Főoldal / Szalézi világ / Cagliero 11 - 2020. november
Cagliero 11 - 2020. november
2020-11-08 Vasárnap | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
misszió • misszionárius •
Fogadják szeretettel a Szalézi Missziós Bizottság 2020. novemberi hírlevelét!
Időszerű-e ma a missziós tevékenység?
Csütörtök volt, 1875. november 11, helyszín: a valdoccói Segítő Szűz Mária bazilika. Miután elhangzott a Vesperás és a Magnificat, Don Bosco a szószékre lépett és elmondta, mi a misszióba indulók apostoli programja: kezdjétek az olasz emigránsok evangelizációjával, a cél pedig Patagónia evangelizációja legyen. A következő profétikus szavakkal zárta: „Ki tudja, talán ebből a kis magból hatalmas növény fejlődik majd! Ki tudja, ez a kis mustármag, amely apránként szétterjed, talán hatalmas jót hoz majd!” Don Bosco ezután egyesével megölelte a misszionáriusokat. Mindegyikük megkapta tőle az „Ajándék az első misszionáriusoknak” egy példányát, amelyet ő írt egyik útjáról hazatérőben. Genováig kísérte a misszionáriusokat, ahol azok a francia Savoie gőzösre szálltak november 14-én. Egy szemtanú szerint Don Bosco alig tudta visszatartani könnyeit.
Ez a gyakran érzelmesen ábrázolt jelenet fennmaradt a szaléziak emlékezetében. De ma ilyen kérdések is felmerülnek sokakban: időszerű-e ma a missziósság? Ha saját tartományainkban sincsen elegendő szalézi, minek kell őket más országokba küldeni?
Mivel az Úr parancsa szerint mindenkit meg kell váltani, mindenkinek joga, hogy Krisztust megismerje. Konkrétan: mindenki számára biztosítani kell, hogy hozzáférjen ehhez a lehetőséghez. Minden tanítvány számára parancs, hogy mindig, mindenütt hirdesse az evangéliumot (Mt 28, 19-20), hogy mindenki felfedezhesse „Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságát” (Ef 3,8). Mégis, ahogy mindnyájan tudjuk, még ma is, ahogy régen is, sokan nem ismerik Jézust, vagy nincs alkalmuk megismerni, elfogadni Őt. Ezért ma egyre inkább arra szólíttatik az Egyház, hogy ,,lépjen előre”, ugyanúgy, mint a régi misszionáriusok, a Szentlélek szavára figyelve és ugyanolyan missziós buzgósággal és bátorsággal. (Redemptoris Missio 30; Evangelii Gaudium 24).
Szalézi hivatásunk az Egyház szíve közepébe helyez minket (Alapszabály 6), az egyháznak, amely ,,leglényege szerint missziós”, mert ,,elküldetik a nemzetekhez”. (Ad Gentes 2). Don Bosco az oratóriumát missziós lelkületűnek képzelte a szegény és elhagyatott fiatalok számára, plébánia nélkül. Missziós buzgalmából más kezdeményezések is születtek: nyomda, a Katolikus Olvasmányok, a Szalézi Közlöny, és megalapította a következőket: Szalézi Társaság, FMA, Szalézi Munkatársak, ADMA. Végül pedig egészen új lapot nyitott fiatal Rendjében azzal, hogy 1875-ben elindította a misszionáriusokat, 1877-ben pedig a szalézi nővéreket. Átadta ezt a missziós buzgalmát a szerzetesi családjának. A 19. és 20. Egyetemes Káptalan hangsúlyozta: Don Bosco példája arra mutat rá, hogy a misszió iránti elkötelezettség Rendünk természetéhez tartozik, egyben célja is. (EK 19, 178, EK 20, 471). Ebből következően a misszionáriusok nem azok, akiket nélkülözni tudunk a tartományokban, de azok sem, akikre itt ,,éppen szükség van”. A szalézi misszionáriusok azok, akik a hivatáson belül hivatásban részesültek. A misszionáriusok szokásos évenkénti indítása konkrét kifejeződése annak, hogy hűek vagyunk Don Bosco missziós szelleméhez és elkötelezettségéhez.
Kérdések végiggondolásra és megosztásra:
- Miért része a missziós hivatás a szalézi hivatásunknak?
- Miért időszerű ma is a missziós tevékenység?
P. Alfred Maravilla SDB, a missziókért felelős egyetemes tanácsos
Missziós nemeslelkűség
1920-ban, éppen 100 évvel ezelőtt történt, hogy Albera atya, Don Bosco második utódja levelet írt az európai szalézi tartományfőnököknek, hogy buzdítsa őket az ad gentes misszió iránti elkötelezettségre. Ezt írta: Don Bosco 1883. augusztus 30-i nagyszerű álma a megvalósulás felé tart. Az angyali fiatalember Luigi Colle, aki szent hírében állt már két évvel ezelőtti halálakor, megmutatta neki azt a nagyszerű célt, amelyet a szaléziaknak a jövőben el kell érniük. Ezrek, sőt milliók vannak, akik várják a segítséget, várják a hitet. Ezt egyéb álmok követték, amelyekben a fiatalok szentje azt látta, hogy szalézi követői a világ összes lelkének gondját viselik. Albera atya így folytatja: Sajnos azonban az Isteni Mester panasza is feltör szívem mélyéből: „Messis quidem finta, operarii autem pauci.” Felhívja a figyelmet: mekkora szükség van a lelkipásztorok evangelizációs munkájára a szaléziak munkájának hatalmas szüretében. Utána pedig missziós nagylelkűségre szólít: „minél több misszionáriust tud küldeni egy tartomány oda, ahol szükség van rájuk, annál csodálatosabb lesz az Úr küldötte hivatások száma. Ez nem egyszerűen csak szónoki fogás, hanem tiszteltre méltó atyánk igazi elgondolása.” Ez nem csupán üzenet a múltból. Ma inkább, mint bármikor nekünk, szaléziaknak és a szalézi család tagjainak hinnünk kell ezen a szavakban és nem szabad elzárnunk szívünket azok elől, akik látszatra a legtávolabb vannak tőlünk. Hát nem a misszionáriusok állítják a legszebb emléket Don Boscónak? Nem ők emlékeznek meg legméltóbban az ő apostoli szívéről, kezükben kereszttel és az evangéliummal, szívükben azzal a szándékkal, hogy a vallás és civilizáció számára új népeket hódítsanak meg? (ACS 2, 26-33).
