Főoldal / Szalézi világ / December 8. – Don Bosco oratóriumának születésnapja
December 8. – Don Bosco oratóriumának születésnapja
2019-12-08 Vasárnap | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Don Bosco 1841. december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén fogott hozzá küldetése megvalósításához: hittanra kezdte tanítani a 16 éves, árva kőművesinast, Garelli Bertalant. Ezt a napot tekintjük a szalézi oratórium "születésnapjának".
Don Bosco fiatal papként sorra látogatta a torinói börtönöket és járta a város utcáit. Megismerte a városszéli nyomorúságot is, ami nagyon megviselte a lelkét. Serdülő fiúk kóboroltak az utcákon, csapatokba verődve, képzettség és foglalkozás nélkül, elvadultan, züllötten, készen a legrosszabbra is. A borzalmas állapotokat látva úgy érezte, hogy valamit tennie kell a fiatalokért. Megpróbált a közelükbe férkőzni, de bizalmatlanul, megvetően szitkozódva visszahúzódtak tőle. Don Bosco tudta, hogy ezeknek a fiataloknak iskolára és a nekik megfelelő munkára van szükségük, hogy biztos jövőjük legyen. El kell jutniuk Istenhez, hogy felfedezzék emberi méltóságukat.
Egy egész életre szóló döntés fogalmazódott meg Don Boscóban: „Az ifjúság megmentője akarok lenni!” Csak még azt nem tudta, hogyan, mi módon kezdjen hozzá?
A történelmi fordulópont 1941. december 8-án, a Szeplőtelen fogantatás ünnepén jött el.
A véletlen találkozás Garelli Bertalannal 1841. december 8-án az Assisi Szent Ferenc-templom sekrestyéjében elindította Don Boscót egy úton, mely lehetőséget nyújtott arra, hogy pártfogásába vegye a család és mindenféle egyházi hovatartozás nélkül maradt idénymunkás fiatalokat.
A beszélgetés Don Bosco és Bertalan között a sekrestyében a mise után jó benyomást tett a fiúra és annyira ösztönző volt számára, hogy örömmel elfogadta a fiatal a pap meghívását, és a soron következő vasárnap visszajött, hogy találkozzon vele, sőt, még a barátait is hozta magával.
Ez a találkozás sokat elmond nekünk Don Boscóról és a hozzáállásáról a fiatalokhoz, és egy kiváló példa a szalézi kezdeményezésre.
Az egész történetet Don Bosco leírta visszaemlékezéseiben, az Oratóriumi emlékiratokban:
"A Szeplőtelen Fogantatás ünnepén (1841. december 8.) éppen a szent ruhadarabokat öltöttem magamra a misére készülve. A sekrestyés, Comotti József, meglátott egy gyereket a sarokban, és hívta, hogy jöjjön ministrálni.
A gyerek rémülten mondta:
- Nem tudok!
- Gyere csak – erősködött a sekrestyés –, azt szeretném, ha ministrálnál a misén.
- De én nem tudok – válaszolta a fiú –, sose ministráltam.
- Mihaszna kölyök – mondta feldühödve a sekrestyés –, ha nem tudsz ministrálni, mit keresel itt a sekrestyében? – azzal megragadta a poroló nyelét és püfölni kezdte vele a szegény fiút. Az meg igyekezett a nyaka közé szedni a lábát.
- Mit csinál? – kiáltottam oda hangosan. - Miért veri a gyereket ennyire, mi rosszat tett?
- Minek jön a sekrestyébe, ha nem is tud ministrálni!
- De maga rosszul tette, hogy megverte.
- Mit törődik maga vele?
- Hogyne törődnék, amikor ez a fiú a barátom, azonnal hívja vissza, mert beszélnem kell vele.
- Állj csak meg, kispajtás! – kiáltotta, majd a gyerek után futott és ígérve, hogy nem bántja többé, visszahozta őt a sekrestyébe.
A kisfiú még mindig remegett és újabb ütlegektől tartott, mikor odajött hozzám:
- Voltál már misén? – szóltam hozzá olyan kedvesen, ahogyan csak tudtam.
