Főoldal / Szalézi világ / A rendfőnök októberi üzenete
A rendfőnök októberi üzenete
2018-10-16 Kedd | #Szalézi világ | KIEMELT | ARCHIVÁLT
Sokan közülünk el sem tudják képzelni az életet Don Bosco nélkül, szaléziak nélkül, és tanúsíthatjuk, hogy nélküle nem szerettünk volna bele Istenbe ilyen "őrült" módon, tele nevetéssel és nagy élményekkel.
Kedves Barátaim!
Az Egyház meg akarja hallgatni a fiatalok álmait, és válaszolni nekik minden "anyai szeretetével" a Rómába összehívott szinóduson. Mi, szaléziak, teljes egyetértésben az Egyházzal arra készülünk, hogy ugyanazt tegyük az Egyetemes Káptalanunkon, amely most a szervezési szakaszában van.
Szeretnénk meghallgatni a fiatalokat, az összes fiatal szívét: azokat, akik közel vannak hozzánk, valamint azokat, akik a legtávolabb vannak, vagy akiktől mi vagyunk a legtávolabb. Azt kérdezzük tőlük, hogy mit várnak tőlünk, és hogyan segíthetünk nekik. Azt is megkérdezzük, hogyan segíthetnek nekünk, hogy még hűségesebbek legyünk az Úrhoz, úgy, mint Don Bosco. A részvételük több lesz csupán "jelképes" részvételnél, még akkor is, ha a 28. Egyetemes Káptalanon nem tudnak fizikailag részt venni. Jelen lesznek a szavaikon keresztül – azokon a szavakon át, amelyek fiatalosak, erősek, bátorak, sőt, "merészek" - a szavakon keresztül, amelyeket tőlük kapunk és nyitott szívvel fogadunk.
A káptalan témája: "Milyen szaléziakra van szüksége a mai fiataloknak?" Ez a legszebb és legegyszerűbb kérdés, amit feltehetünk. Ahogy Umberto Galimberti filozófus magyarázza: "A fiatalok olyan tanítókat keresnek, akik motiváltak és karizmatikusak, mert az emberek akkor tanulnak, amikor lenyűgözik őket." Azt mondják a felnőtteknek: "Nem gyűlölünk benneteket; sőt, hálásak vagyunk, ha segíteni tudtok nekünk abban, hogy elérjük azt, amit akarunk, mert nekünk is vannak álmaink, és nem szeretnénk, ha kihunynának, mint a hullócsillagok.”
“Kedves Don Ángel”
Ennek egyik példájaként meg szeretném osztani mindannyiótokkal azt a két üzenetet, amit nemrég kaptam. Az első egy Facebookon kapott személyes üzenet. A második egy fiatalember tanúságtétele, akivel az egyik legutóbbi látogatásom során találkoztam.
Úgy írom le mindkét üzenetet, ahogy a fiatalok leírták. Az elsőt két hete egy fiatal lánytól, egy animátortól kaptam:
"Kedves Don Ángel,
most láttam az üzenetedet a 28. Egyetemes Káptalanról, és úgy döntöttem, hogy írok neked, csak azért, hogy elmondjam: a témája csodálatosnak tűnik számomra. Már eltöltöttem egy kis időt azzal, hogy tudjam a választ a kérdésre, ki is egy szalézi, és hogy a mi valóságunknak és a mi fiataljainknak szükségük van rájuk. Ezeket a gondolatokat saját, személyes benyomásaim motiválták, amelyeket azokkal a szaléziakkal tapasztaltam meg, akik elkísértek felnőtté válásom útján. Nekem úgy tűnik, hogy a káptalan közvetlenül megszólít bennünket, képzésben részt vevő fiatalokat, és azokat, akik már fiatal animátorok, hiszen nagyon érzékenyek vagyunk a felénk tett gesztusokra.
Őszintén, néha kicsit szomorúnak éreztem magam, mert egyes szaléziak, látszólag, több figyelmet szentelnek más dolgoknak, olyanoknak, mint a számlák, a háztartás dolgai, gazdaság, épületek, adminisztráció stb.
Mégis, a meghívás, hogy az első helyen a szív dolgai szerepeljenek, örömmel tölt el. A kihívás, hogy hagyjuk el a "könnyű élet" birodalmát, örömmel tölt el, mert szükségünk van olyan szaléziakra, akik szenvedéllyel élnek meggyőződésük, álmaik és céljaik szerint, és így élő tanúi lehetnek Krisztus szeretetének és példaként szolgálhatnak mindarra, amit Don Bosco vallott.
Így, azt hiszem, újra beleszerethetünk ebbe az életmódba, és a mi kedves Szalézi Családunk nagymértékben növekedhet, természetesen, ha mindenki megteszi a maga részét.
