Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Albertfalva – „Majd a kelő időben” – őszi animátortalálkozó

Albertfalva – „Majd a kelő időben” – őszi animátortalálkozó

Albertfalva – „Majd a kelő időben” – őszi animátortalálkozó

2023-10-22 Vasárnap   |   #Magyar Tartomány

animátor  • találkozó  • Albertfalva  •

Az október 19-22. közötti hétvégén Albertfalván találkoztak az ország szalézi animátorai és kisanimátorai, szalézi atyák, testvérek és nővérek. Az országos, őszi szalézi animátortalálkozón együtt fejlődhették, szórakozhattak és épülhettek lelkiekben. A három napban jobban megismerkedhettek Boldog Sándor István hivatásával, munkásságával is.

Boldog Sándor István szalézi vértanú boldoggá avatásának 10. évfordulóján találkoztak a szalézi animátorok Albertfalván, ahol első alkalommal rendezték meg ezt az országos animtártalálkozót, és szervezőként nagyszerűen vizsgáztak. A Szent II. János Pál Iskolaközpontban fogadták az animátorokat pénteken 18.30-tól. 

Az első este egy hagyományos szüreti fesztivállal lepték meg a szervezők a résztvevőket, amikor is bemutatták a szerzeteseket, megismerhették hétvégi kiscsoportjaikat és elkezdődtek az izgalmas, véget nem érő szüreti játékok.

A program keretében megtekinthették „A Boldog” cím, Boldog Sándor Istvánról szóló színdarabot az Udvari Kamaraszínház színészeinek előadásában. Az 50 perces felolvasó színház előadása megragadja a hallgatóság figyelmét, de lelkileg is megrendítő. Sándor István vértanú, szalézi testvér rövid életének végső időszakát jeleníti meg: álmait és derűit a reménytelenségben, szeretetét a kegyetlenségben, bátorságát a félelemben.

A hétvége műhelyei közül a fiatalok szombat délután nagyon nehezen tudtak választani, hiszen mindenki csak kettőn vehetett részt: Bakonyi Gábor szalézi irodavezető a Szegények Szolgái Misszionáriusokról mesélt; Rüsics István mestercukrász arról szólt, hogy a cukrász élete sem fenékig tejfel és a szívét is bele kell gyúrnia a süteménybe; dr. Wappler Ádám egyetemi oktató, kommunikációs vezető a világ legveszélyesebb országaiban szerzett személyes tapasztalatairól beszélt; Csány Márton voltnövendék arról mesélt, hogyan eredt Sándor István ereklyéinek nyomában; Papp Éva óvodapedagógus segítségével a legkisebbekről gondolkodtak egy gyakorlati műhely keretében, Takács Károly és Anikó szalézi munkatársak pedig életük döntéséről beszéltek az animátoroknak. Szabó Judit és Kővári Péter a Don Bosco Kiadóból arról szóltak, „mi van a sorok mögött”: egy délutáni könnyed műhelymunkával is készültek azoknak, akiket érdekel a könyvkiadás, nyomdaipar működése illetve, hogy hogyan jelenik meg Don Bosco lelkisége a Kiadó életében.

A találkozónak, mint mindig, most is része volt a lelki formáció, a csoportmunka, az imádság épp úgy, ahogy a szórakozás, tánc, zene, közös ünneplés és a találkozás öröme is. 

Az utolsó napon kiderült, mit is jelent a „TARKA”, és hogy következő találkozónk hivatalos neve „BARKA” lesz majd. Ezek után egy városi játék keretében az albertfalvi animátorok segítségével elmentek megkeresni Sándor Istvánt, akit meg is találtak, nem messze a templomtól. 

Az animátortalálkozót szentmisével és közös ebéddel zárták. „Vigyétek haza az oratóriumaitokba a tapasztalataitokat! Találkozunk tavaszra!” – búcsúztak a szervezők.

 

Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Nyergesújfalu – Ismét TANYA – nyergesújfalui animátorok találkozója

Nyergesújfalu – Ismét TANYA – nyergesújfalui animátorok találkozója

#Magyar Tartomány 2023-11-22, Szerda

November 18-án immár harmadik alkalommal találkoztak a nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola oratóriumának jelenlegi és a volt animátorai, hogy..

Újpest- Clarisseum – Folytatódik az Animátor Képzők Képzője

Újpest- Clarisseum – Folytatódik az Animátor Képzők Képzője

#Magyar Tartomány 2023-11-16, Csütörtök

November második hétvégéjén szervezték meg a Szalézi Ifjúsági Mozgalom keretében az Animátor Képzők Képzőjének (AKK) egyik személyes alkalmát.

Meghívó őszi animátortalálkozóra Albertfalvára

Meghívó őszi animátortalálkozóra Albertfalvára

#Magyar Tartomány 2023-09-29, Péntek

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom fiataljai, a Don Bosco Szaléziak és a Segítő Szűz Mária Leányai nagyon sok szeretettel hívnak minden animátort és kisanimátort..

Óbuda - AKK II. évfolyam 2023/24

Óbuda - AKK II. évfolyam 2023/24

#Magyar Tartomány 2023-09-19, Kedd

Szeptember 17-én elindult az Animátorképzők Képzőjének a II. évfolyama. A tanév során az ország oratóriumaiból 25 animátor jelentkezett a helyi közösség..

Olaszország – Don Bosco Voltnövendékeinek európai regionális találkozója

Olaszország – Don Bosco Voltnövendékeinek európai regionális találkozója

#Szalézi világ 2023-06-27, Kedd

2023. június 22. és 25. között, a torinói Valdoccóban, a Szalézi Anyaházban tartották a Don Bosco Voltnövendékeinek regionális európai találkozóját a..

Címkék

 • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • ...
Összes címke
< Olaszország - Tiszteletreméltó Luigi Olivares születésének 150. évfordulójaSzaléz gondolatok Szűz Máriáról 3. >