- Nem – válaszolta.
- Akkor most itt az alkalom. Majd utána szeretnék veled beszélni valamiről, ami biztos tetszeni fog.
Megígérte, hogy marad. Meg akartam nyugtatni szegénykét, és nem akartam, hogy kellemetlen benyomásai maradjanak a sekrestye személyzetéről. A szentmise és az azt követő hálaadás után magammal vittem a karzatra. Ott derűs arccal és biztosítva arról, hogy nem kell többé a porolófától tartania, faggatni kezdtem:
- Kedves barátom, mi a neved?
- Garelli Bertalan.
- Honnan jöttél?
- Astiból.
- Édesapád él még?
- Nem, már meghalt.
- És édesanyád?
- Tizenhat.
- Írni-olvasni tudsz-e?
- Nem tudok.
- Voltál-e már elsőáldozó?
- Még nem.
- No és, gyóntál-e már?
- Igen, de még kiskoromban.
- Hittanórákra jársz-e?
-Nem merek.
- Miért nem?
- Mert a kisebb gyerekek már ismerik a katekizmust, én meg nagy szamár létemre nem tudok semmit. Szégyellem magam előttük, és inkább nem megyek hittanra.
- És ha én csak neked tartanék egy külön hittanórát, eljönnél-e meghallgatni?
-Nagyon szívesen jönnék.
- Szívesen jönnél ebbe a kis szobába is?
- Szívesen, ha nem vernek meg többet.
- Nyugodj meg, senki sem fog többé bántani. Sőt, te az én barátom leszel, és csak velem lesz dolgod, senki mással. Mikor akarod elkezdeni a katekizmust?
- Amikor Önnek tetszik.
- Ma este?
- Rendben.
- Akár most itt helyben?
- Igen, akár most mindjárt, szívesen.
Felálltam, és először is keresztet vetettem, de az én tanítványom nem követett, mert nem tudta a módját. Az első hittanórát azzal töltöttük, hogy megtanítottam keresztet vetni, megismertettem vele a Teremtő Istent, és hogy mivégre teremtett minket. Bár Bertalan memóriája lassú volt, de kitartó figyelme és szorgalma segítségével néhány vasárnap alatt sikerült megtanulnia mindazt, ami szükséges volt ahhoz, hogy először szépen meggyónhasson, majd kicsivel később a szentáldozáshoz járuljon.
Ehhez az első tanítványomhoz mások is csatlakoztak, a tél folyamán pedig olyan felnőtteket tanítottam, akiknek speciális hitoktatásra volt szükségük, gondolok itt elsősorban a börtönből szabadultakra.
Ekkor tapasztaltam meg kézzelfoghatóan, hogy mikor a börtönből szabadult fiatalok rátaláltak egy jóságos kézre, amely gondot viselt rájuk, velük volt ünnepnapokon, segített nekik munkát találni egy becsületes munkaadónál, olykor-olykor meglátogatta őket, akkor ezek a fiatalok becsületes útra tértek, elfelejtették a múltat, jó keresztények és derék állampolgárok lettek. Ez volt a mi Oratóriumunk kezdete, mely az Úr áldásától kísérve minden képzeletemet felülmúló növekedésnek indult."
(Bosco János: Oratóriumi emlékiratok, Don Bosco Kiadó 2012)
Minden egy „Üdvözlény Máriával” kezdődött. Az első tanítványhoz mások is csatlakoztak. A fiú a következő héten kilenc társát hozta magával; március 25-én már harmincan voltak, akik mise után meghallgatták a fiatal pap tanítását. Don Bosco játékkal, zenéléssel, színjátszással, hitoktatással és imával magához vonzotta a fiúkat, tanítójuk és egyben apjuk lett. Megtapasztalta, hogy amikor a fiatalok rátalálnak egy jóságos kézre, amely gondot visel rájuk, velük van és segít nekik, akkor becsületes útra térnek, jó keresztények és derék állampolgárok lesznek.
Szaléziak.HU
