Főoldal / Szalézi világ / India – Az álom, melynek neve víz
A legtöbb ember álma a gazdagság, siker, szabadság vagy luxus. De mi a helyzet Maharashtra hátországában, ahol a falusiak nemzedékek óta a létezés legalapvetőbb elemére – a vízre – vágyva ébrednek?
Miközben a nyári nap süti a kiszáradt földet, az 53 éves Bhamabai, Ahmednagar egyik hegyvidéki falujában élő asszony elindul egy olyan odüsszeiára, amelyet viharvert lábai már kegyetlenül jól ismernek. Gyalogol és gyalogol, míg egy magányos kézi szivattyúhoz nem ér, amely még az éltető víz sáros nyomaiba kapaszkodik öt kilométerrel lejjebb, a szárazság kétségbeesésétől kérges tájban.
Amikor végre eléri a kézi szivattyút, Bhabai bőrkeményedéses kézzel pumpál, hogy néhány értékes litert biztosítson acélkorsóiba. Meg kell még tennie hazafelé vezető veszélyes utat. „A korom kezd utolérni, és a betegségem is” – suttogja Bhababai, és hunyorogva néz a távolban lévő bádogháza felé. „Arról a napról álmodom, amikor elforgathatunk egy csapot és olthatjuk a szomjunkat.”
Bhababai álma visszhangzik Maharashtra Ahmednagar és Beed körzetét könyörtelenül szorongató aszály miatt. Falusiak ezrei osztoznak kétségbeesett reményekben, hogy rehidratálhatják kiszáradt földjeiket, újraéleszthetik az alultáplált szarvasmarhákat és elegendő vízhez jutnak ahhoz, hogy valóban éljenek, és ne csak túléljenek. Ám álmaik évről évre elpárolognak a repedezett földben.
Ez a sivár valóság nemzedékeken át ezen az esőárnyékos vidéken, ahol az ég legalapvetőbb ajándéka a falusiak legkegyetlenebb hiányossága lett. „Idén az esős évszak csak néhány napig tartott. A monszun időtartama évről évre folyamatosan csökken” – mondja Vishwanath Palve, egy 83 éves vén. „Most már csak Isten tudja, hogy a következő generációink hogyan élik túl az ilyen helyzeteket” – mondja halványan a földre mosolyogva.
Sok helyi vezető figyelmen kívül hagyja a vízválságot, kivéve a választási időszakban. A szavazatok megszerzése érdekében nagy ígéreteket tesznek a rendszeres vízellátásra. Azonban nagyon gyakran, amint megválasztják őket, kényelmesen elfelejtik ígéreteiket.
Ebben a nyomasztó helyzetben egy humanitárius erő bukkant fel egy hasonló álommal. A Bosco Gramin Vikas Kendra (BGVK) több mint három évtizede dolgozott Maharashtra legelszigeteltebb közösségeiben, hogy a fenntartható fejlődés és önállóság révén átfogóan felemelje az életeket. A BGVK már az 1980-as évek végén felismerte, hogy valódi teljes körű haladás nem valósulhat meg vízbiztonság nélkül.
„Úttörőink, különösen Alex Gonsalves testvér, felismerték, hogy hiábavaló a mezőgazdasági termelők képzése, a megélhetési programok vagy bármilyen más kezdeményezés anélkül, hogy előbb a vízhiányt alulról kezelnék” – magyarázza a BGVK igazgatója, George D Abreo atya. „Így a vízgyűjtő területek fejlesztés lett az alapja a szárazság által sújtott falvak újjáélesztésének.” „Tavha bandhare bandhale, mhanun aaj bore la paani lagatay. (Mivel a vízgyűjtők akkoriban épültek, ma a fúrt kutakból kapjuk a vizet)” – mondja Beed falu egyik lakosa.
Megalakulása óta a BGVK az állam 27 falujában integrált vízgyűjtő projekteket valósított meg, feltöltötte a víztározókat és több mint 47 faluba lehelt új életet. Az olyan úttörő beavatkozások, mint az ellenőrző gátak, mezőgazdasági tavak és talajvédelmi módszerek decentralizált aszálybiztos modelleket hoztak létre, és több mint 15000 családot érintettek.
