Főoldal / Szalézi világ / A spanyol polgárháború szalézi vértanúi
A spanyol polgárháború szalézi vértanúi
2019-09-22 Vasárnap | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
vértanú • Spanyolország • háború •
Szeptember 22-én van a spanyol polgárháború szalézi vértanúinak emléknapja. 1936 és 1939 között Spanyolországban drámai, véres polgárháború pusztított, a vérengzések mintegy 1,2 millió ember életét követelték. A Szovjetunió támogatását élvező köztársasági kormány politikájának egyik jellemzője a szisztematikus keresztényüldözés volt, amelynek több mint hétezer pap, férfi és női szerzetes esett áldozatául, de nem kímélték a világi hívők életét sem. A vértanúk közül 95-en a Szalézi Családhoz tartoztak.
A 95 szalézi vértanú közül 39 pap, 22 kispap, 24 testvér, 2 szalézi nővér, 4 szalézi munkatárs, 3 szalézi jelölt és 1 világi munkatárs volt. Mártíromságuk elismerését három különböző ügy keretében kezdeményezték, amiből végül kettő lett: az egyik a valenciai csoporté - 32 mártír José Calasanz vezetésével, a másik pedig a sevillai és a madridi csoporté - 63 mártír Enrico Saiz Aparicio vezetésével. Senki sem vett részt politikai vagy ideológiai küzdelmekben, a „Miatánk politikáját” gyakorolták és csak azért haltak meg, mert szerzetesek, hívők, vallásosak voltak. Az első csoportot 2001. március 11 -én avatta boldoggá II. János Pál pápa a valenciai egyházmegye többi vértanújával együtt, a többieket pedig 2007. október 28-án XVI. Benedek pápa.
A Spanyolországban mártírhalált halt szaléziak csoportjában volt két szalézi nővér és öt szalézi munkatárs is. A legtöbbjüket külön-külön vagy kis csoportokban ölték meg nagyon különböző helyeken, helyzetekben és időpontokban, mivel a nagyvárosokban számos alkalommal kényszerültek szétszóródni különböző otthonokban. Legtöbbjüket tárgyalás nélkül végezték ki, néhányuk az eljárás során halt meg, és csak egy hivatalos tárgyalás zajlott a bíróságon, amely során 1938. március 23-án halálra ítélték Julio Junyer Padern atyát, akit 1938. április 26-án a Montjuïe-i gödrökbe lőttek.
Akkoriban a Tarragónia Szalézi Tartomány kiterjedt Katalónia, Valencia, a Baleár-szigetek és Aragónia területekre. A szerzetesek egy nagyobb csoportja a valenciai szalézi kollégiumban volt a Sagunto utcában egy lelkigyakorlaton, amit Don Bosco minden gyermeke elvégzett minden nyáron. Ők a tartományfőnökükkel együtt haltak meg, mások Barcelonában, megint mások más egyházmegyékben szétszóródva szenvedtek vértanúhalált.
A második csoport mártírjai között is vannak papok, testvérek, fiatal szeminaristák és világiak is. Ebben a csoportban van többek között Teresa Cejudo szalézi munkatárs; a legfiatalabb közülük Federico Cobo, aki még 17 éves sem volt, a legidősebb pedig Félix Paco Escarpín, aki 69 éves korában halt meg. És nem feledhetjük ki Enrique Saiz Aparicio atyát sem, az aspiránsok igazgatóját, aki a fiúkért cserébe felajánlotta önmagát: "Ha vért akartok, itt vagyok én, de ne bántsátok a fiúkat" - mondta a fogvatartóinak. Röviddel a halála előtt azt mondta: "Mi jobb, mint meghalni Isten dicsőségéért?"
A szalézi mártírok tanúsítják a szeretet és a megbocsátás értékét, valamint az élet egyetlen abszolút értékét, amely Isten. Mindannyiukban volt valami közös: úgy döntöttek, hogy az életük középpontjába Istent helyezik és t életüket felajánlották a Mennyei Királyság számára.
Federico Cobo Sanz, a 17 éves vértanú
Federico Cobo Sanz volt a spanyol szalézi vértanúk csoportjának legfiatalabbika. Rábanóban született 1919. november 16-án. Már egészen korán érezte a vágyat, hogy életét Istennek szentelje Don Bosco Szalézi Társaságában. Élénken érintette bátyja, Esteban Cobo példája, aki már a szalézi rend papja volt. 14 éves korában belépett a szalézi jelöltházba Madrid külvárosában, Carabanchel Altóban, ahol tanult és gyakorolta a latin nyelvet.
A középiskola harmadik évfolyamát fejezte be, amikor 1936 júliusában kitört a polgárháború Spanyolországban. Amikor 1936. július 20-án megtámadták a szalézi szemináriumot, Federicót, mint minden osztálytársát, a közeli Santa Barbara katonai iskolába vitték. Másnap nővére, Cristina Cobo jött érte, aki Madridban élt. A házukban már ott tartózkodott testvérük, Don Esteban Cobo, aki szalézi pap volt.
Miközben a két testvér nővérük, Cristina házában talált menedéket, gyakorolták a szerzetesi életet, ami megkönnyítette számukra vallásuk gyakorlását. Ugyancsak látogatták a Nemzeti Könyvtárat, hogy megvédjék magukat a milíciáktól az olvasás és a tanulás során.
Szeptember 22-én reggel a republikánus milíciák megrohamozták a házat, négyen betörtek és letartóztatták őket, mert szerzetesek voltak. Azt mondták, hogy a két testvért a Biztonsági Főigazgatóságra viszik, de nem így volt. A bírósági nyilvántartások szerint Puerta de Hierróban mindkettőjüket meggyilkolták ugyanazon a napon. Federico két hónap múlva lett volna 17 éves. A Cobo testvérek testét Carabanchel Alto temetőjében temették el a szaléziak panteonjában.
Federico Cobo boldoggáavatásának ügyét az Enrique Saiz Aparicio és a 62 mártír társa ügyével együtt tárgyalták. A boldoggáavatás keretében lefolytatták földi maradványainak exhumálását. A feltárás után a madridi Mária Keresztények Segítsége szentélybe vitték át, ahol a boldog mártíroknak szentelt kápolnában tisztelhetik őket. Az Egyetemes Egyházban november 6-án emlékeznek meg róluk, bár a római martirológia emléknapjukat szeptember 22-én jelzi.
sdb.org/www.aciprensa.com/Szaléziak.HU
