Főoldal / Szalézi világ / Elia Comini, a lelkipásztori szolgálat vértanúja
Elia Comini, a lelkipásztori szolgálat vértanúja
2018-10-01 Hétfő | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Isten szolgáját Elia Comini szalézi szerzetest, bolognai vértanút a II. világháború alatt, 1944. október 1-jén végeztek ki.
Eliát a helyi püspök tizennégy éves korában, szülei beleegyezésével, szalézi iskolába küldte Finale Emiliába, ahol Elia felvételét kérte a szaléziak közé. A Castel de’ Brittiben töltött noviciátus után, 1926-ban letette első szerzetesi fogadalmát. Tanulmányait Torino-Valsalicében fejezte be, ezután a milánói állami egyetemen szerzett diplomát klasszikus irodalomból. 1935. március 16-án pappá szentelték.
Elia atya papként, tanítóként, apostolként és a fiatalok nevelőjeként dolgozott a chiari és a trevigliói szalézi iskolákban. Rendkívül jól elsajátítja Don Bosco lelkipásztori szeretetét és a szalézi barátságosság jegyeit, amelyet szeretetre méltó, jóságos és mosolygós jellemével közvetít a fiatalok felé.
1944 nyarán visszatért Salvaróba, hogy idős édesanyját ápolja, és segítsen Mellini püspöknek. A terület hamarosan a szövetségesek, partizánok és németek közötti háború központi területévé vált, ami a nép terrorizálásával és majdnem teljes pusztulással járt. A salvaróiak és az odatelepítettek mindig számíthattak Elia atyára. Gyóntatott, lelkiismeretesen prédikált, továbbá ügyesen kamatoztatta zenei képességeit, hogy vidámabbá tegye a liturgiákat. Martino Capelli atyával együtt látogatta és segítette a menekülteket, gyógyította a sebesülteket, temette a halottakat; békét közvetített a nép, a németek és a partizánok között, gyakran saját életének kockáztatásával.
A bújtatott menekültekkel teli salvarói plébániára eljutott a hír, hogy egy, a partizánokkal való összecsapás után a retteget SS 69 embert fogott el, akik között vigasztalásra szoruló haldoklók is vannak. Elia és Martino atya fogták a szent olajat, és útra keltek az ellenséges tűzben. Mivel azt gondolták róluk, hogy a partizánok kémei, elfogták, és keményen dolgoztatták mindkettőjüket. Több más tússzal együtt egy lóistállóba zárták őket. Elia atya hősies lelkipásztori szeretetével visszautasította a számára felajánlott szabadságot, hogy a többi fogoly közelében maradhasson. Így szólt: „Vagy mindenkit szabadon engedtek, vagy senkit”.
Árulót és kollaboránsnak bélyegezték és igazságtalanul halálra ítélték a túszokat és a két papot is. A kivégzés előtt, 1944. október 1-jén Salvaróban (Bologna), Elia és Martino atyák, Versiglia és Caravario atyákhoz hasonlóan kölcsönösen feloldozták egymást. Ezután Elia atya fennhangon megadta a feloldozást a többi túsznak is, akik keresztvetéssel válaszoltak.
Földi maradványaikat a Reno folyóba dobták, az egyetlen ereklye, ami megmaradt Elia Comini atyától az utókorra, a naplója, amely elkísérte lelki utazásán.
Szaléziak.HU
