Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Kazincbarcika – Tisza-tavi kerékpártúra

Kazincbarcika – Tisza-tavi kerékpártúra

Kazincbarcika – Tisza-tavi kerékpártúra

2017-10-11 Szerda   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Kazincbarcika  • Szalézi Szent Ferenc Gimnázium  • túra  •

A kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban minden évben megrendezik az iskolai a Tisza-tó körüli biciklitúrát. Ebben az évben október 5-én került sor az erőpróbára, amelynek kiinduló- és végpontja is Poroszló volt.

Várady Gergely Zsolt és Gulyás Kristóf Zsolt 11.A osztályos tanulók beszámolóját olvashatják:

„Túránk során nagyrészben a Tisza-tó gátján haladtunk végig, ahol különböző településeket érintettünk, általában az érintett falvaknál tartottunk pihenőket. A tavalyi túrától eltérően most játékos feladatokkal is készültek nekünk a tanáraink.

Az egyik játékra Kiskörén került sor, ahol a különböző feladatokat a bicikli igénybe vételével a településen kellett megoldani. Gergő barátommal úgy véltük, hogy ez tetszett a diákoknak és nekünk is. Szintén Kiskörén Petróczi Gábor igazgató úr mondott el nekünk pár érdekességet a vízierőműről, a hajók zsilipeléséről, valamint – párszáz méterrel odébb – hal-lépcső működéséről, amely az ívó halak számára nyújt segítséget a vízlépcsőn való átjutásukhoz. Tovább haladva Abádszalóknál volt egy kis pihenőnk, ahol csoportképeket készítettünk a résztvevő 40 diákról és a kísérő tanárokról.

A következő feladat Tiszafüred előtt várt ránk, ahol a kerékpáros közlekedés szabályaival kapcsolatos KRESZ-kérdéseket kellett megválaszolnunk a csapatunkkal.

Az utolsó 10 km-t Tiszafüred és Poroszló között a forgalmas főúton tettük meg, ahol óvatosan kellett haladnunk, és jobban kellett figyelnünk a forgalomra, mint a gáton. Poroszlóra érve meleg gulyáslevessel és forró teával vártak minket, ami a 70 km után nagyon jól esett. Ezután élményekkel telve tértünk haza, és készültünk erőteljesen a pénteki tanításra. :)  Mindannyian úgy gondoljuk, hogy jövőre is elmegyünk a Tisza-kerülő túrára.”

 

sagim.hu/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Kazincbarcika – Adventi ikonkiállítás a Don Bosco Sportközpontban

Kazincbarcika – Adventi ikonkiállítás a Don Bosco Sportközpontban

#Magyar Tartomány 2023-12-05, Tegnap

A budapesti SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium jelenlegi és végzett festő szakos diákjainak alkotásaiból nyílt kiállítás advent első..

Kazincbarcika – Lengyel karácsonyi dalok előadásával krakkói utat nyertek

Kazincbarcika – Lengyel karácsonyi dalok előadásával krakkói utat nyertek

#Magyar Tartomány 2023-11-28, Kedd

Idén először jött létre a LeMa suli programja hagyományteremtő céllal, hogy a diákok megismerkedjenek a lengyel karácsonyi énekek (kolendák) varázslatos..

Kazincbarcika – Magyar bajnok lett iskolánk tanulója!

Kazincbarcika – Magyar bajnok lett iskolánk tanulója!

#Magyar Tartomány 2023-11-28, Kedd

Magyar bajnok lett a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 7. B osztályos tanulója, Gergely Lajos a thai boksz országos bajnokságon.

Kazincbarcika - A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium csapata a dobogó legfelső fokán

Kazincbarcika - A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium csapata a dobogó legfelső fokán

#Magyar Tartomány 2023-11-12, Vasárnap

Az A-kategóriás 5-6. korcsoportos fiú röplabda megyei döntő november 9-én a kazincbarcikai Irinyi csarnokban került megrendezésre.

Kazincbarcika - Szalézi Pedagógiai Konferencia 2023

Kazincbarcika - Szalézi Pedagógiai Konferencia 2023

#Magyar Tartomány 2023-11-08, Szerda

A Szalézi Pedagógiai Konferencia 2023. november 6-án került megrendezésre a hála jegyében Kazincbarcikán. Az esemény a szalézi pedagógusok, valamint a..

Címkék

 • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • ...
Összes címke
< Meghallgatni a fiatalok vágyait, elvárásait, bizonytalanságaitKazincbarcika - Hittanosok kirándulása Bél-kőre >