Főoldal / Szalézi világ / Brazília – Rudolf Lunkenbein és Simão Bororo halálának 50. évfordulján
Brazília – Rudolf Lunkenbein és Simão Bororo halálának 50. évfordulján
2026-07-15 Szerda | #Szalézi világ
2026. július 15-én van Isten szolgái Rudolf Lunkenbein szalézi atya és Simão Bororo halálának 50. évfordulója, akiket a Mato Grosso tartománybeli Meruriban (Brazília) található szalézi misszióban öltek meg.
A Campo Grande Szalézi Tartomány hálaadó és megemlékező napot szervezett a sírjuknál, hogy megköszönjék Istennek mindazokat az áldásokat, amelyeket Lunkenbein atya és Simão saját vérükkel pecsételtek meg és tettek tanúságot a Boe Bororo néppel és Meruri áldott földjével kötött szövetségről. Köszönetet mondanak az évek során megtett útért is vértanúságuk elismerése felé: a 2018. január 31-én indított, a Szentszék által 2020-ban lezárt és jóváhagyott egyházmegyei folyamatért; a Positio super Martyrio elkészítéséért és benyújtásáért a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjához a Vatikánban 2024. november 28-án; a Positio kedvező elbírálásáért a Teológiai Cenzorok által 2025. november 20-án. Már csak a bíborosok és püspökök rendes ülése van hátra.
2026. július 15-e tehát a hálaadás napja lesz: a kijelölt földért, a nép növekedéséért és megerősödéséért, a maradandó emlékért, tanúságtételért és próféciáért, amelyek kitörölhetetlenül nyomot hagytak a bororo nép, a szalézi rend és az Egyház történetében és életében Brazília ezen részén.
Ezen a napon Jézussal, a hűséges tanúval (Jel 1,5) együtt ünnepeljük a megbocsátás és a béke győzelmét a gonoszság és az arrogancia felett, ahogy Ferenc pápa mondta a 2017. június 28-i általános kihallgatáson: „Mert van közöttünk Valaki, aki erősebb a gonosznál, erősebb a maffiáknál, a sötét összeesküvéseknél, azoknál, akik a kétségbeesettek kárára hasznot húznak, azoknál, akik zsarnoksággal elnyomnak másokat… Valaki, aki mindig is figyelt Ábel vérének szavára, amely a földből kiált. A keresztényeknek ezért mindig a világ »másik oldalán« kell lenniük, az Isten által választott oldalon: nem üldözőkként, hanem üldözöttekként; nem gőgösökként, hanem szelídekként; nem üres ígéreteket árulókként, hanem az igazságnak engedelmeskedőkként; nem szélhámosokként, hanem becsületesekként.”
Rudolf és Simão a remény jeleiként és a béke magvaiként ragyognak ki az evangélium ezen tanúi közül.
Rudolf Lunkenbein 1939. április 1-jén született a németországi Döringstadtban. Tizenéves korától kezdve a szalézi kiadványok olvasása felébresztette benne a vágyat, hogy misszionárius legyen. Misszionáriusként Brazíliába küldték, és gyakorlati képzési idejét a Mato Grosso-i Meruri misszióban töltötte, ahol 1965-ig maradt. 1969. június 29-én szentelték pappá Németországban, mottójául ezt választotta: „Azért jöttem, hogy szolgáljak és életemet adjam”. Ezután visszatért Meruriba, ahol a bororo nép nagy szeretettel fogadta, és a „Koge Ekureu” (Aranyhal) nevet adta neki. 1972-ben segített megalapítani az Őshonos Missziós Tanácsot (CIMI), és harcolt az őslakos rezervátumok védelméért. 1976. július 15-én meggyilkolták a szalézi misszió udvarán.
Simão Bororo, Lunkenbein atya barátja, 1937. október 27-én született Meruriban, és ugyanazon év november 7-én keresztelték meg. Tagja volt annak a bororo csoportnak, amely elkísérte Pedro Sbardellotto atyát és Jorge Wörz szalézi testvért az első xavantes missziós állomásra, a Santa Teresina misszióba 1957–58-ban. 1962 és 1964 között segített megépíteni az első téglaházakat a meruri bororo családok számára, képzett kőműves lett, és élete hátralévő részét ennek a mesterségnek szentelte. 1976. július 15-én halálosan megsebesült, miközben megpróbálta megvédeni Lunkenbein atya életét. Halála előtt megbocsátott támadóinak.
ANS-Meruri/Szaléziak.HU
