Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Érdemes tudni a szaléziakról – Az első tíz szalézi missziós mű

Érdemes tudni a szaléziakról – Az első tíz szalézi missziós mű

Érdemes tudni a szaléziakról – Az első tíz szalézi missziós mű

2019-12-04 Szerda   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

misszió  • misszionárius  •

A szalézi misszionáriusok első csoportja 1875. november 11-én kelt útra. Céljuk Argentína volt, a föld, amelyet Don Bosco első missziós álmában látott. 1875. december 14-én érkeztek meg Buenos Airesbe.

Megérkezésük után rögtön két közösséget hoztak létre: Don Cagliero két rendtársával az Irgalmasság Anyja plébánia vezetését vette át, ami igen népes egyházközség volt, olasz hívekkel.  Hat szalézi pedig Don Fagnano vezetésével a San Nicolás-i kollégiumban kezdte el a munkát. Azonnal elkezdhették az oratóriumot is és hittanra tanították a népes gyereksereget.

Az egész országban alig volt iskola, és rövid pár hét alatt egymás után jöttek a szomszédos országokból is kérések, még Uruguayból is, hogy nyissanak iskolát.

A misszionáriusok, akik tulajdonképpen a bennszülöttek miatt jöttek ide a tengeren túlra, a térítés gondolatát egyelőre félretették, annak ellenére, hogy ez lett volt az igazi „misszió”, ahol az evangélium hirdetése nagyon időszerű volt.

Don Cagliero három nagyon fontos intézmény megvalósítását látta időszerűnek: egy iskolát ipari tanulóknak, ami rendkívüli hatással lenne az ország fejlődésére, az első keresztény kollégium megnyitását Montevideóban, Uruguay fővárosában és egy intézményt Buenos Aires szegénynegyedében, „La Boca”-ban, ahol sok olasz lakott, de még egyetlen pap sem merészkedett belépni.

Az első tíz szalézi missziós mű a következő volt:

San Nicolás de Los Arroyos, Argentína (1876), bentlakásos iskola;
Almagro Buenos Aires, Argentína (1877), bentlakásos iskola, kézműves/szakiskola;
Boca Buenos Aires, Argentína (1877), Szent János bentlakásos iskola;
Villa Colón, Uruguay (1877), bentlakásos iskola - FMA;
Las Piedras, Uruguay (1879), bentlakásos iskola;
Carmen de Patagones, Argentína (1879), Szent József bentlakásos iskola;
Viedma, Argentina (1880), középiskola kézműves/szakiskola;
Paysandù, Uruguay (1881), bentlakásos iskola;
Niteroy, Brazília (1883), bentlakásos iskola, kézműves/szakiskola;
Santa Caterina - Buenos Aires, Argentína (1885), bentlakásos iskola, fióktelep.

Forrás: ANS/Teresio Bosco – Don Bosco új életrajza, Don Bosco Kiadó 2010

 

Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Felhívás a misszióra: Globális mozgalom a szalézi önkéntességért

Felhívás a misszióra: Globális mozgalom a szalézi önkéntességért

#Szalézi világ 2025-06-12, Csütörtök

Valami csodálatos dolog növekszik a Szalézi Családban: megújult vágy, hogy megerősítsük és elkísérjük fiataljaink missziós szívét. Az elmúlt három..

Az első missziók története - Végre Patagóniában!

Az első missziók története - Végre Patagóniában!

#Aktuális 2025-05-11, Vasárnap

1877 és 1880 között a szalézi misszionáriusok Patagónia felé fordultak. A carhuéi plébánia 1877. május 12-i felajánlása után Don Bosco a déli területek..

Ha Patagóniának várnia kell… menjünk Ázsiába

Ha Patagóniának várnia kell… menjünk Ázsiába

#Aktuális 2025-05-07, Szerda

A szalézi misszionáriusok terjeszkedését a 19. század második felében Argentínában követjük nyomon, egy olyan országban, amely nyitott a külföldi tőkére,..

Indulás a missziókba… bízva az álmokban

Indulás a missziókba… bízva az álmokban

#Aktuális 2025-05-06, Kedd

Don Bosco missziós álmai, anélkül, hogy előre látta volna a jövőbeli események menetét, a szaléziak számára jóslatokként hatottak.

A szalézi missziók története (1/5)

A szalézi missziók története (1/5)

#Aktuális 2025-05-05, Hétfő

A szalézi missziók 150. évfordulóját 2025. november 11-én ünnepeljük. Úgy gondoljuk, érdekes lehet olvasóinknak röviden bemutatni a korábbi eseményeket és..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Budapest – Adventi könyvvásár ÓbudánRinaldi Fülöp, aki nem tudott ellenállni Don Boscónak >