Lemoyne atya Margit mama életéhez írt előszavában egy igazán egyedi portrét hagy ránk: „Nem fogok rendkívüli vagy hősi eseményeket leírni, hanem egy egyszerű életet fogok bemutatni, amely állandóan gyakorolta a jót, éberen nevelte gyermekeit, lemondóan és előre látva az élet gondjait, eltökélten állt elébe mindannak, amit a kötelességei megköveteltek tőle. Nem volt gazdag, de királynői szívű; nem világi ismeretekben, hanem Isten szent félelmében nevelkedett; korán elvesztette azokat, akik támaszai lehettek volna, de bízva akaratának erejében, amit a mennyei segítség is támogat, boldogan teljesíthette küldetését, amelyet Isten rábízott.”
Ezekkel a szavakkal egy mozaikdarabkákat és egy vásznat kínálnak fel nekünk, amelyekre felépíthetjük a Lélek kalandját, amelyet az Úr adott ennek az asszonynak, aki a Léleknek engedelmeskedve feltűrte ingujját, tevékeny hittel és anyai szeretettel nézett szembe az élettel. Ennek a kalandnak az állomásait a „kivonulás” (exodus) bibliai kategóriával követjük nyomon, amely egy hiteles utazás kifejezése a hit engedelmességében. Margit mama is megtapasztalta a „kivonulást”; ő is az „ígéret földje felé” haladt, átkelt a sivatagon és legyőzte a megpróbáltatásokat. Ezt az utat a fiával való kapcsolatának fényében és a Lélekben való életre jellemző két dinamika szerint ragadjuk meg: az egyik kevésbé látható, az önváltoztatás belső dinamikája alkotja, amely a mások megsegítésének előzetes és elengedhetetlen feltétele; a másik, közvetlenebb és dokumentálhatóbb: az a képesség, hogy feltűrjük az ingujjunkat, hogy testben is szeressük felebarátunkat, segítve a rászorulókat.
- Kivonulás Capriglióból a Biglione tanyára
Margit hitben nevelkedett, hitben élt és hitben halt meg. „Isten állt minden gondolatának az előterében. Úgy érezte, Isten jelenlétében él, és ezt a meggyőződését a tőle megszokott szavakkal fejezte ki: »Isten lát téged.«” Minden Isten atyaságáról beszélt neki, és nagy volt a Gondviselésbe vetett bizalma, hálát adott Istennek a kapott ajándékokért, és hálát mindazoknak, akik a Gondviselés eszközei voltak. Margit Isten akaratának folyamatos és szüntelen keresésében töltötte életét, ami döntéseinek és cselekedeteinek egyetlen valódi és gyakorlati szempontja volt.
Huszonhárom évesen férjhez ment Francesco Boscóhoz, aki huszonhét évesen megözvegyült fiával, Antallal és félig béna anyjával. Margit nemcsak feleség, hanem örökbefogadó anya és anyósa segítsége is lett. Ez a lépés volt a legfontosabb a házaspár számára, mert jól tudták, hogy a házasság szentségének szent módon való felvétele sok áldás forrása számukra: a család nyugalmára és békéjére, a leendő gyermekekre, a munkára és az élet nehéz pillanatainak leküzdésére. Margit hűségesen és gyümölcsözően élte házasságát Bosco Ferenccel. Gyűrűik a termékenység jelei lesznek, amei kiterjed majd a fiuk, János által alapított családra is. Mindez nagy hála és szeretet érzését váltotta ki Don Boscóban és fiaiban e szent házaspár és szülő iránt.
- Kivonulás a Biglione tanyáról Becchibe
Mindössze öt év házasság után, 1817-ben, férje, Ferenc meghalt. Don Bosco felidézte, hogy amikor kiment a szobából, édesanyja könnyek között „kézen fogott” és kivezette. Itt van ennek az anyának a lelki és nevelési ikonja. Kézen fogja a fiát, és kivezeti. Már ettől a pillanattól kezdve létezik az a „kézen fogás”, amely egyesíti az anyát és a fiát mind a hivatás útján, mind a nevelési küldetésben.
Margit érzelmi és anyagi szempontból nagyon nehéz helyzetbe került, többek között egy látszatvitába, amelyet a Biglione család indított. Adósságokat kellett kifizetnie, kemény munkát kellett végeznie a földeken és szörnyű éhínséggel kellett szembenéznie, de mindezeket a megpróbáltatásokat nagy hittel és a Gondviselésbe vetett feltétlen bizalommal élte meg.
Az özvegység új hivatást nyitott meg selőtte, mint gyermekei figyelmes és gondoskodó nevelője. Kitartóan és bátran szentelte magát a családjának, visszautasítva egy előnyös házassági ajánlatot. „Isten adott nekem egy férjet, és elvette tőlem; amikor meghalt, rám bízott három gyermeket, és kegyetlen anya lennék, ha elhagynám őket, amikor a legnagyobb szükségük van rám… A gyám… egy barát, de én vagyok a gyermekeim anyja; soha nem fogom elhagyni őket, még akkor sem, ha a világ összes aranyát nekem akarják adni."
