, régóta járta már az élet útját.
- Nagymama, ha te lennél az én Tündérkeresztanyám, milyen ajándékot adnál nekem? – kérdezte a kislány a nagymamától.
- Ha én a Tündérkeresztanyád lennék, ruhákat vagy hintókat adnék neked. – mondta mosolyogva az unokának – És egy titkot adnék neked: annak a művészetét, hogyan lehet a reményben élni. Van egy aranyszabály: csak egyszer élünk itt a földön. Mindazt a jót tehát, amit megtehetsz vagy kedvességet, amit a másik embernek adhatsz, azonnal kell megtenned. Ne halaszd el későbbre, ne feledekezz meg róla, mert nem járunk a földön kétszer. A szeretet egész létezésünk legnehezebb feladata. A legintenzívebb. A leginkább örömet adó. Temesd el apránként belső háborúid fejszéjét oly módon, hogy utadat a béke virágai szegélyezzék, hiszen addig a napig, amíg el nem mész innen, mindig találsz majd valamit, amin változtatni szeretnél.
Táncolj a változás szelével,de tartsd a lábadat szilárdan elveid, álmaid földjén, vágyj arra, hogy nagyon emberi ugyanakkor nagyon isteni legyél. Ne add fel. Küzdj. Bocsáss meg. Énekelj a zuhany alatt. Csodáld meg a cseresznye virágát. Emlékezz, hogy a szíved nagy és rugalmas, mindenki belefér, aki kérő tekintettel néz rád. Legyél mindig kedves, mert minden ember, akivel találkozol kemény csatát vív éppen. Tanulj meg áldást mondani és imádkozni a látás, hallás, lélegzés, tudás, remény, tévedés szabadságáért.
Ezt az ajándékot adnám neked, kicsim, de van neked már Tündérkeresztanyád: az élet és a szeretet, amelyeket minden nap Isten ad neked.”
Barátaim, bár könnyes a szemünk ezután a nehéz, különös, kemény és fájdalmas 2020-as év után, tekintsünk reménnyel az Életre és a Fényre, mert az Élet Urát mutatják nekünk.
Egy évben, amelyben nőtt a szegénység, de a nagylelkűség is, amelyben búcsút kellett vennünk sok kedves embertől, amelyben csak a tekintetünkkel tudtuk megölelni egymást, van értelme, ahogy a nagymama is mondta, felépíteni magunknak az életet nap nap után, olykor könnyek között és fáradtan, mégis mosolyogva, álmokkal és reménnyel telve.
Az éjjel, egy idegen
Karácsony ünnepe újra itt van tele fénnyel és reménnyel. Ebben az évben is, bár a Covid, ami még nem akar itt hagyni minket nem kedvez az ünnepeknek, feltűnik szemünk előtt és emlékeinkben a betlehemi jászol a maga teljes emberi lényegében. Mária és József egy járókelő útbaigazításának köszönhetően, akinek a neve ismeretlen maradt a történelem előtt, találnak egy istállónak használt barlangot, és ott töltik a várakozás utolsó éjszakáját. Jézus így születik meg teljes szegénységben. A művészi ikonográfia körbevette ezt a hármast, Máriát, Jézust és Józsefet angyalokkal és csillagokkal. Mégis mennyi félelem és aggódás lehetett ott! Napjainkban is láthatunk fotókat magányos, elhagyatott, védtelen, ártatlan gyermekekről a sajtóban. A Karácsony szembesít mindnyájunkat az örök értékekkel, amelyeket ez a megtestesült kisgyermek hozott a kiéhezett, beteg emberiség számára, amely elérhetetlen horizont felé hajózik, olykor talán az élet iránytűje nélkül. Az emberiség, amely a világjárvány miatt törékenyebbnek érzi magát, messze nem erősnek, viszont szüksége van reményre; reményre, amely emberi mivoltunk legmélyéből születik, abból a tényből, hogy Isten, aki a Szeretet a maga képére és hasonlatosságára teremtett minket.
A Covid személyes kapcsolataink lazítására és bezárkózásra kényszerít minket, míg a gyermek Jézus arra hív, hogy kinyíljunk és odaadjuk létezésünket vagy annak egy részét a jövőnek. Ő a fény, amely összeköt a szeretettel. Ezért a Karácsony ünnepe segít átélni a bizonytalanságot, a korlátokat, a betegséget is, és segít újrakezdeni minden reggel hitben és reményben.
A barátoknak írt karácsonyi üdvözletem számára XVI. Benedek pápa Spe salvi enciklikájának nagyon értékes és mély sorait válaszottam (“megváltásunk még reménybeli”, ahogy mondja Szent Pál a Rómaiaknak és nekünk is: Róm 8,24). Pontosan arról van benne szó, hogy az élet egy út és egy cél; hogy milyen egy utazás az élet tengerén, olykor viharok közepette, amit hívhatunk Covid világjárványnak is vagy más járványoknak, amelyekkel együtt élünk, és sok szenvedést okoznak. Egy utazás, ahol az igazi csillagok, amelyek vezetnek minket olyan emberek, akik fényt és reményt sugároznak, míg végül eljutunk hozzá, aki maga a Fény, az ÚrJézus, Isten és Mária Fia, aki azon a karácsonyi éjjelen közöttünk verte fel a sátrát.
Így hangzik:
Az emberi élet útonlétet jelent.
De milyen cél felé? Hogyan találjuk meg az élet útját?
Az élet olyannak tűnik, mint egy utazás
a történelem gyakran sötét és viharos tengerén,
miközben a csillagokat fürkésszük,
melyek utat mutatnak nekünk.
Életünk igazi csillagai azok az emberek,
akik helyesen tudtak élni.
Ők a remény világító fényei.
Kétségtelen, Jézus Krisztus maga a Világosság,
a Nap, aki fölkelt a történelem minden sötétsége fölé.
De hogy őt megtaláljuk, szükségünk van a közeli fényekre
– olyan emberekre, akik az ő fényéből világítanak,
és elirányítanak utazásunk közben.
És ki lehetne inkább a remény csillaga, mint Mária – ő,
aki igenjével ajtót nyitott Isten számára a mi világunkba;
ő, aki a szövetség élő szekrénye lett, akiben Isten testet öltött,
egy lett közülünk, és közöttünk „sátorozott”?
Boldog karácsonyt kívánok minden családnak, mindnyájótoknak és mindenekelőtt azoknak, akik úgy érzik egyedül vannak, elhagyatottan. A remény mozgasson minket!
Don Ángel Fernández Artime SDB, rendfőnök
Szaléziak.HU
