Don Bosco pedagógusként fiataljai boldogságának „keresője” és „előmozdítója” volt. A szülőknek arra is meg kell tanítaniuk gyermekeiket, hogy élvezzék az élet örömét. De mi tesz igazán boldoggá egy gyereket?
Emlékezzünk vissza Don Bosco egyik legszebb kifejezésére, amely – sok szónál jobban – az intuíciót és a horizontot mondta el: „Legkedvesebb gyermekeim Jézus Krisztusban, közel vagy távol, mindig rátok gondolok. Csak egy a vágyam, hogy boldognak lássalak benneteket az időben és az örökkévalóságban." Don Bosco az öröm evangéliumát ajánlotta fel fiataljainak a jóság pedagógiáján keresztül, hogy eljussanak egy olyan szentséghez, amely az örömet kiindulópontnak és érkezési pontnak tekinti: „Itt a szentség abból áll, hogy mindig vidámak legyünk”.
A szülőknek arra is meg kell tanítaniuk gyermekeiket, hogy élvezzék az élet örömét. De mi tesz igazán boldoggá egy gyereket?
Ha lenne válasz erre a nagy kérdésre, ha tudnánk a receptet, micsoda megkönnyebbülés volna az a szülőknek! Honnan tudhatjuk, hogy nem sáfárkodunk-e rosszul a célokkal és az eszközökkel? Talán ha visszatérve a lényegre, csak a lényegre összpontosítunk: egy gyermek nem lehet boldog a jelenében és a jövőjében, ha nem érzi magát abszolút és feltétel nélküli szeretettel szeretve. Nem azért, mert jóképű, okos, szerető, örömteli, hanem mert ő pont az, aki.
A szülők is megtaníthatják gyermekeiket, hogy élvezzék az élet örömét. Szeretni az életet azt jelenti, hogy pozitív és örömteli figyelmet fordítunk arra, amit csinálunk, amit látunk, amit érzünk, amire vágyunk; azt jelenti, hogy örülünk a szépnek és a jónak, mielőtt panaszkodnánk arról, ami szomorú, kevésbé jó vagy a csúnya. Ez azt jelenti, hogy hiszünk abban, hogy a mai nap tele van apró és nagy csodákkal, és holnap is az lesz, mert az élet ad azoknak, akik keresnek. Ha nem is ez a boldogság egyik titka, de közel áll hozzá. Ezekből az útravalókból táplálkozva hogyan lehet egy gyermek igazán boldogtalan?
A titok
Néhány évvel ezelőtt egy több ezer, legalább egy 6 és 14 év közötti gyermeket nevelő anya bevonásával végzett felmérés meglepő eredményeket hozott.
Az anyák 72%-a arról álmodik, hogy a fiából futballista lesz; 49% színésznek szeretné látni; 44% televíziós műsorvezetőnek; 35% vállalkozónak.
Ezek a választások a fiúk számára. A lányok esetében a helyzet változatlan: az anyák 64%-a énekesnőt, 56%-a tévés műsorvezetőt szeretne belőlük; 43% táncosnak; 39% színésznőnek/modellnek; 22% jó anyák és jó feleségek látná a lányát szívesen.
Röviden: az anyák feltörekvő, sikeres gyerekeket akarnak. Híres gyerekek. Mit is mondjak?
Az árral szemben úszó szülőnek jó oka van arra, hogy válaszoljon. Az a fiú, akinek anyja és apja ilyen nagy elvárásokkal rendelkezik, valójában 90%-ban szomorúságra van ítélve. Igen, mert szinte biztos, hogy bűntudatot fog érezni, amiért nem tudta valóra váltani szülei álmait; szinte biztosan lehetetlen célok kergetésével pazarolja élete legjobb éveit.
De van egy másik, sokkal mélyebb okunk is arra, hogy egyetértsünk az árral szemben úszó szülővel. Nem minden ember arra születik, hogy híres legyen, de mindenki arra születik, hogy boldog legyen!
Az öröm iránti igény be van írva a kromoszómainkba, a genetikai örökségünkbe.
