Ez az advent szava. Egy ideje azonban elvesztette azt a varázslatos érzést, amellyel korábban rendelkezett, és csak a kétségbeesett rohanások között kukucskál ki többet. A vágyakozás valami szépre, ami majd jön, tart bennünket életben, de ma már sokan itt és most akarják a beteljesedést. A várakozás csak felesleges megpróbáltatásnak tűnik. Pedig az életnek megvan a maga naptára.
A „várni” egy olyan ige, amit ma már nem igazán szeretünk. A sebesség, a rohanás belekerült az ereinkbe, és egyre inkább eluralkodik rajtunk. Nem igaz, hogy már azt sem tudjuk, hogyan élvezzünk az asztalnál ülve egy kávét? Nincs már időnk élvezni az életet: „Olyan sietve dolgozunk, eszünk, keresünk és költekezünk, hogy minden kóstolgatás és ellenállás nélkül zúdul át rajtunk.” (Massimo Gramellini )
A baj az, hogy a gyorsaság megszállottsága az oktatást is megfertőzte! Manapság nagyon sokan azt gondolják, hogy gyereknek lenni időpocsékolás; úgy gondolják, hogy minél hamarabb le kell győzni a gyermekkort, hogy azonnal felnőtté válhassunk.
Nem fogod elhinni, pedig igaz: egy harmadikos gyerek, akit ezernyi, erejét meghaladó elkötelezettség nyomaszt, amikor megkérdezték tőle: "Mit fogsz csinálni, ha nagy leszel?" így válaszolt: "Ha nagy leszek, pihenni fogok!" Hihetetlen, és mégis igaz. Kérem, nyugodjunk meg, legalább a gyermek iránti tiszteletből és szeretetből! Elég volt a túl sok kisgyermekből, akik mentális zavarban szenvednek. Kicsik, akiknek jól megtöltötték a fejüket, de egyáltalán nem jól csinálták. Háromévesen olvasni kell, négyévesen táncolni, ötévesen zenélni, hatévesen énekelni, és akkor ott van még az angoltanfolyam, a dzsúdó, a karate... Mi az, ami nem működik?
Csak egy dolog nem működik, ami az összes zűrzavarért felelős: ez pedig a már említett elképzelés, hogy a gyermekkor az élet haszontalan időszaka, és ezért egy olyan korszak, amelyet meg kell kerülni.
De nem! Határozottan nem!
Amit Pistike nem tanul meg...
Gyermeknek lenni nem időpocsékolás. Éppen ellenkezőleg, a gyermekkor az emberi lét legmeghatározóbb időszaka. Az életünk olyan, mint egy hosszú összeadás. Ráadásul elég hibázni az első számok összeadásában, hogy végig folytassuk a tévedést. Szóval akkor: egy kudarcos, sikerek nélküli gyermekkor sikertelen élethez vezet.
Ez ma már mindenki által elfogadott elv. A gyerek valóban az ember apja. Perzsiában van egy nagyon okos közmondás: "Ha bogáncsot ültettél, ne számíts arra, hogy jázmin nőjön." Svédországban azt mondják: „Amit Péterke nem tanul meg, azt Péter soha nem fogja megtanulni.” Röviden: a gyermekkort soha nem felejtjük el. Az első évek olyanok, mint az amfora, amely sokáig, néha örökké megőrzi az első illatot, amellyel kapcsolatba került. A következtetés nyilvánvaló, magától adódik: vessük el örökre a gyermekkor haszontalanságának gondolatát. Ha ez megtörténne, azonnal eltűnne két olyan szülői kategória, akik igazi szerencsétlenséget jelentenek gyermekeik számára: a turbószülők és a taxis szülők. A turbó szülők a "Mozart-komplexusban" szenvedő szülők. Mozart csodagyerek volt, aki ötévesen már szimfóniákat komponált. Ha Mozart ilyen volt, biztosan a mi fiunk is ilyen – gondolják a turbószülők. És itt belé fektetik az álmaikat, gyakran messze felülmúlva a gyermek valós lehetőségeit, aminek súlyos következményei lehetnek: depresszió és elégedetlenség.
A taxis szülők azok, akik egész nap rohangálnak, és viszik a gyereküket az iskolából táncolni, úszni, sportpályára... Nem, ez nem így működik!
Hadd legyen (ne maradjon!) a gyermek gyermek; hadd éljen gyerekként: hadd játsszon, szaladgáljon, piszkolódjon, álmodozzon, fantáziáljon, utasítsa vissza a húslevest és őrüljön meg a chipsért, hadd higgye, hogy az ujjával megérintheti a Holdat, hadd higgyen a kis Jézusban, a Mikulásban, hadd fröcsköljön vizet a pocsolyából, hadd varázsolják el a szappanbuborékok... Egy gyerek, aki ma még teljes egészében gyerek, holnap egy fiú lesz, aki teljes egészében fiú, majd egy fiatal, aki tejes egészében fiatal. Majd egy felnőtt, aki teljes egészében felnőtt. A gyermekkort felégetni annyi, mint kizökkenteni az életet! Franz Kafka csehszlovák írónak vagy egy gyönyörű képe: „A jövő aludjon. Ha idő előtt felébreszted, álmos jelened lesz."
Ma egy szomorú gyereket kapsz, holnap pedig szegény felnőttet. A művirágok egy nap alatt elkészülnek, de soha sem lesz illatuk.
Túl korán
Manapság minden túl korán történik a gyermekeinkkel. Túl korán tanúi lesznek erőszakos jeleneteknek, túl hamar látnak erotikus jeleneteket... „Körülbelül háromévesek vagy éppen elmúltak, és már minden lezajlott a szemük előtt. Minden a fejükben van: fecskendők a parkokban, balesetek az utcán, AIDS-es sebek egy fiú arcán. Látták az életet, látták a halált": így fakadt ki Anna Maria Battistin pszichológus. Neked mi a véleményed?
Szabad-e ilyen brutális módon mindent a kicsik arcába vágni?
Igaz, hogy ma már vannak, akik úgy gondolják, hogy semmit sem szabad titkolni, sem a testünket, sem a lelkünket. De tény, hogy a gyerekek érzékenyek, érzik, ha az érzéseik meg lettek sértve. Roberto Ossicini, a Római Egyetem pszichológiaprofesszora, aki évtizedek óta foglalkozik a gyermekek mentális egészségének kutatásával, megjegyzi, hogy manapság „olyan gyermekeink vannak, akik túlságosan fejlettek intellektuális és kapcsolati szinten, és rendkívül éretlenek érzelmi szinten... A gyermekeknél nagy a kockázata a kényszeres mániának, a depressziónak, a pszichoszomatikus betegségeknek, amelyek egykor nem érintették a gyermekkort”. Azért nem érintették, mert a gyermek gyermekként gyermek lehetett, élhetett gyermekként.
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
