Főoldal / Szalézi világ / Micsoda ajándék az idő! - a rendfőnöki vikárius januári üzenete
Micsoda ajándék az idő! - a rendfőnöki vikárius januári üzenete
2025-01-12 Tegnap | #Szalézi világ | KIEMELT
üzenet •
Az újévet liturgikus hagyományaink szerint azzal az ősi áldással kezdjük, amellyel az izraelita papok áldották meg a népet: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
Kedves barátaim, kedves Don Bosco tisztelők! Egy új év kezdetén vagyunk, ezért fejezzük ki egymásnak jókívánságainkat az eljövendő időre. Ez az idő ajándék, amely minden más ajándékot magába foglal, ami az életünket alakítja.
Töltsük meg tehát ezt a jókívánságot gazdagon. Adjuk át a szót Don Boscónak, aki, amikor megérkezett a chieri szemináriumba, elidőzött a napórát nézve, amely ma is ott áll az udvar falán: „Tekintetemet a napóra fölé emelve ezt a verset olvastam: »Afflictis lentae, celeres gaudentibus horae.«Íme - mondtam a barátomnak - itt van a programunk: legyünk mindig vidámak, és az idő hamar eltelik (Memorie Biografiche I,374).
Az első dolog, amire Don Bosco emlékeztet minket: éljetek jól, éljetek derűsen és ezt adjátok tovább a környezetetekben is, így az időnek egészen más értéke lesz! Az idő minden pillanata kincs, de olyan kincs, amely gyorsan elmúlik. Don Bosco szerette mondogatni: „Az embernek három ellensége van: a halál (amely meglepi őt); az idő (amely kicsúszik a kezei közül); a sátán (amely kinyújtja érte csápjait).” (MB V,926)
„Ne feledd, hogy boldognak lenni nem azt jelenti, hogy az égbolton nincsenek viharok, az úton nincsenek balesetek, a munka fáradtság nélküli, a kapcsolatok csalódásoktól mentesek” - szól egy ősi bölcsesség. „A boldogság nemcsak a sikerek ünneplése, hanem a kudarcokból való tanulás is. Boldognak lenni annyit tesz, mint felismerni, hogy az életet érdemes élni, minden kihívás, félreértés és válságos időszak ellenére. Azt jelenti, hogy minden reggel hálát adunk Istennek az élet csodájáért.”
Egy bölcs ember hatalmas ingaórát tartott a dolgozószobájában, amely minden órában ünnepélyes lassúsággal, ugyanakkor roppant hangosan megszólalt.
„Nem zavarja?” - kérdezte egyik tanítványa.
„Nem” - válaszolta a bölcs. „Mert így minden órában kénytelen vagyok megkérdezni magamtól: mit tettem az éppen eltelt idővel?”
Az idő az egyetlen nem megújuló erőforrás. Hihetetlen sebességgel fogy. Tudjuk, hogy nem lesz több esélyünk. Ezért minden jót, amit tehetünk, minden szeretetet, jóságot és kedvességet, amire képesek vagyunk, most kell adnunk. Mert nem térünk vissza erre a földre többé. A bűntudat örök fátyolával a lelkünk mélyén érezzük, hogy valaki megkérdezi majd tőlünk: „Mit csináltál azzal a sok idővel, amit neked adtam?”
Az éppen csak elkezdődött új esztendőben a naptárban szereplő dátumok és számok hagyományos, az idő mérésére kitalált jelek. Az óévről az új évre való áttérés során nagyon kevés dolog változott, mégis az év végének közelsége arra késztet bennünket, hogy számvetést tartsunk. Mennyit szerettünk? Mennyit veszítettünk? Mennyivel lettünk jobbak, vagy mennyivel rosszabbak? Az idő múlása soha nem hagy bennünket változatlanul.
Az új év hajnalán a liturgiának megvan a maga módja arra, hogy számvetésre késztessen bennünket. János evangéliumának nyitó szavain keresztül teszi ezt. Szavak, amelyek nehéznek tűnhetnek, de valójában az élet mélységét tükrözik: „ Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.” Mindannyiunk életének mélyén egy nálunk nagyobb Ige rezonál. Ez az oka annak, hogy miért létezünk mi, miért létezik a világ, miért létezik minden. Ez az Ige maga Isten, a Fiú, Jézus. A név, amiért teremtettünk, Jézus.
Ő az igazi oka annak, hogy minden létezik, és Ő az, akiben megérthetjük a létezőt. Életünket nem a történelemmel, annak eseményeivel és mentalitásával való összehasonlítás alapján kell megítélni. Életünket nem lehet megítélni úgy, hogy csak magunkat és tapasztalatainkat nézzük. Életünket csak akkor érthetjük meg, ha Jézussal együtt közelítünk hozzá. Benne minden értelmet és jelentést nyer, még a velünk történt ellentmondásos és igazságtalan dolgok is. Ha Jézusra nézünk, akkor értünk meg valamit önmagunkból. Jól mondja ezt az egyik zsoltár, amikor így szól: „A te fényedben látjuk a fényt.”
Így kell látni az Időt Isten Szíve szerint, és reméljük, hogy ezt az új időt is így fogjuk megélni.
Az új év fontos eseményeket és újdonságokat hoz mindannyiunk, a Szalézi Család és a Kongregáció számára. Mindezt a jubileumi év ajándékaként az Egyházban.
A Jubileum lelkületében engedjük, hogy magával ragadjon bennünket a Remény, amely Isten jelenléte az életünkben.
Az új esztendő első hónapja, január, tele van szalézi ünnepekkel, amelyek Don Bosco ünnepéhez vezetnek, adjunk hálát Istennek ezért a csemegéért, amellyel az új év kezdődik számunkra.
Hagyjuk az utolsó szót Don Boscóra, és a 2025-ös évünket alakítsuk az ő iránymutatása szerint: Gyermekeim, őrizzétek meg az időt, és az idő örökké megőriz titeket (MB XVIII 482,864).
Don Stefano Martoglio SDB, rendfőnöki vikárius
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
