Főoldal / Szalézi világ / Fedezzük fel a szalézi bíborosokat: Antonio Maria Javierre Ortas (1921-2007)
Fedezzük fel a szalézi bíborosokat: Antonio Maria Javierre Ortas (1921-2007)
2023-09-27 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
történelem • bíboros •
Három évvel a „konzisztórium után, amelyben Don Bosco három fiát a bíborosi kollégiumban helyezte el, 1988-ban a leendő II. János Pál pápa szintén bíborosi kalappal tüntette ki Antonio María Javierre Ortas spanyol szalézi tisztet. Igazi tudós és tanár volt, nagy akadémikus és az ökumenikus párbeszéd előmozdítója.
Antonio María Javierre Ortás Siétamóban, az aragóniai spanyol közösségben született 1921. február 21-én. Alap- és középiskolai tanulmányait Huescában, Zaragozában és Barcelonában végezte el, majd 1939-ben Gironában belépett a szalézi noviciátusba, és 1940. szeptember 11-én letette első fogadalmát. Filozófia tanfolyamokon vett részt Gironában, Barcelonában és Salamancában, pedagógiai tanfolyamokon Gironában és Santanderben, teológiai tanfolyamokon Salamancában, Rómában és Leuvenben. Örökfogadalmát 1946. január 6-án Salamancában tette, 1949. április 24-én ugyanabban a városban szentelték pappá.
Don Bosco példáját követve szerette volna szalézi hivatását közvetlen kapcsolatban a fiatalokkal megélni egy missziós országban, de a Gondviselés más feladatokra hívta. Egyetemi környezetben és a Római Kúria környezetében apostolkodott. Ugyanakkor soha nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy intenzív lelki tevékenységét az alapvetően teológiai területen, de a kultúra tágabb területén is végezze, mindenekelőtt professzori és hitoktatói csoportok vezetésével, valamint az egyetemi hallgatók lelkészeként.
A teológiai doktorátus megszerzése után 1951-től 1976-ig a torinói Pápai Szalézi Egyetem a fundamentális teológia professzora volt.
A spanyol püspöki kar szakértőjeként hívták meg a II. Vatikáni Ökumenikus Zsinat munkájába. A Christina Unity Titkárság tanácsadója, három évig az Egyházak Ökumenikus Tanácsán belül a "Hit és rend" bizottság tagja volt. Más minőségben részt vett ugyanazon tanács három világkonferenciáján, amelyet Újdelhiben, Uppsalában és Nairobiban tartottak. Emellett részt vett néhány Genfben tartott „Hit és rend” és „Egyház és társadalom” című konferencián. Végül felszólalt az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának párizsi, genfi, utrechti és heraklioni ülésein.
1959 és 1971 között a Szalézi Egyetem Hittudományi Karának dékáni posztját is betöltötte, 1971 és 1974 között Magnificus rektor volt. Ebben az időszakban emelték rektorként a Pápai Szalézi Athenaeumot (PAS) a Szalézi Egyetem rangjára. Pápai Szalézi Egyetem (UPS), székhelye Rómában.
Tudomáynos tevékenysége ezekben az években különösen intenzív volt: különösen a dogmatikai teológia tanszékének és az ökumenikus szemináriumnak szentelt egész éves tanulmányokat és tanítást. Emellett számos alkalommal meghívták különböző római és más városok egyetemeire. Ezenkívül ő volt a leuveni és gazzadai fundamentális teológiai szimpóziumok megalkotója, alapítója és főtitkára.
1976. május 20-án VI. Pál pápa kinevezte a Katolikus Nevelés Kongregációja titkárává és Meta címzetes érsekévé – a következő év június 29-én szentelték fel, és társszentelői között volt Rosalio José Castillo Lara érsek is, akit szintén bíborossá kreált a pápa néhány évvel később.
Szalézi voltát a püspöki címere kiválasztásában is megmutatkozott, amely Don Bosco álmát ábrázolja a két oszlopról. Valójában írásaiban és tetteiben mindig is megmutatkozott Mária, a Keresztények Segítsége és az Eucharisztiában megnyilvánuló Jézus nagy szeretete ("Mindent ez a súlypont vonz" – írta II. János Pál pápának írt egyik levelében).
A Római Kúrián belül számos dikasztériumnak ajánlotta fel tudását és tapasztalatát. Intenzív teológiai ismeretterjesztő és apostoli tevékenységet folytatott a kultúra világában, különösen a nevelési területeken tevékenykedő professzorok és szerzetesek csoportjain keresztül, egyetemi lelkészként pedig a hallgatók körében.
II. János Pál pápa 1988. június 28-án bíborossá nevezte ki, és a szalézi származás iránti tiszteletből címzetes templomának a Santa Maria Liberatrice at Monte Testaccio templomot jelölte ki számára Rómába, amely a szaléziak lelkipásztori gondozására volt bízva.
1988. július 1-jén a Vatikáni Titkos Levéltár levéltárosává és a Vatikáni Apostoli Könyvtár könyvtárosává nevezték ki. Ezeket a tisztségeket 1992. január 24-ig töltötte be, amikor is az Istentisztelet és a Szentségi Fegyelem Kongregációjának prefektusává nevezték ki. Ezt a szolgálatot 1996. június 21-ig végezte, majd "lábujjhegyen" elhagyta, hogy annak a szolgálatnak szentelje magát, amelyet soha nem szabad elhagyni: az imádságnak", ahogy XVI. Benedek mondta róla.
Betegen és a kezeléstől elcsigázva halt meg szívrohamban 2007. február 1-jén hajnalban, néhány órával azután, hogy ünnepélyes szentmisét mutatott be Bosco Szent János tiszteletére. A Szent Péter-bazilikában a Szentatya által a levezetett temetés után Szent Callisto katakombáiban temették el.
ANS-Róma
