Főoldal / Szalézi világ / Attilio Giordani - egy olyan világi, mint Don Bosco
Attilio Giordani - egy olyan világi, mint Don Bosco
2023-12-18 Hétfő | #Szalézi világ
Égi születésnapján, december 18-án Tiszteletreméltó Attilio Giordani szalézi munkatársra, családapára, hitoktatóra és misszionáriusra emlékezik a Szalézi Család, aki arra tanít bennünket, hogyan kell keresztényként élni a munka világában. Ha a szalézi spirituális példaképekről beszélünk, leginkább olyan férfi és női szerzeteseket van lehetőségünk megfigyelni, akik Don Bosco nyomán az utolsó leheletükig dolgoztak a fiatalokért. De amikor olyan emberekkel találjuk szemben magunkat, akik laikusként élték a mindennapjaikat a világban, az ilyen példák bátorítást jelenthetnek számunkra, hogy a szentség valóban mindenkinek szól. Egy ilyen élet példája Isten tiszteletreméltó szolgája Giordani Attilio, aki animátor, szalézi munkatárs, férj és családapa volt, egy ember, aki miközben ellátta mindennapi feladatait, a világban megélt, megszentelt élet példaképévé vált. Kérjük bizalommal közbenjárását családjainkért minden fizikai, erkölcsi és lelki szükségben.
Isten tiszteletreméltó szolgája, Giordani Attilio Milánóban született 1913. február 3-án. Fiatalként animátor volt a szalézi plébánián és az oratórium igazi lelke, tele ötletekkel és kreativitással, örömmel és nevelői szeretettel a gyermekek és fiatalok iránt. Laikus szalézi hivatása az oratórium környezetében nőtt, fejlődött és érlelődött, elbűvölte Don Bosco egyénisége. Az vonzotta, amit magában hordott, Isten ajándéka, hogy jelen lehet és közel lehet a fiatalokhoz, ez az ajándék, amelyet Don Bosco az oratóriumban egyszerűen csak szalézi asszisztenciának nevezett. Attilio nem félt a gyerekek és a fiatalok közelségétől, mindig tudta, hogyan kell egy játékot, egy dalt vezetni. Legfőképpen volt türelme figyelmesen meghallgatni őket, odafigyelni arra, amit mondanak, és mindig volt egy tréfája vagy egy jó szava, tanácsa számukra. Gondoskodott az egész csoportról, de külön-külön minden egyes egyénről is. Ha csak egy szóval kellene jellemezni, az a „jóság” szó lenne, a Jó Pásztor példája nyomán.
Ahogy nőtt szalézi hivatása, fellelkesedve az Apostoli Életút projektje iránt, amelyet Don Bosco a szalézi munkatársak életére vonatkozó szabályokként írt meg, belépett a Szalézi Munkatársak Szövetségébe. Munkatársként folytatta szolgálatát elsősorban a fiatalok számára tartott katekézis révén. A fiatalok iránti szeretetét és odaadását megosztotta menyasszonyával, Noémivel, akivel az oratóriumi apostolkodása során ismerkedett meg.
Életútját az az idő határozta meg, amelyben élt: a fasizmus térnyerése idején kereste, hogyan lehet szabadon dolgozni az oratóriumban a háború idején is. Katonai szolgálata alatt az öröm igazi szikrája volt bajtársai körében, bátorította őket, hogy túléljék a nehéz napokat. 1942-ben írt leveleiben tréfásan ezt írja menyasszonyának: "Kisasszony, meg kell szabadulnunk a mogorvaságtól a házunkban, és hagyni kell, hogy az öröm uralkodjon. Örömöt kívánok önnek; én, hála Istennek, a szokásos fogyatékosságok és a kései évek ellenére, a hozzá kapcsolódó gondolatokkal együtt, nagyon boldog vagyok... A szándékom határozott. Arra hívom önt, hogy imádkozzon azért, hogy ez mindig így legyen, csak Isten dicsőségére dolgozzak, és ne valami harmadik célokért. Kisasszony, bevallom, egy szerény családról álmodom, amelyben a teljes keresztény békét és a gyermekek ártatlan mosolyát (ha az Úr ilyen nagy kegyelmet ad nekünk) soha semmilyen felhő nem árnyékolja be."
A háborúból hazatérve a milánói Pirelli gyárban kapott állást, ahol továbbra is fáradhatatlanul folytatta, hogy örömöt vigyen munkatársai közé, miközben feladatait felelősségteljesen ellátta. Hazatérése után megvalósította álmát, és feleségül vette Noémit, akivel élete végéig házasságban éltek. Így aztán mérlegelés után így szólt hozzá: „Kedves Noémi, segítsen az Úr, hogy ne csak jól éljünk, hanem úgy, hogy ne e világról legyen szó, ami a szentség felé vezet, ami oda vezet, hogy az áramlat ellen ússzunk." Házasságukban három gyermekük született: Piergiorgio 1945-ben, Maria Grazia 1947-ben és Paola 1952-ben. A gyerekek így jellemezték apjukat: "Amikor apa belépett a házba, csak velünk törődött, nem éreztünk semmilyen nehézséget, amit a munkából hozott volna magával, tudtuk, hogy akkor ő csak a "miénk" és nincs más. Néha azt mondta: „Most üljünk le együtt, és beszéljük meg, mi zavar minket.” Nyílt volt, egyszerű, és nagyon jól tudta, hogyan kell meghallgatni a mi gondjainkat. A biztonság légkörét teremtette meg közöttünk, hogy ott vagyunk egymásnak, és mindent meg tudunk beszélni."