Azonban az elmúlt néhány év átlag alatti csapadéka még a vízgyűjtő régiókat is rendkívüli stressz alá helyezte. Mivel nem készült vészhelyzeti terv az ilyen hosszan tartó szárazság leküzdésére, sok falu visszacsúszott a vízellátás bizonytalanságának sötét korszakába. És most a BGVK szemtanúja volt annak, hogy a haladás víziói elsorvadnak a szárazság fojtogató ereje közepette, amelyek Ahmednagarban és a környező régiókban.
Integrált megközelítésük a legalapvetőbb szükséglet és az elveszett álom csillapításával kezdődik – tiszta ivóvízhez való hozzáférés a túlélés érdekében a perzselő nyárban. Ezért indították a Víz Kampányt azzal a céllal, hogy feltöltsék az üres háztartási tartályokat. 2024. május 9-ig több mint 1,6 millió liter ivóvizet osztottak szét több mint 14 faluban. Az a küldetés, hogy feltöltsék az üres háztartási tartályokat, oltsák a családok szomját, és fenntartsák a remény törékeny fonalát, hogy holnap végre visszatér az eső.
„Az unokáim tiszta örömmel és csodálkozással tolonganak a tartálykocsi körül. Számukra és mindannyiunk számára ez az, amit a tiszta víz manapság jelent – egy csoda” – mondja Parubai Rathod, egy Ahmednagarban letelepedett törzsi bevándorló. Sok falusi lakos számára a BGVK tartálykocsi érkezése nem kevesebb, mint álomszerű délibáb, amely valósággá változik. Lehetőség, hogy megtöltsék edényeiket a küszöbükön.
A BGVK kampánya azonban csak a kezdete annak a felfelé ívelő nehéz küzdelemnek, amelynek célja, hogy megfordítsa a régió visszatérő katasztrófáját. Több tartálykocsira, több falura és több finanszírozásra van szükség ahhoz, hogy fenntartsuk azt a jövőképet, amelyet mindazok osztanak, akik évről évre szemtanúi voltak annak, ahogy az emberiség álmait szétzúzzák a természet erői. De vajon itt a természet az egyetlen bűnös?
Bár a kemény aszály büntet, az emberi tettek tovább rontották a helyzetet. Évek óta túl sok talajvizet vontak ki, miközben kevés tervezés történt annak megőrzésére. A gyors iparosítás és az erdőirtás a vízforrásokat is súlyosan megviselte. A rossz gazdálkodási módszerek és a túlzott öntözés a víz pazarlásához vezet. A kémaia műtrágyák és növényvédő szerek meggondolatlan használata miatt a talaj elveszíti víztartó képességét. Alig szivárog le az esővíz a földbe, hogy talajvízzé váljon. „Az ökológiai és fenntartható gazdálkodás nagyon fontos a vízvédelem szempontjából. Ezért segítünk ezeknek a gazdáknak ezt megvalósítani, hogy a talajvíz szintje emelkedjen, és a jövő generációi ne szembesüljenek ugyanezzel a problémával” – mondja Dattatrey Gaikwad, a BGVK egyik vezető munkatársa.
A BGVK erőfeszítései a remény jelzőfényévé váltak, és a falusi lakosságot a hatékony vízgazdálkodáshoz és a fenntartható gazdálkodási gyakorlatokhoz szükséges eszközökkel és tudással ruházták fel. „Az az álmunk, hogy a tiszta vizet fenntarthatóvá és állandóan hozzáférhetővé tegyük minden faluban” – jelenti ki D Abreo atya. „A vészhelyzeti szükségletek kielégítésétől a közösségek hosszú távú megerősítéséig a vízgyűjtő-gazdálkodáson keresztül.” A vízgyűjtők hatása túlmutat a víz önellátásán. „Ahogy a talajvíz szintje emelkedik, a jövedelmek és az életminőség javul az olyan változatos megélhetési lehetőségek révén, mint a kertészet, a tejtermelés, a baromfitenyésztés és egyéb területek. A BGVK az aszálybiztos jólétnek ezt a jövőképét szeretné látni minden egyes veszélyeztetett faluban” – teszi hozzá D Abreo atya.
Ahogy a tűző napok végtelenül elhúzódnak egy újabb monszunszezon felé, a remény megőrzéséért folytatott verseny egyre fényesebbé válik. A BGVK minden erőfeszítése a víz megőrzésére és biztosítására megerősíti, hogy a víz nem csupán erőforrás, hanem maga az álom, amely az emberi lét és méltóság középpontjában áll. E nélkül minden más haladás és fejlődés álma nem tud formát ölteni.
ANS – Ahmednagar/Szaléziak.HU
