Főoldal / Magyar Tartomány / Kazincbarcika – Kirner Zoltán atya ezüstmiséje
Kazincbarcika – Kirner Zoltán atya ezüstmiséje
2020-06-14 Vasárnap | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
szentmise • ünnep • Kazincbarcika •
Június 14-én, Úrnapján ünnepelték Kazincbarcikán Kirner Zoltán atya ezüstmiséjét, papságának 25. évfordulóját. Az ünnepi szentmise 10.30-kor kezdődött az Avilai Szent Teréz-templomban, amelyet online is követhettek az érdeklődők a plébánia YouTube csatornáján keresztül.
A kazincbarcikai hívek nagyon örültek, hogy körükben köszönthették a jubiláló atyát, aki római tanulmányai után érkezett Kazincbarcikára. Az úrnapi sátrakat már reggel 6 órától készítették, a Cursillo közösség, a karitász csoport a rózsafűzér társulat és az oratoristák együttműködésével.
Az ünnepi szentmise elején Vitális Gábor igazgató, plébános atya köszöntötte, majd az egyházközség nevében Emri Attila állandó diakónus fejezte ki jókívánságait.
Zoltán atyát 1995. június 15-én, Úrnapján szentelték pappá Szombathelyen, és már felszentelt papként 2017-ben jelentkezett a szalézi rendbe, azóta megjárta a novíciátust Genzano di Romában és tanult a római Pápai Szalézi Egyetemen.
Zoltán atya a szentmise elején papi jelmondatát idézte: „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok” (1Kor 15,10), kiemelve, hogy ma Isten kegyelmét ünnepelik, nem Kirner Zoltánt, mert egyedül általa lett azzá, ami. Arra hívott mindenkit, hogy együtt adjanak hálát és ünnepeljék Isten kegyelmét, aki ma is élteti, vezeti és bátorítja. Köszönetet mondott Isten ajándékaiért: a családért, a barátokért, paptársakért, az emberei kapcsolatokért, akiken keresztül Isten kegyelme kiáradt rá. Röviden olaszul is köszöntötte barátait, akik Olaszországból követik a szentmisét.
Szentbeszédében három gondolat köré csoportosította mondanivalóját, emlékeztetve arra, hogy nem könnyű 25 évet röviden összefoglalni.
Az első gondolat az elindulás. Családjáról, nevelkedéséről beszélt, ahol tizenéves korától már dolgozott a mezőn és a ház körül. Az otthoni munkás élet megtanította arra, hogy mindig meg legyen elégedve az életével és nem voltak soha nagy igényei, mindig igyekezett arra figyelni, amit az Úr akar, és amire hívja. A legnagyobb ajándék, amit édesanyjától kapott, a hit. Már fiatalon érezte, hogy boldogságának titka, hogy másokat is boldoggá tegyen, és ez indította végül a papság útjára.
A második pont, hogy Isten kegyelme mindig megnyilvánul. Felidézte kispapi éveit, amikor elhatározta, hogy Szatmárból átjön a szombathelyi egyházmegyébe, mjad kápláni éveit, amikor nagyon sok téren kipróbálhatta magát. „Egy pap, egy szerzetes nem azért van ott, hogy jól érezze magát, hanem azért, hogy lelkeket mentsen” – mondta. Első önálló plébánosi helyén, Becsehelyen már önállóan kellett döntenie, itt ismerkedett meg a Cursillóval, és jó volt megtapasztalni, hogy Isten kegyelme működik. Elkezdett járni Medjugorjéba, ahol tanúja volt számtalan csodának. Utolsó állomása Celldömölk, egy Mária-kegyhelyen volt (ahonnan most is eljöttek a hívek egy kisbuszal, hogy vele együtt ünnepeljenek). De elkezdte azt érezni, hogy még nem adott oda mindent az Úristennek. Medjugorjéban egy szentségimádás alatt átadta magát az úristennek. Már régen érezte, hoyg szeretne közösségben élni, egy közösséghez tartozni, akikkel együtt térdel az úr előtt, akikkel alakítják egymást – ami nagyon jó, és ez kell neki. Egy második nagy kanyar volt ez az életében, igent mondott Don Bosco hívására és most itt van szaléziként, alig van valamije, de nagyon boldog, mert nem kell több.
Az utolsó pont a mai ünnep, az Eucharisztia. Felidézte Don Bosco álmát a két oszlopról, amelyek a Szűzanya tisztelete és az Eucharisztia. Kirner atya elmondta, hogy a legnagyobb kegyelem, ami érhette, a legnagyobb ajándék ebben az életben, hogy pap lehet és bemutathatja a szentmisét. Számtalanszor megtapasztalta az Úr jelenlétét, de soha nem unta a szentmisét és mindig megremeg a szíve, ha az oltárhoz kell állnia.
Végül a lelkére kötötte a jelenlevőknek azt a szent titkot, hogy nincs szebb dolog az életben, mint szentmisére járni, mint a szentáldozatban az Urat magunkhoz venni. Meghívott mindenkit – fiatalokat, idősebbeket –, hogy jöjjenek Jézushoz, mert Ő itt van és személyesen meg akar áldani mindannyiunkat.
A szentmise végén a szerzetesi közösség tagjai az ünnepelttel együtt elénekelték Sillye Jenő „Csipkebokor” című dalt.
Az ezüstmisés áldás után körmenetben vitték az Oltáriszentséget a plébániakertben felállított négy oltárhoz.
Szaléziak.HU
