Főoldal / Szalézi világ / Cafasso Szent József – a szent, aki szentet nevelt
Cafasso Szent József – a szent, aki szentet nevelt
2021-06-23 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Június 23-án emlékezünk meg Cafasso Szent József áldozópapról, aki Don Bosco lelkivezetője és jó barátja volt. Don Cafasso egy alacsony, törékeny, testileg gyenge személy volt, de hihetetlen tenni akarás forrt benne. Kiváló tanár, szónok, gyóntató és börtönlelkész. Tanításának jellegzetessége a mindennapi kötelességek fontossága az életszentség érdekében. Ahogy maga Don Bosco tanúsítja: „Cafasso rendkívüli erénye az volt, hogy kitartóan és csodálatos hűséggel gyakorolta a hétköznapi erényeket.”
Cafasso tevékenysége a piemonti egyházmegye egész papi nemzedékének tanítója- és nevelőjeként kétségtelenül nagyon áldásos volt. Legfontosabb küldetésének mégis a lelkivezetés látszik. Mindennap sok órát töltött a gyóntatószékben. Boldoggá avatási aktáiban ez olvasható: ,,Kortársai közül (az arsi plébános kivételével) távolról sem mérhető senki Don Cafassóhoz a tanácsadás nehéz hivatalában, mégpedig a tanácsát kérők tömege és különfélesége miatt, azután az ügyek sokfélesége miatt, amelyekben hozzá fordultak és végül annak rendje- módja szerint, ahogyan ezt a szeretetszolgálatot gyakorolta.' Az utolsó szavak gyors és világos felfogására, csodálatosan éles meglátásaira céloznak, továbbá tömör, pontos válaszaira, amelyeket szemmel láthatóan felsőbb világosság által megvilágítva, nagy jósággal adott a nehéz kérdésekre. Cafasso húsz éven át volt Don Bosco lelkivezetője, aki gyakran kinyilvánította: ,,Neki köszönhetek mindent. Atyám és tanácsadóm, vezetőm és segítőm volt.' Giovanni Cagliero bíboros, a Don Bosco Szaléziak első püspöke pedig ezt mondta: ,,Don Bosco erényei és bölcsessége Don Cafasso dicsősége.'
Cafasso József tanulmányozta és elmélyítette Szalézi Szent Ferenc lelkiségét, amelyet aztán elsősorban egy tanítványának, Bosco Jánosnak adott tovább. 1841 és 1860 között lelki vezetője volt és nagyban hozzájárul Don Bosco lelkiségének és személyiségének kialakításához.
Don Cafasso mindig odafigyelt a legelesettebbek igényeire, meglátogatta és anyagilag is támogatta a legszegényebbeket, miközben papi hivatásából eredően vigasztalást nyújtott nekik. Apostoli küldetéséhez hozzátartozott a bebörtönzöttek és halálra ítéltek lelkének ápolása is, olyannyira, hogy börtönlelkésznek is kinevezték. Bölcsessége és megbízhatósága miatt több papnak, világinak és politikusnak is lelki vezetője volt. Xl. Piusz a „katolikus papság gyöngyszemének” nevezte. Cafasso atya már egészen a kezdetektől anyagilag is támogatta Don Boscót és a szalézi rendet.
Don Cafasso 1841-től lett Don Bosco lelki vezetője, ez azt jelenti, hogy nála gyónt, tőle kért tanácsot, és követte tanítását. Don Bosco az ifjúság gondjainak megoldásra összpontosítja minden erejét. Jó barátja, Don Cafasso pedig ösztökélte őt ebben a nemes munkában.
Szentelése után több jónak ígérkező állást is felkínáltak Don Boscónak, de ő egyik ajánlatot sem fogadta el, hanem Torinóba ment Don Cafassóhoz.
– Mihez kezdjek? – kérdezte tőle.
– Ne fogadd el egyik ajánlatot sem. Gyere ide, az Egyházi Intézetbe. Fejezd be papi képzésedet.
Don Cafasso a távolba látott. Megértette, hogy Don Bosco emberileg és lelkileg nem elégedett meg csupán egy család gyermekeinek a nevelésével vagy egy plébánosi hellyel. Torino ellenben egy város, olyan amely próbára teheti minden erejét. Új lakónegyedek, új idők, új problémák. Don Cafassónak azonban mellette kell állnia, és kellő időben fékeznie.
Az Intézet egy kolostorban volt, az Assisi Szent Ferenc-templom mellett. Ebben a házban a neves teológus Luigi Guala, Don Cafasso segítségével 45 fiatal pap továbbképzésével foglalkozott, akik az „idő és a társadalom” papjai lettek.
