Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Ferenc pápa Szent Család vasárnapján: Ámuljunk el Isten szeretetén és az élet cs

Ferenc pápa Szent Család vasárnapján: Ámuljunk el Isten szeretetén és az élet cs

Ferenc pápa Szent Család vasárnapján: Ámuljunk el Isten szeretetén és az élet cs

2023-12-31 Vasárnap   |   #Egyház

Ferenc pápa  • család  • ünnep  •

December 31-én, Szent Család vasárnapján Ferenc pápa arra buzdította a családokat, hogy a közös ima perceiben hívják meg otthonukba Istent, hogy megújuljanak a békében és a szeretetben, amelyet csak Ő adhat. Jézus szegény családban született, magára vette a mi életünk problémáit, hogy a nehéz helyzetekben is érezzük közelségét – tanította a Szentatya.

Érezzünk ámulatot az élet szépségei, házastársunk, gyermekeink, a nagyszülők iránt, tudjunk rácsodálkozni minden nap a jóra és vegyük azt észre a körülöttünk lévők arcán – hangzottak Ferenc pápa buzdításai.

Isten szegény családban jött el közénk

Ezen a vasárnapon Jézus, Mária és József Szent Családját ünnepeljük. Az evangéliumi szakasz arról szól, hogy ők felkeresik a jeruzsálemi templomot, hogy bemutassák a Gyermek Jézust (vö. Lk 2,22-40) – kezdte beszédét a pápa, majd összefoglalta az evangéliumi jelenet lényegét.

A Szent Család megérkezik a templomba, ahová a törvényben előírt áldozatok közül a legszerényebb és legegyszerűbb ajándékot viszik el, tanúskodva szegénységükről, mert ők szegények. Mária próféciában részesül: „a te lelkedet is tőr járja át”. Szegénységben érkeznek és szenvedésekkel telve távoznak. Mindez meglepő – állapította meg a Szentatya, ugyanis hogyan lehetséges, hogy Jézus Családja, a történelem egyetlen olyan családja, amely büszkélkedhet Isten hús-vér jelenlétével, ahelyett, hogy gazdag lenne, szegény? Ahelyett, hogy könnyebb lenne a helyzete, úgy tűnik, hogy akadályoztatják. Ahelyett, hogy mentes lenne a fáradozásoktól, nagy fájdalmakba merül.

Isten problémáinkkal együtt vette magára életünket

Mit mond mindez a mi családjaink számára ennek a szegény, akadályoztatott és nagy szenvedéseket hordozó Szent Családnak az életmódja? – tette fel a kérdést Ferenc pápa, majd válaszában megállapította: ez egy nagyon szép dolgot jelent, vagyis azt, hogy Isten, akit gyakran úgy képzelünk el, mint aki a problémák felett áll, eljött, hogy a mi életünket élje, annak problémáival együtt. Ő így üdvözített minket, nem felnőttként jött el, hanem apró gyermekként; egy családban élt, egy anya és egy apa fiaként; a családban töltötte idejének legnagyobb részét, növekedett, tanult, a mindennapok életét élte rejtőzködve, csöndben. És nem kerülte el a nehézségeket sem, sőt, egy „szenvedésben járatos” családot választva ezt üzeni a mi családjainknak: „Ha nehéz helyzetben vagytok, én tudom, mit éreztek, én is átéltem: édesanyám és édesapám, és én is átéltük, hogy elmondhassuk a ti családotoknak: nem vagytok egyedül!”

Ámuljunk el Isten szeretetén és az élet csodáin

József és Mária „csodálkozva hallgatták, amit Jézusról mondtak” (vö. Lk 2,33), mert nem gondolták, hogy az öreg Simeon és Anna prófétaasszony mondta ezeket. Csodálkoztak. Ma erre szeretnék reflektálni, a csodálkozás képességére. A csodálatra való képesség lehet az egyik titka annak, hogy hogyan boldoguljunk a családi életben. Ne szokjunk hozzá a dolgok szokásos menetéhez, hanem tudjunk ámulatot érezni mindenekelőtt Isten iránt, aki elkísér minket. És aztán tudjunk elcsodálkozni a családban. Én úgy gondolom – állapította meg a pápa – hogy jó dolog a házaspárnak, ha rá tudnak csodálkozni a saját hitvestársukra például úgy, hogy esténként megfogják egymás kezét és egymás szemébe néznek néhány percig, gyöngéden. A rácsodálkozás ugyanis gyengédségre vezet, mindig.

