Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Magyarországi egyházak közös nyilatkozata

Magyarországi egyházak közös nyilatkozata

Magyarországi egyházak közös nyilatkozata

2021-12-09 Csütörtök   |   #Egyház   |   KIEMELT   |   ARCHIVÁLT

közlemény  • család  •

Az alábbiakban tizennégy vallási közösség, köztük a katolikus, illetve protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselőinek közös nyilatkozatát olvashatják.

„Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!«.” (1Móz 1,27–29)

A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg. A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja. Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a karácsonyra készülve, illetve a hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.

 Budapest, 2021. december 9.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Evangélikus Egyház
Magyarországi Baptista Egyház
Magyar Pünkösdi Egyház
Magyarországi Metodista Egyház
Budai Szerb Ortodox Egyházmegye
Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Orthodox Exarchátus
Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház
Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye
Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarkátus)
Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség

 

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Kapcsolódó cikkek

Spanyolország - Hogares Don Bosco – Don Bosco családok

Spanyolország - Hogares Don Bosco – Don Bosco családok

#Szalézi világ 2023-04-27, Csütörtök

A szalézi munkatársak 1965-ben keltették életre a "Don Bosco Otthon Mozgalmat", a család javára folytatott kampány eredményeként. Április 16-án, vasárnap a..

Péliföldszentkereszt - Nagyheti családos lelkigyakorlat 2023

Péliföldszentkereszt - Nagyheti családos lelkigyakorlat 2023

#Magyar Tartomány 2023-02-28, Kedd

A korábbi évek hagyományai szerint idén is meghívjuk a családokat a nagyhéten, 2023. április 6. – április 9. között Péliföldszentkeresztre, hogy..

Segítség! Vegetáriánus lett a gyerek!

Segítség! Vegetáriánus lett a gyerek!

#Aktuális 2022-09-10, Szombat

Ha egy gyerek hirtelen nem akar többé húst enni, ez a család többi tagja számára is változást hozhat. Hauer Barbara orvos, kétgyermekes édesanya tudja, mit..

Óbuda - Családos tábor Somogydöröcskén

Óbuda - Családos tábor Somogydöröcskén

#Magyar Tartomány 2022-08-02, Kedd

Mihelyt délre kanyarodtunk a Balatontól, hatalmába kerített minket az izgalom, a várakozás, hogy ismét táborlakói lehetünk az Óbudai Szalézi Közösség..

Szlovénia – Első szalézi lelkigyakorlat családoknak

Szlovénia – Első szalézi lelkigyakorlat családoknak

#Szalézi világ 2022-07-30, Szombat

„A mi édenkertünk” volt a címe a szlovén szaléziak által kínált ötnapos (július 20. és 24.) lelkigyakorlatnak, amely a hagyományos lelkigyakorlatok..

Címkék

 • 1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális • digitális oktatás • ...
Összes címke
< Hagyjuk, hogy Isten mosolya meglepjen bennünket - a rendfőnök decemberi üzeneteKazincbarcika - Ízletes falatok, kitűnő pályaművek >