Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / A rendfőnök májusi üzenete – Amikor az Úr kopogtat

A rendfőnök májusi üzenete – Amikor az Úr kopogtat

A rendfőnök májusi üzenete – Amikor az Úr kopogtat

2025-05-01 Csütörtök   |   #Szalézi világ   |   KIEMELT

rendfőnök  • üzenet  • Fabio Attard  •

Egy rendtársam azt mondta nekem: „Atyám, nekünk csak a te közelségedre, a meghallgatásodra, az imádra van szükségünk. Ez vigasztal, bátorít minket, erőt és reményt ad, hogy továbbra is szolgálhassuk a fiatalokat, a szegényeket és a sérülteket, a rémülteket és a rettegőket!”

Március 25-én ünnepli az Egyház Gábriel arkangyal Máriának szóló angyali üdvözletének ünnepét. Ez a keresztény hit egyik legjelentősebb ünnepe. Ezen az ünnepen arra emlékezünk, hogy Isten részévé lett annak az emberi történelemnek, amelyet ő maga teremtett. Ezen a napon, a Szent Eucharisztiában elmondjuk a Hiszekegyet, és amikor megvalljuk, hogy Isten Fia emberré lett, mi, hívők, letérdelünk, hogy ezzel jelezzük csodálatunkat Isten e csodálatos kezdeményezése előtt, amely előtt csak térdelni tudunk.

Az angyali üdvözlet Máriában félelmet kelt: „Ne félj, Mária!” – mondja neki az angyal. Miután Mária feltette kérdéseit, és megbizonyosodott arról, hogy mi Isten terve vele, egy egyszerű mondattal válaszol, amely ma is emlékeztetőül és meghívásként szolgál számunkra. Mária, aki áldott az asszonyok között, egyszerűen azt mondja: „Legyen nekem a te igéd szerint.”

Március 25-én az Úr kopogtatott a szívem ajtaján azzal a hívással, amelyet a 29. Egyetemes Káptalanon lévő testvéreim intéztek hozzám. Arra kértek, álljak készen arra, hogy elvállaljam a Don Bosco Szaléziak, a Szalézi Szent Ferenc Kongregáció rendfőnöki tisztségét. Bevallom, hogy ott és akkor hirtelen rámszakadt ennek a hívásnak a súlya - olyan pillanatokat okozva, amelyek összezavarhatják az embert -, mert amit az Úr kért tőlem, nem volt éppen könnyű feladat. De a lényeg az, hogy amikor jön a hívás, mi, hívők lépjünk be abba a szent térbe, ahol erősen érezzük azt, hogy Ő az, aki kezdeményez. Az egyetlen előttünk álló út az, hogy egyszerűen Isten kezébe adjuk magunkat, mindenféle ha és de nélkül. Mindez természetesen nem könnyű.

 

„Majd meglátod, hogyan munkálkodik az Úr.”

Ezekben az első hetekben még mindig azt kérdezem magamtól - mint Mária - mi értelme van ennek? Aztán apránként megnyugszom és eszembe jut, amit az egyik tartományfőnököm mondott egyszer: „Amikor az Úr hív, Ő az, aki kezdeményez, tőle függ, hogy mi történik. Te csak állj készen és légy elérhető. Majd meglátod, hogyan munkálkodik az Úr.”

És bár a feladat az enyém, de az egész Kongregációt és az egész Szalézi Családot érinti, azonnal kedves szalézi testvéreimhez fordultam. Az első pillanattól kezdve kértem őket, hogy kísérjenek el imájukkal, közelségükkel, támogatásukkal.

Be kell vallanom, hogy már ezekben az első hetekben úgy érzem, hogy ennek a küldetésnek Mária példáját kell követnie. Ő az angyali üdvözlet után elindult, hogy segítsen unokatestvérének, Erzsébetnek. Így hát én is elindultam, hogy szolgáljam testvéreimet, meghallgassam őket, és biztosítsam őket az egész Kongregáció támogatásáról, különösen azokat, akik háborús konfliktus közepette vagy mélyszegénységben élnek.

Nagyon megérintett az egyik tartományfőnök megjegyzése, aki rendkívül nehéz helyzetet él át rendtársaival. Egy nagyon testvéri hangulatú beszélgetés után azt mondta nekem: „Atya, nekünk csak a közelségedre van szükségünk, hogy meghallgass minket és imádkozz értünk. Ez vigaszt, bátorítást, erőt és reményt ad, hogy továbbra is szolgálhassuk a fiatalokat, a szegényeket, a sebzetteket és azokat, akiket megfélemlítettek és rettegnek!” E megjegyzés után elhallgattunk, ő és én, miközben néhány könnycsepp hullott a szeméből, és azt kell mondanom, az enyémből is.

A találkozó után egyedül maradtam az irodámban. Azt kérdeztem magamtól, hogy vajon ez a küldetés, amelyet az Úr kér tőlem, nem az-e, hogy testvérré váljak szenvedő, de reménykedő testvéreim mellett? Akik a szegények javáért küzdenek, és eszük ágában sincs abbahagyni? Éreztem egy hangot magamban, amely azt súgta, hogy érdemes igent mondani, amikor az Úr kopogtat, kerül, amibe kerül!

P. Fabio Attard SDB, rendfőnök

https://donbosco.press/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Ferenc pápa húsvéti Urbi et Orbi üzenete

Ferenc pápa húsvéti Urbi et Orbi üzenete

#Egyház 2025-04-20, Vasárnap

A húsvétvasárnapi szentmisét követően Ferenc pápa tolószékben megjelent a Szent Péter bazilika loggiáján, akit a százezres tömeg nagy éljenzéssel..

Don Boscóval. Örökre - a rendfőnöki vikárius áprilisi üzenete

Don Boscóval. Örökre - a rendfőnöki vikárius áprilisi üzenete

#Szalézi világ 2025-04-16, Szerda

Nem mindegy, hogy hol rendezzük meg az Egyetemes Káptalant. Valdoccóban, „karizmánk bölcsőjében” lehetőségünk van arra, hogy újra fölfedezzük „eredet..

Olaszország – Interjú Fabio Attard atyával

Olaszország – Interjú Fabio Attard atyával

#Szalézi világ 2025-04-10, Csütörtök

Az "Avvenire", az olaszországi katolikus egyház hivatalos napilapja cikket közölt az új szalézi rendfőnökről, Fabio Attard atyáról. Ebből a cikkből..

Vatikán – A Szentatya üzenete a Szalézi Kongregáció 29. Egyetemes Káptalanjához

Vatikán – A Szentatya üzenete a Szalézi Kongregáció 29. Egyetemes Káptalanjához

#Szalézi világ 2025-04-07, Hétfő

Az alábbiakban közöljük azt az üzenetet, amelyet Őszentsége Ferenc pápa küldött a szalézi kongregáció 29. Egyetemes Káptalanja résztvevőinek, amelyet a..

Olaszország – Az új rendfőnök látogatása a fiatalkorúak börtönében

Olaszország – Az új rendfőnök látogatása a fiatalkorúak börtönében

#Szalézi világ 2025-04-04, Péntek

Első nyilvános látogatására a szaléziak új rendfőnöke, P. Fabio Attard a torinói Ferrante Aporti fiatalkorúak börtönét választotta. Április 3-án,..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Marmoritói Giovanni Massaglia, Savio Szent Domonkos barátja Péliföldszentkereszt - Májusi búcsú ministránsokkal és jubileumi zarándokokkal >