A szívemben hordozom önt. Nagy szeretettel:... "
Ezek után, Mexikóban tett utolsó látogatásom során egy fiatalember, aki a Szalézi Ifjúsági Mozgalom tagja, miután nyilvánosan felolvasta, átadta nekem ezt az üzenetet:
"Ciao, Don Ángel. Először is szeretném köszönteni, és szeretnék köszönetet mondani mindazért, amit tesz. Igazi öröm, hogy a Szalézi Ifjúsági Mozgalom tagjaként meg tudok osztani egy keveset a közösségem tapasztalataiból.
A nevem A.K. 23 éves vagyok. Nueva Laredo határvárosából, Tamaulipasból jöttem. Ezeknek a szavaknak a megírása valóban kihívást jelentett, mivel tudtam, hogy fel kell olvasnom őket Don Bosco utóda, a mi szeretett Don Boscónk előtt, a személy előtt, aki több ezer fiatalt ihletett bűnbánatra Isten iránti szeretetből, hogy felejthetetlen élményeket éljenek át és jobban megismerjék egymást.
Elmondhatom, hogy 10 éve ismerem a szaléziakat. Nagyszerű áldásnak tartom, hogy láthattam egy oratórium születését egy igazi szeméttelepen; az öröm, látni, hogyan fejlődött ki lassan-lassan egy olyan közösség, amely dolgozni akart, változtatni, örömet, együttélést és békét teremteni a gyermekeknek és a fiataloknak, ahol szabadon szerethetjük Krisztust, neki szentelve időnket és erőfeszítéseinket.
Ez alatt az idő alatt nehéz volt életben tartani az oratóriumot, a nehéz környezet miatt, amely körülvett bennünket, ahol kábítószer, alkohol, kábítószer-kereskedelem, illegális migráció uralkodott, ahol mindennek a leginkább kitett fiúk és lányok éltek. Nehéz a küzdelem, amellyel nap mint nap szembesülünk – a harc, amelyben mindenki szemben áll mindenkivel.
El kell ismerni a szalézi közösség és önkéntesek támogatását, akik elkísérnek bennünket, és akik igyekeznek, hogy felszabadítsák a fiatalokat az ilyen helyzetekből. De itt vannak azok a fiatalok is, akik szerelmesek Jézusba és Don Boscóba, a fiatalok, akik egy második otthonra, új barátokra találtak, egy helyre, ahol ki tudjuk fejezni magunkat, és szórakozni tudnak olyan módon, ami egészséges és jó számukra.
Emiatt mi, Nuevo Laredo fiataljai el akarjuk mondani Don Boscónak, hogy olyan bátrak akarunk lenni, mint ő számos helyzetben anélkül, hogy elveszítenénk a reményt vagy átadnánk magunkat a kétségbeesésnek, és nem adjuk fel, mindig küzdünk az álmainkért, bár nem tudjuk, hogy milyen messzire juthatunk el. Sokan közülünk továbbra is azt kérdezik maguktól, hogy vajon mit tettünk, hogy megismerhettük és éljük az oratóriumot, és megtanulhattuk, hogyan osszuk meg Don Bosco példáját.
Bennünket is elfog a szenvedély, ha arra gondolunk, hogyan szentelte idejét és életét a leginkább rászorulóknak, felkínálva nekik egy helyet, ahol élhettek, és küldött embereket, akik elkísérnek bennünket és átadják nekünk az ő Jézusba vetett erős hitét, és az ő életpéldája szerint élnek.
Sokan közülünk el sem tudják képzelni az életet Don Bosco nélkül, szaléziak nélkül, és tanúsíthatjuk, hogy nélküle nem szerettünk volna bele Istenbe ilyen őrült módon, tele nevetéssel és nagy élményekkel. Don Bosco, te vezetted el azokat az elveszett embereket, akik anélkül, hogy tudták volna, merre vezet az életük, megtalálták a választ ebben a házban, iskolában, templomban és udvaron.
Ezért, kedves Don Bosco, szeretnék köszönetet mondani azért, mert folytatta a fiatalok ösztönzését és motiválását, és szeretnék köszönetet mondani azért, mert életre hívta az én „Nagy Szalézi Családomat”, ahol átéltem a legjobb pillanatokat az életemben, ahol találkoztam csodálatos emberekkel, akiktől még mindig tanulok, különösen az Istent szerető ember örömét oly módon, ahogy soha nem gondoltam; boldog vagyok, hogy önmagam lehetek, hogy azt csinálhatok, amit szeretek, félelem nélkül, anélkül, hogy zavarban lennék mások előtt, egyszerűen csak a legteljesebb mértékben élve a szalézi karizmát, és azt mondhatom, hogy az én választásom Krisztus, Don Bosco stílusában."
Mi egy álmodozó fiai vagyunk, és nem hagyjuk, hogy a fiatalok álmai kihunyjanak, mint a hullócsillagok.
Szaléziak.HU
