Főoldal / Szalézi világ / Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? - A rendfőnök júliusi üzenete
Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? - A rendfőnök júliusi üzenete
2026-07-15 Ma | #Szalézi világ | KIEMELT
Elmélkedés a Rómaiaknak írt levél 8,35 verse alapján: Pál apostol közel kétezer évvel ezelőtt tette föl a Rómaiaknak írt levelében (8,35) azt a kérdést, amely azóta is szól minden Jézus Krisztusban hívőhöz: „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől?”
Pál apostol nem teológusok szűk körének szánta ezt a kérdést. Először is saját magának tette föl, majd azoknak a nehéz körülmények (üldöztetések és létbizonytalanság) között lévő keresztényeknek, akik akkor a Római Birodalom területén éltek. Ma ugyanez a kérdés nekünk szól: ebben a nem kevésbé aggasztó világban, amelyben élünk.
Mély gyökerek
Pál apostolnak erről a mondatáról szeretnék elmélkedni, és ehhez segítségül a fa képét fogom használni. Egy fa nem azért áll, mert valaki kívülről tartja, hanem azért, mert mély gyökerei vannak, amelyek szilárdan kapaszkodnak a földbe, oda, ahová a viharok ereje már nem ér el. Amikor Pál arról beszél, hogy „verjetek gyökeret” Krisztusban (Kol 2,7), éppen erre gondol. Ez nem csupán bizonyos igazságok elfogadását jelenti, hanem azt, hogy identitásunk alapja Krisztus legyen. Azt jelenti, hogy kimondjuk: „Az életem Krisztushoz tartozik, és ez ad szilárd alapot egész létezésemnek.”
Mai nyelven azt mondhatnánk: szilárd alapot találunk saját identitásunk számára. Egy olyan világban, ahol állandóan arra ösztönöznek bennünket, hogy a közösségi médián, a szakmai sikereken vagy mások véleményén keresztül határozzuk meg önmagunkat, Pál egészen más látásmódot javasol. Igazi identitásunk nem attól függ, mennyi pénzt gyűjtöttünk össze vagy milyen helyet foglalunk el a társadalomban. Identitásunk abból a döntésből és akaratból fakad, hogy Krisztushoz tartozunk, és elfogadjuk, hogy feltétel nélkül szeret minket.
Ha ezekből a gyökerekből merítünk erőt és táplálkozunk, az mindent megváltoztat. És ha a gyökerek elég mélyen vannak, a viharok ugyan megrengethetik az ágakat, de nem tudják kicsavarni a fát. A próbatételek megingathatnak, de nem szakíthatnak el Krisztus szeretetétől. Mert tudjuk, hogy olyan Valakihez tartozunk, aki soha nem hagy el bennünket.
Krisztus szeretetéből táplálkozva
A fa abból a földből veszi fel mindazt a tápanyagot, amire szüksége van az élethez, amelybe ültették. Ugyanígy a keresztény ember is Krisztus szeretetéből táplálkozik, mert őbenne gyökerezik. De mit jelent ez a mindennapokban?
Mindenekelőtt azt, hogy időt szánunk a csendre és az Istenre való odafigyelésre. Ez nem valami rendkívüli vagy csak a szerzetesek számára fenntartott gyakorlat. Éppen ellenkezőleg: bölcs dolog megállni, olvasni Isten Igéjét, imádkozni, vagy egyszerűen csendben lenni a nálunk nagyobb titok előtt, amelyet a szívünkben hordozunk. Felgyorsult és zajos világunkban ezek a rendszeresen megélt pillanatok egyre értékesebbek.
Azt is jelenti, hogy részt veszünk a szentségekben, nem puszta kötelességből, hanem a Krisztus kegyelmével való élő találkozásért. Ahogyan testünknek szüksége van táplálékra, ugyanúgy a lelkünknek is. Az őszinte keresztény ember felismeri, hogy e táplálék nélkül a valódi élet lassan kiszárad, és iránytű nélkül marad.
Van azonban valami, ami mindezt élettel tölti meg. Ha Krisztus szeretetéből táplálkozunk, ez a szeretet fokozatosan átformálja önmagunkhoz és másokhoz való viszonyunkat. Egyre inkább más szemmel kezdjük látni a világot. Nem a bosszú, a könyörtelen versengés, a birtoklás vagy a közöny logikája vezet bennünket, hanem a szeretet logikája: a megbocsátásé, a szolgálaté, a bizalomé. Nem azért, mert természetünknél fogva jobbak lennénk, hanem mert Krisztus szeretete belülről formál át minket.
A győzelem, amely megtart
Pál üzenetének egyik legerősebb eleme a „győzelem”. Ez nem elméleti győzelem, hanem történelmi valóság: Krisztus föltámadt a halálból. Ez a győzelem teljesen megváltoztatja azt, ahogyan az életet szemléljük. Nem a halál árnyékában élünk, hanem a feltámadás fényében. Annak a fényében, aki legyőzte a halált, és örökké él.
Ez nem jelenti azt, hogy a keresztények nem szenvednek vagy nem halnak meg. Pál jól tudja ezt, hiszen fölsorolja a hívőket ért megpróbáltatásokat: az éhezést, a nélkülözést és az üldöztetést. Azt azonban jelenti, hogy ezzel nincs vége. Amikor betegséggel, gyásszal vagy igazságtalansággal találkozunk, nem maradunk egyedül egy közömbös világban. Annak a bizonyossága tart meg bennünket, hogy Krisztus már győzött. Ez a bizonyosság nem szünteti meg a szenvedést, de egy nagyobb történetbe helyezi bele: egy olyan történetbe, amelynek értelme van, és amely nem a semmibe torkollik.
Egy kérdés a mai ember számára
Pál kérdése a fülünkben visszhangzik ma is, amikor oly sokan keresik a stabilitást és az élet értelmét. Lehet, hogy hívő vagy, de az is lehet, hogy egyszerűen csak kíváncsi vagy arra, mit mond a kereszténység az emberi életről. Mindkét esetben érdemes elgondolkodni néhány kérdésen: Mire építem az identitásomat? Mi táplál valójában? Miben remélek, amikor körülöttem minden összeomlani látszik?
Pál válasza nem könnyű, de mély. Arra hív, hogy Krisztusra építsük életünket, az ő szeretetéből táplálkozzunk, és annak a győzelemnek a bizonyosságában éljünk, amely túlmutat minden földi és mulandó valóságon. Ez nem a könnyű utak keresőinek szóló válasz. De ez a válasz tartott meg számtalan embert – szenteket és bűnösöket, hősöket és egyszerű embereket – életük legnehezebb pillanataiban.
Talán érdemes komolyan elgondolkodni rajta.
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
