Főoldal / Szalézi világ / Mauritiusi Köztársaság – Amikor a püspök a kezébe veszi a dolgokat
Mauritiusi Köztársaság – Amikor a püspök a kezébe veszi a dolgokat
2021-12-11 Szombat | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Kimondta, és be is tartotta a szavát: "Ha kell, elmegyünk akár Ferenc pápához is, hogy ezt az álmot valóra váltsuk!" Maurice Evenor Piat bíboros, a Mauritius-szigetek fővárosa, Port Louis püspöke évek óta együttműködik az egyházmegyéjében jelen lévő szaléziakkal, hogy bővítse a Szent Gábriel – Don Bosco Műszaki Intézet oktatási kínálatát, és ezáltal lehetőséget és jövőt biztosítson sok szegény fiatal számára, akik ma elutasítottak és marginalizáltak. És ebben a dicséretes erőfeszítésben tavaly december 1-én a pápa zártkörű audiencián fogadta – Maurizio Rossi szalézi atyával, a Port Louis-i szalézi ház igazgatójával, valamint az intézet igazgatójával, illetve igazgatóhelyettesével, Alain Bechevel és Michele Mohonnal –, ahol bemutatta projektet és céljait a Szentatyának.
A 80 éves, születése szerint mauritiusi és spiritánus (Szentlélek Kongregáció – CSSp), Piat bíboros hivatása szerint 1991 óta püspök, majd 1993-ban koadjutori tisztséget kapott a Port Louis-i egyházmegye élén. A bíborosi biretumot 2016-ban kapta Ferenc pápától a legszegényebbek iránti állandó és eredményes elkötelezettsége eredményeként.
Eminenciás uram, miért jött Port Louisból Rómába?
Azért jöttem, hogy beszéljek neki egy rendkívül fontos projektről az egyház és az egész ország számára. Ez egy olyan projekt, amely a szegény és védtelen fiatalokat érinti, azokat, akik nem tudnak iskolába járni és részt venni a nemzeti oktatási programokban. Őket szem előtt tartva műszaki-szakképzést kívánunk felkínálni, hogy kibontakoztathassák tehetségüket, mert van ilyen! De ezek kézi tehetségek, gyakorlati tehetségek, mesterségek tehetségei.
Mauritiuson már létezik ilyen képzés, de ez az igényekhez képest kevés. Ezenkívül a gyarmati múlt miatt az iskolai oktatás angol nyelven folyik – ez a nyelv túlságosan távol áll a kreoltól és a franciától, amit a legtöbb fiatal beszél. Helynevek, liturgikus ünnepségek, műsorok a tévében… az iskolai órákon kívül mindent franciául kínálnak. Így ezek a gyerekek a végén az utcára kerülnek, és a drogok és mindenféle függőség áldozatai lesznek. Viszont amikor ezeket a készségeket franciául vagy kreolul kínálják fel nekik, a fiatalok gyorsan tanulnak.
Ennek az az eredménye, hogy ma már saját, helyi szakképzett munkaerő hiány van, a fiatalok munkanélküliségi rátája 24%, miközben más országokból importálunk technikusokat. Ezért mindig azt mondom, hogy ez nem csak az egyház vagy a fiatalok javát szolgáló projekt, hanem az egész ország érdeke!
És mit mondott erre a pápa?
A Szentatya nagy figyelemmel hallgatott minket, és tökéletesen megértette a problémát. Azért is, mert ő maga, két évvel ezelőtti látogatása során személyesen is megismerte a Mauritius-szigetek valóságát, és már akkor egyértelműen kijelentette, hogy a fiatalok a mauritiusi egyház első missziója.
Milyen a kapcsolata a szaléziakkal?
A szaléziakkal a kilencvenes évek végén találkoztam először, amikor a Mauritiuson kis műszaki iskolával rendelkező Szent Gábriel testvérek hivatás hiányában elhagyták az országot. Az akkori apostoli nuncius azt tanácsolta, hogy kérdezzem meg a szaléziakat, akik hasonló szép munkát végeztek Madagaszkáron. Tehát amikor 1998-ban Rómába jöttem a püspöki szinódusra, beszéltem erről az akkori rendfőnökkel, Juan Edmundo Vecchi atyával, aki nagyon gyorsan cselekedett, és azonnal elküldött egy szalézi atyát, Luigi Zuppini atyát, hogy tanulmányozza a helyzetet. 2000. december 8-án, Don Bosco Oratóriuma születésének évfordulóján pedig hivatalosan is megérkeztek az országba az első szaléziak.