Csodálkozzunk rá a házasság szépségeire!

És szép dolog a rácsodálkozás a házasságban. Azután, ha el tudunk ámulni az élet csodáin, a gyermekeinken, időt találva, hogy játsszunk velük és meghallgassuk őket! Majd a pápa föltette a kérdést az apáknak és az anyáknak: Találtok-e időt arra, a gyerekekkel játszatok? Hogy elvigyétek őket sétálni. Tegnap telefonon beszéltem valakivel és megkérdeztem tőle: „Hol vagy most? – A téren vagyok, lementem sétálni a gyerekekkel”. Igen ez egy szép apaság, anyaság. És aztán el tudunk ámulni a nagyszülők bölcsességén? Sokszor kivesszük a nagyszülőket az életből. De nem! – szögezte le pápa. A nagyszülők a bölcsesség forrásai. Tanuljunk meg ámulni nagyszüleink bölcsességén, történelmükön. A nagyszülők ugyanis elvezetnek minket az élet lényegébe. Végül azt kérte a pápa, hogy tudjunk elcsodálkozni saját szeretet-történetünkön – mert mindenkinek megvan a saját szeretet-története, hiszen az Úr szeretettel indított útra minket, csodálkozzunk erre is rá. És persze, az életünknek megvannak a maga negatív oldalai is, de csodálkozzunk arra is, hogy Isten jósága velünk jár, még ha annyira tapasztalatlanok is vagyunk! – hangsúlyozta a Szentatya, majd Szent Család vasárnapján a következő fohásszal zárta az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét: „Mária, a család Királynője segítsen bennünket, kérjük tőle ma a rácsodálkozás kegyelmét, a Szűzanya segítsen minket, hogy rá tudjunk csodálkozni minden nap a jóra és tudjuk megtanítani másoknak a rácsodálkozás szépségét.

vaticannews.va/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

„Ne hagyj el öregkoromban”  - a nagyszülők és idősek negyedik világnapjára

„Ne hagyj el öregkoromban” - a nagyszülők és idősek negyedik világnapjára

#Aktuális 2024-07-04, Csütörtök

Azáltal, hogy negyedik alkalommal is megtartjuk a nagyszülők és idősek világnapját, ez a világnap egyházi közösségeink életének fontos programjaként..

Újpest-Megyer - Elsőáldozás volt plébániánkon

Újpest-Megyer - Elsőáldozás volt plébániánkon

#Magyar Tartomány 2024-06-11, Kedd

Az újpest-megyeri Nagyboldogasszony templomban 2024. június 9-én kilenc gyermek, öt fiú és négy lány vehette magához első ízben az Úr Jézust az..

Mezőnyárád - Boldog Sándor István napja

Mezőnyárád - Boldog Sándor István napja

#Magyar Tartomány 2024-06-11, Kedd

A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában is megemlékeztek névadójukról, a vértanú szalézi testvérről, aki Mezőnyárádon, az..

Olaszország – Három nap Don Gallival 2024

Olaszország – Három nap Don Gallival 2024

#Szalézi világ 2024-06-11, Kedd

Az „Auxilium don Silvio Galli”, a peremre szorult emberek befogadását segítő non-profit egyesület és a chiari szaléziak idén is megrendezték a „Három nap..

Pápai üzenet: A sport a találkozás és a testvériség helye

Pápai üzenet: A sport a találkozás és a testvériség helye

#Egyház 2024-05-28, Kedd

Ferenc pápa üzenetet küldött a Sport és Spiritualitás témájáról szervezett nemzetközi konferenciára, amelyben megismételte azt a meggyőződését, hogy az..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< A mesterséges intelligencia és a béke – A pápa üzenete a béke 57. világnapjáraMég mindig vannak, akik szenvednek és meghalnak Jézusért >