Főoldal / Szalézi világ / Don Rua és Don Bosco – hasonlóságok és különbségek
Don Rua és Don Bosco – hasonlóságok és különbségek
2020-10-28 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Október 29-én Boldog Rua Mihályra, Don Bosco első utódára emlékezik a Szalézi Család, akinek égi születésnapja 1910. április 6-án volt, de liturgikus emléknapját boldoggáavatásának napján (1972. október 29.) ünnepeljük.
Vitathatatlan, hogy Don Rua annak köszönheti "szerencséjét", hogy ragaszkodott Don Bosco karakteréhez és teljes mértékben részt vett a művekben, amelyeket népszerűsített. Michele Rua emberi és spirituális története valójában szorosan kapcsolódik Torino szentjéhez, aki kisfiúként üdvözölt, elkísérte képzése során egészen a papságig, képezte, mint nevelőt és egy oktató-nevelő rend felelősét. Don Bosco nélkül Don Rua biztosan nem lenne az, akinek a történelem továbbadta nekünk. De ugyanez a történelem azt is jelzi számunkra, hogy Don Rua széles és határozott hozzájárulása nélkül Don Bosco növekvő műveiben nem tudta volna elérni azt, amit valójában elért. Számtalan kezdeményezése során számíthatott Don Rua nagyon nagylelkű együttműködésére, olyannyira, hogy egyesek még a Szalézi Társaság "társalapítójának" is tekintették.
Tudjuk, hogy Don Bosco sokat adott Don Ruának, de nem vonható kétségbe az sem, hogy a több mint 30 év alatt, amit mellette töltött, Don Rua is nagyban hozzájárult magának Don Boscónak és műveinek sikeréhez.
José Calasanz bíboros 1907-ben úgy minősítette Don Ruát, mint " Don Bosco élő emlékműve”.
Sok közöttük a hasonlóság: mindketten apjuk második feleségének gyermekei, árvák, akiknek kicsi korukban meghalt az édesapja, és mindketten 72 éves korukban haltak meg.
De a hasonlóság elsősorban annak a 36 évnek köszönhető, amit Don Rua az „atya, mester és barát” mellett töltött, aki „saját képére” formálta őt. Mindent megosztott vele: kenyeret, munkát, erőfeszítéseket, szorongásokat, örömöket és bánatokat, csalódásokat és reményeket, egészen a haláláig.
Don Ruában megvolt a vágy, hogy Don Bosco nyomdokain járjon és kövesse őt: „Buzgón kell támogatni és idővel egyre jobban fejleszteni a művet, amit ő [Don Bosco] elkezdett, hűségesen követni a módszerét.” Megvan tehát benne ugyanaz a fiatalok iránt érzett szenvedély, a buzgalom a lelkekért, Jézus, a Segítő Szűz, a szentségek és a pápa iránt érzett szeretet, az áldozatos munka. Utazásain elkíséri, és sokszor megtapasztalja a kegyelmeket és csodákat, valamint a szeretet és érzelmi kötődés megnyilvánulásait, melyek alapján megalkotta „Don Bosco képmását”.
De létezik sok különbség is. Don Rua nem volt egyszerűen Don Bosco „klónja”. Mások a körülmények és a történelmi környezet (22 évvel később), más a származása és a családi háttere, a testalkata, temperamentuma, a nevelése, az iskolázottsága, a képzése, a tapasztalatai stb.
Don Rua tudta, hogy továbbra is ugyanazon az úton akar járni, amin Don Bosco járt, következetes zsenialitással fejlesztve azt. A karizmatikus rendalapító megérzései benne valósággá, szervezetekké, struktúrákká váltak. Alázatos és hűséges tanítvány volt, de nem passzív és szolgalelkű, elméletileg és gyakorlatilag mindent megtanult, de megtette a saját lépéseit előre. Lenyűgöző mértékben megszilárdította és továbbfejlesztette azt a munkát, amelytől félő volt, hogy nem éli túl az alapító halálát; újraindította és gazdagította az oratóriumokat az ifjúság új megnyilvánulásaival, a Szalézi Munkatársak Egyesületét pedig nagyon sikeresen egyesítette országos kongresszusokon keresztül, ami a szalézi történelem abszolút újdonsága; bevezette a kongregációba a leprásoknak, betegeknek, fogyatékkal élőknek nyújtott segítség új módjait; kompetenciával és bölcsességgel nézett szembe a "munkáskérdés" kihívásával; fejlesztette az öröklött oktatási és szellemi örökséget; kibővítette a missziós tereket ... Soha nem "álmodott", mint Don Bosco tette, de pontos útmutatásokat adott mindenkinek, hogy megfeleljen az egyház, a fiatalok, a társadalom igényeinek négy kontinens tucatnyi országában.
Szerencsés szintézis, amint VI. Pál 1972-ben, boldoggá avatása alkalmával mondotta: „A Szent [Don Bosco] példáját iskolává tette, életét történelemmé, reguláját lelkiséggé, szentségét típussá, modellé... a forrást folyammá változtatta". Don Rua "egy másik" Don Bosco volt, de egy "más" Don Bosco is.
Soha nem lett önmaga krónikása, és nem követte emlékei gyűjtőinek raja, a történelmileg elismert „mintához” hozzáadta a saját mind emberi, mind spirituális dimenzióját, amely nagyrészt még mindig felfedezésre vár.
Hogy Don Bosco, Isten lenyűgöző "parasztja" képes volt a 19. századi társadalom szentjeinek égboltján a legnagyobb csillagként ragyogni, az alteregója, ez az aszkéta és a feladatot elvégző "polgár", Don Rua fáradhatatlan és aprólékos munkájának is köszönhető, aki gondosan táplálta ezt a fényt.
Készült Francesco Motto írásai alapján
Szaléziak.HU