Ma milyen célt tűz ki maga elé?
A Szent Gabriel – Don Bosco Műszaki Intézet már létezik; az egyházmegyéhez tartozik, de a szaléziakra van bízva, és mintegy 250 fiatalnak kínál műszaki-szakmai, emberi és lelki képzést; ezzel a projekttel 1200 fiatalt szeretnénk elérni. A szaléziak megvásárolták a szomszédos telkeket is, hogy lehetővé tegyék az intézet bővítését - amely ráadásul egy missziós plébánia közelében található, és mindig is a szaléziakra volt bízva.
Eminenciás uram, mesélne nekünk a Mauritius-szigetek valóságáról?
Történelmileg Mauritius erős cukoriparral és elismert szakértőkkel rendelkezett ebben az ágazatban; de aztán az árak összeomlása nagy válságot okozott, amelyből a termelés diverzifikálásával, és ezen belül is a textilipar és a nagyüzemi turizmus fejlődésével kerültek ki. Az eredmény erőteljes növekedés és az átlagpolgárok életszínvonalának javulása volt. De a szegény lakosság egy része még mindig jelen van, akik a peremre szorultak.
Így ma az ország egy természetes paradicsom kereskedelmi homlokzatával rendelkezik, gyönyörű strandokkal és kristálytiszta tengerrel – és ne feledjük, mindez igaz! - de van az éremnek egy másik oldala is, a szegényeké, akiket a projektünk meg akar szólítani.
Mik tehát az Egyház prioritásai?
Mindenekelőtt a mauritiusi egyház alapvető lehetőséget kínál a szegények számára, amelynek célja az emberi fejlődés kutatása és előmozdítása. Ugyanakkor azon dolgozunk, hogy minden szférában és szektorban – a családban, a munkában, a plébániákon… – népszerűsítsük a hiteles hitet, amely nem csupán az előző generációktól örökölt kulturális örökség. Sőt, a mauritiusi kontextusban, ahol a lakosság 50%-a hindu és 18%-a muszlim, az egyház nem mulasztja el hangoztatni a párbeszédet és a békét, amihez mindig igazságosságra van szükség.
Ön az Indiai-óceáni Püspöki Konferencia elnöke is. Beszélni nekünk erről a pozícióról?
Valójában a konferencia magában foglalja az Indiai-óceán legkisebb szigeteit: Mauritiust, Reuniont, a Seychelle-szigeteket, a Comore-szigeteket és a Rodrigues-i Apostoli Vikariátust, amely az egyik Mauritius-szigetet fedi le. Amit hangsúlyozhatok, hogy összejöveteleinken, amelyeket nem könnyű megszervezni, tekintettel a minket elválasztó távolságokra, nemcsak püspökök vesznek részt, hanem papok és szerzetesek, szerzetesnők, világiak... Igyekszünk megosztani egymással a sikeres projekteket és a jó gyakorlatokat, és mindenekelőtt ápolni a testvériséget.
Röviden megfogalmazva, részünkről a zsinatiság már folyamatban van.
És szeretnék hozzáfűzni egy megjegyzést, amelyet a napokban hallottam a Vatikánban, és amelyet magamévá teszek: a mai szinódus a szinodalitásról minden bizonnyal a 2018-as ifjúsági szinódus gyermeke, amikor a résztvevő püspökök saját bőrükön tapasztalták meg annak a szépségét, ha együtt dolgoznak és haladnak a fiatalokkal.
Mi a helyzet a szigeten a 2020 nyári környezeti katasztrófa után, amikor egy olajszállító tartályhajóból több ezer liter olaj ömlött a tengerbe?
El kell mondanunk, hogy szerencsére sikerült kellőképpen kitakarítani a lagúnát, a part és a zátony közötti teret. A roncs egy része azonban még ma is látható a vízben, és vannak part- és tengerszakaszok, amelyek megsérültek, és ennek következtében sok halász veszítette el a munkáját. A Caritas segít nekik, de sokuknak ez nem csak gazdasági veszteség, hanem kulturális sokk is volt, hiszen mindig is a tenger volt az egész életük.
Végezetül, van valami üzenete a Szalézi Családnak?
Szeretnék köszönetet mondani a szaléziaknak, a szerzeteseknek és nővéreknek, valamint a Szalézi Család minden világi tagjának a fiatalok iránti szeretetért és a hozzáértésért, a know-howért és a tudásért, amelyet a velük való munka során átadnak!
ANS – Róma/Szaléziak.HU