Isten jelen van minden kultúrában
Keresztény családban nevelkedtem és olyan környezetben, amely vegyesnek mondható mind vallási, mind politikai szempontból, és ez meghatározta sok fiatal sorsát. Én magam sok vallásos tevékenységben vettem részt. Ezeknek köszönhetően kezdtem felismerni középiskolás koromban, hogy a hivatásom a misszió. Lelkivezetőm segítségével döbbentem rá, hogy az Úr hív, ettől kezdve bármilyen vágy ébredt szívemben, a missziósság iránti elkötelezettség szempontjából vizsgáltam azt meg.
Szalézi misszionárius vagyok Kínában, ez egészen más kultúrát jelent, mint amilyen az enyém. Igencsak próbára tesz, hogy kínaiul kell kommunikálnom. Ez a társadalom hierarchikus, ez átszövi az emberi kapcsolatokat. Az autoritás a másik dolog, amellyel küzdök. Ez azt jelenti, hogy társadalmi státustól, faji háttértől függ az emberi méltóság, ennek pedig veszélyei vannak. Azok az elkötelezett fiatalok, akik ebbe a környezetbe érkeznek, megtapasztalhatják, mennyire törékeny a hivatásuk, mivel a szerzetesi élet és ezek a kulturális tények nehezen férnek össze.
A mai Kínában több a szociális feszültség, mint bármikor korábban. Szerzetesi közösségeink erre imával és józan ítélő- képességgel reagálnak, nagyon ügyelve arra, hogy pártos politikába ne keveredjenek. Ez a tény, főleg pedig a közösségi része nagy kihívást jelent számomra. A koronavírus járvány minket is elért, emiatt sok vallási és szociális tevékenységünket kellett felfüggesztenünk. Mindenki óvatos, fél az ismeretlentől. Ezek a kihívások újrafogalmazzák missziós életemet, hatással vannak közösségi életünkre is. Mindez a fiatalokat is érinti: kevéssé tudják fiatalos életkedvüket kifejezésre juttatni. Ezeket végiggondolva felteszem magamban a kérdést, vajon az Úr akarata-e mindez?
Mégis találok okokat az örömre. Azért jöttem ide, hogy megtapasztaljam az élet sokszínűségét, amely Isten képéhez egy kicsi, de ragyogó mozaikképecskét ad és kifejeződik minden egyes történésben. Isten minden kultúrában jelen van, a fiatalok között is, bármennyire kevéssé látszik is ez. Megtapasztaltam azon fiatalok életében, akiknek életében osztozom. Ez a legnagyobb öröm. Ez az öröm, amelyet a fiatalok között átélek, ad erőt minden megpróbáltatásomban. Örömeimet, bánataimat Isten elé viszem imáimban és megosztom a közösségemmel is. Isten közvetlenül tudatja velem akaratát, mikor imádkozom, a közösségemben pedig a rendtársak segítenek Isten akaratának megértésében.
Úgy érzem, rendtársaim, akik missziós hivatásukat élik, Jézus hívó szavát követik. Boldogok, mert nyíltan, félelem nélkül teszik. Vannak is, lesznek is nehézségek, de a rendtársak erőt merítenek a valódi, egyetlen isteni misszióból, Jézus Krisztusból, akivel a fiatalok megváltásáért dolgozunk.
Nicolas Chibueze, szalézi misszionárius Kínában
Szalézi misszionárius életszentségének tanúságtétele
Don Pierluigi Cameroni SDB, a szentté avatási ügyek posztulátora
Tiszteletreméltó Margit mama (1788-1856), akinek női és anyai jelenléte kezdettől rányomta bélyegét a szalézi karizmára. Bár János családja apa nélkül maradt, érezhették a mély anyai szeretetet, azét az anyaét, aki teljesen gyermekeinek szentelte életét, aki első és legfontosabb katekétájuk volt, azét a nőét, aki felelősségre, szorgalomra, becsületes életre és szeretetre nevelte őket a náluk szegényebbek iránt. Valdoccoban is segítette Don Boscót a szegény, elhagyatott gyerekekkel való munkában. Anyai odaadással, női bölcsességgel nevelte a fiatalokat jó keresztényekké és becsületes munkásokká.
Szalézi missziós imaszándék novemberre:
A szalézi egyetemekért, hogy a tudomány az embereket szolgálja.
Egyre nő a szalézi egyetemek száma világszerte. Imádkozzunk, hogy megőrizzék szalézi jellegüket, amely keresztény humanitásban gazdag. Formálhassák a férfiakat és nőket társadalmi elkötelezettségűvé az igazság, a Teremtés és az emberi méltóság védelmében.
Szaléziak.HU