Az oratóriumban folytatta munkáját, odafigyelve minden helyzetre, ami a fiatalok körében előfordul. Ha látta, hogy a fiúk nem figyelnek, abbahagyja a katekizmus órát, humorosan válaszol nekik, viccelődött, de azt is tudta, hogy ezután hogyan állítsa helyre köztük a nyugalmat és a fegyelmet. Bármilyen, akár előre nem látható helyzetre egyszerűen reagált, napi rendszerességgel megtestesítve a megelőző módszert.
Attilio egyszerűen élt, közösségben az Úrral, és Don Boscót tekintette példaképének. Teljes értelemben megélte a mindennapi élet szellemiségét, mint a szalézi lelkiség egyik fontos jellemzőjét. Reggel a napja szentmisével és egy rövid elmélkedéssel kezdődött. Aztán hazatért, és felkészült a munkára. A munkahelyén mindent megtett, ami a pozíciójához szükséges volt, hazatérve pedig a családjával töltötte az időt. Miután a családjával töltött időt, egy szalézi közösségbe ment, hogy elvégezze apostolkodását, és megtegye azt, ami az oratórium életében szükséges. Hosszú évekig ilyen egyszerű életritmusban élt, egy egyszerű elv szerint: tedd azt, amire abban a pillanatban az Úr hív.
1960-ban gyermekei a brazíliai Mato Grossóba mentek részt venni egy missziós projektben. Példájukon felbuzdulva Attilio követte őket Noémivel, hogy folytathassa apostolkodását abban a távoli országban. Gyakran mondta a szülőknek Brazíliában: „Ha fel akarjuk lelkesíteni gyermekeinket a keresztény hivatás iránt, megérteni szükségleteiket, különösen akkor, amikor nagyon fontos döntéseket hoznak, akkor készen kell állnunk arra, hogy velük legyünk, elkísérjük őket a döntéshozatal idején és olyan környezetet biztosítsunk számukra, amely kedvező lesz ahhoz, hogy objektíven lássák, mi a jó és mi a rossz. Életünkkel kell tanúságot tennünk amellett, hogy kik vagyunk és kiben hiszünk."
Egész élete pontosan ennyi volt: versenyfutás a fiatalokkal és a fiatalok mellett, az oratóristákkal csakúgy, mint a saját gyermekeivel. Versenyfutás a Mennyek Országa felé, amelyben mindig példájával mutatta meg, mit jelent a gyakorlatban keresztény életet élni. Függetlenül attól, hogy hány éves volt, igyekezett megőrizni a fiatalság örömteli szellemét, hogy mindig a fiatalok közelében tudjon maradni, és segítse őket életük során. Gyakran szerette azt mondani: "Fontos, hogy a halál életben találjon minket, ne holtan!"
1972. december 18-án egy kateketikai értekezleten, miközben buzgón beszélt arról, hogyan kell Krisztust követnünk és életünket adnunk másokért, rámutatott: „Hitünk mértéke egész lényünkben nyilvánul meg!” Egy ponton nagy gyengeséget érzett és összeesett. Az egyetlen szavakat, amit sikerült kiejtenie, a fiának mondta: "Piergiorgo, te folytasd utánam!" Fia karjaiban halt meg szívrohamban, földi maradványait visszavitték Olaszországba, Milánóba.
Ferenc pápa 2013. október 9-én Isten tiszteletreméltó szolgájának nyilvánította. Amint az akkori rendfőnök, Don Pascual Chavez rámutatott, szalézi családként sokat kell tanulnunk Attiliótól. Családos ember volt, elkötelezett gyermekei és felesége iránt, akivel igyekezett családi életet élni és olyan nevelői környezetet teremteni, amelyben a gyerekek emberként és keresztényként növekedhetnek. Gyakorlatilag a megelőző módszert élte meg az oratóriumban, a fiatalok körében, tudatában annak, milyen az a fiatalok között élni, közel hozzájuk a növekedés útján, felismerve a szalézi küldetés megvalósításának módját. A fiatalok iránti szalézi szeretet lelkipásztori és nevelő jellegű, és csak ekkor teljesedik ki. Attilio a szalézi öröm példája volt, az őszinte életé színlelés nélkül, az élet minden területén: a munkában, a hadseregben, a családban, az oratóriumban, a missziókban. A Szalézi Munkatársak Szövetségében ígéretet tett, elfogadta az Apostoli Életútban leírt életmodellt, és követte azt haláláig. Példája felhívás a Szalézi Család minden tagjához: teljesítsük maradéktalanul szalézi hivatásunkat a mindennapi életünkben, és az életszentség valóban mindannyiunké lesz!
uss.hr/Szaléziak.HU