Bölcsen nevelte gyermekeit, számítva a megelőző módszer pedagógiai inspirációjára. Olyan asszony volt, aki Isten mellett döntött, és képes volt átadni gyermekeinek jelenlétének érzését a mindennapi életükben. Tette ezt egyszerűen, spontán, világos módon, minden apró alkalmat megragadva arra, hogy a hit fényében való életre nevelje őket. Ezt úgy tette, hogy előrevetítette a „fülbe súgott szó”, módszerét, amelyet Don Bosco később a fiúkkal együtt használ, hogy visszahívja őket a kegyelmi életbe, Isten jelenlétébe. Ezt úgy tette, hogy segített nekik felismerni a Teremtő munkáját, aki gondviselő és jó Atya teremtményei számára. Ezt úgy tette, hogy elmesélte az evangélium tényeit és a szentek életét.
Keresztény nevelés. Felkészítette gyermekeit a szentségek vételére, átadva nekik Isten misztériuma nagyságának élénk érzését. Bosco János 1826 húsvétján lett elsőáldozó: „Ó, kedves fiam, ez egy nagyszerű nap volt számodra. Meggyőződésem, hogy Isten valóban birtokba vette a szívedet. Most pedig ígérd meg Neki, hogy mindent megteszel azért, hogy életed végéig jó maradj.” Margit mama e szavai igazi lelki édesanyává teszik őt gyermekei számára, különösen János számára, aki azonnal érzékenynek mutatkozik ezekre a tanításokra, amelyek az igazi beavatás ízét hordozzák, kifejezve azt a képességet, hogy bemutassák a kegyelem misztériumát egy írástudatlan, de gyermeki bölcsességben gazdag asszonyban.
Az Istenbe vetett hit tükröződik az erkölcsi feddhetetlenség iránti igényben, amelyet önmagával szemben gyakorolt, és gyermekeibe is belenevelt. „Örökös háborút hirdetett a bűn ellen. Nemcsak irtózott a gonosztól, hanem igyekezett távol tartani az Úr megsértését még azoktól is, akik nem tartoztak hozzá. Ezért mindig résen volt a botrányok ellen, óvatosan, de határozottan és minden áldozat árán.”
A szív, amely élteti Margit mama éltét, a legszentebb Eucharisztia iránti mérhetetlen szeretet és odaadás. Üdvözítő és megváltó értékét a szent áldozatban való részvételben és az élet megpróbáltatásainak elfogadásában tapasztalta meg. Gyermekeit kiskoruktól kezdve erre a hitre és szeretetre nevelte, átadva azt a lelki és nevelési meggyőződést, amely Don Boscóban egy olyan papot talált, aki szerelmes az Eucharisztiába, és aki az Eucharisztiát nevelési módszerének egyik pillérévé teszi.
A hit kifejezésre jutott az imaéletben, különösen a család közös imádságában. Margit mama a jó nevelés erejét az intenzív és gondoskodó keresztény életben találta meg. Példával vezetett, és szóval irányított. Iskolájában az ifjú János így életszerű formában tanulta meg Isten kegyelmének megelőző erejét. „A vallásos nevelés, amelyet az anya szóval, példával ad át azáltal, hogy fia viselkedését a katekizmus sajátos előírásaihoz hasonlítja, a vallásgyakorlást normálissá teszi, és a bűnt ösztönösen elutasítja, ahogy a jót is az ösztönösen szereti. Jónak lenni szokássá válik, és az erény nem kerül sok erőfeszítésbe. Az így nevelt gyereknek erőszakot kell elkövetnie önmagán, hogy gonosz legyen. Margit ismerte az ilyen keresztény nevelés erejét, és tudta, hogy Isten törvénye, amelyet minden este a katekizmusban tanultak, és még napközben is gyakran felidéztek, milyen biztos eszköz arra, hogy a gyermekek engedelmeskedjenek anyjuk utasításainak. Ezért annyiszor ismételte meg a kérdéseket és a válaszokat, ahányszor csak szükséges volt ahhoz, hogy a gyerekek fejből megtanulják azokat.”
A jótékonyság tanúja. Szegénységében örömmel gyakorolta a vendégszeretetet, megkülönböztetés vagy kizárás nélkül; segített a szegényeken, látogatta a betegeket, és gyermekei megtanulták tőle, hogy mérhetetlenül szeressék a legkisebbeket. „Nagyon érzékeny természetű volt, de ez az érzékenység annyira átalakult jótékonysággá, hogy joggal nevezhetjük őt a rászorulók édesanyjának.” Ez a jótékonyság abban nyilvánult meg, hogy kimondottan jól megértette a helyzeteket, tudott bánni az emberekkel, a megfelelő időben a megfelelő döntéseket hozta, elkerülte a túlzásokat, és mindvégig nagyszerű egyensúlyt tartott fenn: „Egy értelmes nő” (P. Giacinto Ballesio). Tanításainak ésszerűsége, személyes következetessége és harag nélküli szilárdsága megérinti a fiúk lelkét. A közmondások és szólások könnyedén virágoznak ajkán, bennük sűrítette az életre vonatkozó előírásokat: „Rossz mosónő soha nem talál jó követ”; „Aki húszévesen nem tudja, harmincévesen sem tudja, és ostobán hal meg”; „A lelkiismeret olyan, mint a csiklandozás, van, aki érzi, van, aki nem.”