A felkészülés két évig tartott, Don Bosco esetében kivételesen három évig. A fiatal papok napirendjéhez tartozott két előadás délelőtt és egy az esti órákban. Ezeket Don Guala és Don Cafasso tartotta. A nap többi részében a papok a városban gyakorolták hivatásukat, kórházakban, börtönökben, szeretetotthonokban, palotákban és nyomortanyákon, templomokban prédikáltak, hittant tanítottak, betegeket és időseket gondoztak.
Eddig Don Bosco csak a falusi szegénységgel szembesült. Nem tudta, mit jelent a külváros nyomora. Don Cafasso így mondta neki: „menjen és nézzen körül”.
Különös részvétet érzett Cafasso a fegyencek iránt; buzgón látogatta és papjaival is látogattatta őket. Az elítéltekről való gondoskodása miatt sokan az ,,akasztófák papjá'-nak nevezték. Hatvannyolc halálraítéltet kísért el utolsó útján, és valamennyiüket olyan jól előkészítette a halálra, hogy nagy nyugalommal és Isten akarata iránti teljes megadással haltak meg. Gyakran mondta a vesztőhelyről visszatérőben: ,,Istennek hála, megint egy lélekkel több imádkozik értünk az égben.' Ha ezen csodálkoztak, így szólt: ,,Igen, biztosan sokat vétkeztek, de Isten nem becsüli-e nagyra bánatukat és töredelmes lelkületüket, amellyel halálukat gonosztetteikért való engesztelésül fogadták? A magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy az ilyen ember számára nincs már tisztítótűz sem.' Szívesen nevezte őket ,,felakasztott szentjei'-nek, és közbenjárásukat kérte.
Tőle származik ez a csodálatos imádság: ,,Uram, Istenem, már most teljes megadással és készséggel elfogadom a halál bármilyen fajtáját minden aggodalmával, szenvedésével és fájdalmával együtt úgy, amint neked tetszeni fog.' Megértjük, hogy ott, ahol ez a készség valóban tökéletes, mint ,,felakasztott szentjei' közül sokakban volt, nincs már nagy szükség a tisztítótűzre sem.
Amikor Don Bosco számára 1844-ben véget ért a három konvinktusi év, Don Cafasso meglátogatta Torino külvárosában, Valdoccóban Borel teológiai tanárt, aki lelki igazgató volt a Barolo őrgrófnő által alapított Menedékházban.
– Szeretnék ide küldeni Önhöz egy rendes papot. Szoba kellene neki és szerény fizetés.
– Itt még számomra sincs elég munka. Mit kezdenék még vele is?
– Adjon neki szabad kezet, hogy dolgozhasson, ha a fizetés gondot jelent, azt majd én fogom rendezni. Don Bosco a neve. Az egyházi Konviktusban volt már egy kezdeményezése a fiatalokkal, amit Oratóriumnak nevez. Abban az esetben, ha nem találunk neki munkát a városban, az érsek valami vidéki plébániára helyezi és a gyerekek az Oratóriumból az utcára kerülnek. Kár lenne értük.
– Rendben van, küldje ide. Beszélek az őrgrófnővel.
Don Cafasso visszatért a Konviktusba és szólt Don Boscónak:
– Szedje a holmiját és menjen a Menedékházba. Borel teológus mellett fog dolgozni és lesz elég ideje a fiatalok nevelésére is.
1860. június 23. fájdalmas nap volt Don Bosco számára: rövid betegség után, 49 éves korában meghalt jó barátja, Don Cafasso, érdemek nagy sokaságát víve magával, amelyeket imádságával, apostoli tevékenységével, és vezeklésével szerzett. Don Boscót már túl későn értesítették súlyos betegségéről. Amikor meghallotta a hírt, azonnal felkereste. Röviddel a halála után érkezett meg. Letérdelt az ágy előtt és hosszasan imádkozott. Kevés ember tett annyi jót vele, mint Don Cafasso. Ő hitt neki, látta küldetését akkor is, amikor ő maga is kételkedett. Mindig segítette és bátorította. A szó szoros értelmében „lelki atyja” volt, halála után pedig Don Bosco a lelki örököse lett.
Cafassót 1925-ben boldoggá, 1947. június 22-én szentté avatták.
Források:
Teresio Bosco – Don Bosco új életrajza
Dal Covolo-Mocci: Szentek a szalézi családban
Michele Molineris: Napról napra Don Boscóval
Szaléziak. HU
