Történet szól arról, hogy egyszer két gyermek azért verekedett össze, mert mindkettő azt állította, hogy Don Bosco őt szereti jobban.
Don Bosco a torinói Porta Palazzo felé sétált. Egy cipőtisztító fiú meglátta őt: „Ó, Don Bosco – kiáltott fel –, gyere ide hozzám: ki akarom pucolni a cipődet!” – „Köszönöm, kedvesem, de most nincs időm.” – „Egy pillanat alatt megtisztítom őket, tudod!" – „ Majd máskor; most sietek.” – „De én kifényesítem a cipődet, és nem kérek érte semmit. Csak azt az örömet és megtiszteltetést, hogy megtehetem ezt a szolgálatot.”
Ekkor egy kéményseprő hirtelen félbeszakította: „Hagyd az embereket egy kicsit a saját útjukat járni!” „Ó, hát szép! Azzal beszélek, akivel akarok.” – „De hát nem látod, hogy siet?” – „Mi közöd hozzá?” – „Ismerem Don Boscót, tudod?” – „Én is ismerem őt!” – „De én a barátja vagyok!” – „Én is a barátja vagyok!” – „De én sokkal jobban szeretem, mint te.” – „Nem; en vagyok az, aki a legjobban szereti őt!” – "Én vagyok!" – "Én vagyok!" – „Elhallgatnál végre, igen vagy nem?” –„Nem, nem, beszélni akarok!” – „Na, nézd csak, majd rálépek a pofádra!” – „Te? Csak próbáld ki!" – „Te egy szörnyeteg vagy!” – "Te vagy az!"
Az egyik a másikra vetette magát, és csak úgy viharzottak az ütések és rúgások. Megragadták egymást a hajuknál fogva, a földre teperték egymást, a cipőpucoló doboz felborult, a kefék és fényesítők ide-oda repültek.
Don Bosco az útjukba állt: "Békesség, békesség, barátaim, ne csináljátok ezt!"
Alig váltak el, de még mindig dühösen néztek egymásra: „Állítom neked és megerősítem, hogy én jobban szeretem nálad! Gyónni is elmentem." – "Én is." – „Nekem egy érmet adott.” – „Nekem egy könyvecskét!”
„Mondd meg te magad, Don Bosco, ugye, nem igaz, hogy ő jobban szeret nálam?” – „Nem, mondom neked! Nem!" – „De mondd meg magad, kit szeretsz jobban kettőnk közül?”
„Figyeljetek!” – kiáltott fel Don Bosco. „Nagyon nehéz kérdést tettetek fel nekem. Látjátok a kezemet?” – és felmutatta a jobbját. „Látjátok a hüvelyk- és mutatóujjamat? Szerintetek a kettő közül melyiket szeretem jobban? Inkább hagynám, hogy az egyiket levágják, mint a másikat?”
„Mindkettőnket szeret!”
„Szóval szeretlek titeket; olyanok vagytok, mint a kezem két ujja. Ugyanígy szeretem az összes többi fiamat… És ezért nem akarom, hogy veszekedjetek; gyertek velem: ne keltsünk rossz benyomást.” És továbbment, szorosan magához szorítva a két versengőt. Körülötte a többi kéményseprő és cipőtisztító, mögöttük pedig a dulakodásra összegyűlt kisebb tömeg.
A kéményseprőt aztán az Oratóriumban látták vendégül, és a legnagyobb reményekkel rendelkező, jóravaló fiatalember vált belőle. Az Aosta-völgyből származott. Édesanyja meglátogatta, de amikor meghallotta, hogy a fia tovább akar tanulni, egyáltalán nem örült: „Egy kéményseprőből pap? Nem, ez nem megy!”
(MB III, 171-172)
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