Különösen azt kell hangsúlyozni, hogy Bosco János a fiúk nagyszerű nevelője lesz, „mert olyan édesanyja volt, aki nevelte az érzékenységét. Jó, kedves, erős anya. Annyi szeretettel nevelte a szívét. Nem lehet megérteni Don Boscót Margit mama nélkül. Nem lehet megérteni őt.” Margit mama anyai közvetítésével hozzájárult a Lélek munkájához fia szívének formálásában és alakításában. Don Bosco megtanulta szeretni, ahogy ő maga is kijelentette, az Egyházon belül, Margit mamának köszönhetően, és Mária természetfeletti közbenjárásával, akit Jézus „anyaként és tanítóként” adott neki.
- Kivonulás Becchiből a Moglia majorba.
Margit számára nagy megpróbáltatás volt a gyermekei közötti nehéz kapcsolat. „Margit három fia, Antal, József és János természetükben és hajlamaikban eltérőek voltak. Antal durva modorú volt, kevéssé vagy egyáltalán nem finomkodó, mániákusan túlzó, a „nem érdekel” igazi megtestesítője! Zsarnokoskodásból élt. Gyakran elengedte magát, és megverte a kistestvéreit, Margit mamának pedig futnia kellett, hogy kiragadja őket a kezéből. Ő azonban soha nem alkalmazott erőszakot, hogy megvédje őket, és elveihez hűen Antalnak soha egy hajszála sem görbült meg. Elképzelhető, hogy Margit milyen mesterien tudott úrrá lenni önmagán, hogy visszatartsa a vér és a szeretet hangját, amelyet József és János iránt érzett. Antalt iskolába küldték, megtanult írni és olvasni, de azzal dicsekedett, hogy ő soha nem tanult vagy járt iskolába. Nem volt rátermettsége a tanulásra, a paraszti munkát részesítette előnyben.”
Másrészt Antal különösen nehéz helyzetben volt: a koránál idősebb, akit megsebezett, hogy apátlan és anyátlan. Féktelensége ellenére általában engedelmes volt, hála Margit mama hozzáállásának, akinek sikerült megfontolt kedvességgel kordában tartania. Idővel sajnos nőtt a türelmetlensége, különösen a fiatal János iránt, aki nem egykönnyen engedte magát alárendelni, és a Margit mamával szembeni reakciói is keményebbek, időnként erősebbek lettek. Antal különösen azt nem fogadta el, hogy János a tanulmányainak szentelje magát, és a feszültségek elérték a tetőpontjukat: „Véget akarok vetni ennek a nyelvtannak. Nagy és kövér lettem, pedig még soha nem láttam ezeket a könyveket.” Antal korának és paraszti állapotának gyermeke volt, és nem tudta sem megérteni, sem elfogadni, hogy öccse a tanulásnak szentelje magát. Mindenki feldúlt volt, de a legtöbbet Margit mama szenvedett, aki személyesen is érintett volt, és nap mint nap háborút viselt az otthonában: „Anyám nagyon szenvedett, én sírtam, a káplán gyászolt.”
Antal féltékenységével és ellenségeskedésével szembesülve Margit megoldást keresett a családi konfliktusra, mintegy két évre elküldte Jánost a Moglia majorba, majd Antal ellenállására tekintettel határozottan intézkedett a vagyon megosztásáról, hogy lehetővé tegye Jánosnak a tanulást. Természetesen csak a tizenkét éves János volt az, aki elhagyta otthonát, de édesanyja is átélte ezt a mélységes elszakadást. Ne felejtsük el, hogy Don Bosco az Oratóriumi emlékirataiban nem beszél erről az időszakról. Ez a hallgatás arra utal, hogy nehéz volt feldolgozni ezt az élményt, hiszen akkoriban tizenkét éves fiú volt, aki kénytelen volt elhagyni otthonát, mert nem tudott a bátyjával együtt élni. János csendben szenvedett, várta a Gondviselés óráját és vele együtt Margit mamát, aki nem akarta elzárni fia útját, hanem különleges utakon keresztül megnyitni, egy jó családra bízva őt. Az anya által választott és a fia által elfogadott megoldás átmeneti döntés volt a végleges megoldás érdekében. Ez volt az Istenbe vetett bizalom és az Istenre való ráhagyatkozás, amikor az anya és a fia a várakozás időszakát élik.
(folytatjuk)
Don Pierluigi Cameroni SDB – donbosco.press/Szaléziak.HU