Ezért Elisabetta Fiorentini pedagógusnak nincsenek kétségei: „Egy gyerek számára az öröm olyan fontos, mint a kenyér és a jóllakás. Ha nem fontosabb." Tehát a gyerek örömét nem szabad félvállról venni!
Franco Frabboni pszichopedagógus határozottan állítja: „Ha egy gyerek nem nevet, akkor aggódni kell! ” Igaz és súlyos szavak, amelyeknek erős működési következményei vannak, amelyeket az árral szemben úszó szülő ilyen módon gyakorol:
- nem kényszeríti a gyermeket arra, hogy bebizonyítsa, hogy zseni;
- nem kényszeríti őt arra, hogy időnek előtte felnőtté váljon;
- emlékszik rá, hogy ő is volt gyerek;
- nem tartja otthon bezárva, mint a betlehemes figurákat;
- csókkal ébreszti fel, nem pedig azzal, hogy bekapcsolja a tévét;
- megöleli őt;
- több melegséget ad neki, mint kalóriát;
- mindig a bölcs afrikai közmondást tartja szem előtt: „Ha két elefánt harcol, a vesztes a fű a réten.”
Nagyszerű program, igényes, de egyben lelkesítő is: a gyermek boldoggá tétele nemesíti az embert.
Vasárnap reggel
Gyerekként boldog voltam minden iskolai napon, amikor hazaértem és anyám meglátott a küszöbön, és azonnal abbahagyott minden háztartási tevékenységet, megtisztította a kezét, levette a kötényét, a füle mögé simított egy elkóborolt hajtincset, és anyává vált. – Biztos vagyok benne, hogy éhes vagy – mondta, és ez zöld utat adott neki, hogy készítsen nekem egy kis harapnivalót, egy hosszú vajas szendvicset és egy tábla csokit. Leült mellém, nézte, ahogy felfalom, és amikor egy kenyérmorzsa tapadt az ajkam szélére, egy mozdulattal levette és a saját szájába tette! Ami boldoggá tesz egy gyermeket, az a bújócskázás és a megfelelő búvóhely megtalálása, az a finom izgalom a kereső elől való menekülés öröme és a felfedezés vágya között.
„Ezek a vasárnap délelőtti játékok, az őszinte, szívből jövő ölelések, a nevetés és a felszáradt könnyek, az a hatalmas érzés, hogy egy igazi családban vagyunk, ahol semmi rossz vagy fájdalmas nem történhet. Ugyanazok a gesztusok, ugyanazok a kiáltások, ugyanaz az elragadtatott ámulat és a megálló gyermek bágyadt hangja: "Állj, apa, állj meg még egyszer, újra, újra!" Mindig elámulok, amikor látom és hallom, hogy a gyermek milyen örömmel emlékezik egy boldog vagy kiszámíthatatlan pillanatra valamelyik szülővel" – írja Jacques Salomé professzor. „Például az egyik unokahúgom, a hatéves Emeline jóízűen nevetett, és elmesélte, hogyan reagált az apja az egyik viccére. »Egy vasárnap reggel apa még ágyban volt, félálomban, ráugrottam, tudom, hogy szereti ezt, és megkérdeztem tőle (nagyon halk, kedves hangon): Akarod, hogy megmossam fogadat?« Majd néhány másodperc múlva, egy villanásnyi tisztánlátás után megkérdezte a lányát: »Hol találtad a fogkefét?« »A szomszéd szemetesében!« Aztán apa hirtelen felébredt, és azt mondta: »Uh, undorító!« Tágra nyitotta a szemét, és megkérdezte: »És a vizet, hol találtad?« - »Túl kicsi vagyok, nem tudtam megnyitni a csapot a mosdóban, ezért a vécéből vettem!« Ekkor nagyapa, látnod kellett volna apát, felállt, a plafon felé ugrott, és nevetett: »Ez nem igaz, ez nem igaz! Soha nem jött még világra ilyen leleményes lány!« Emeline pedig nevetve fejezte be apja karjaiban: »Apa mindig azt mondja, hogy azzal kell beérned, amid van!«
A gyermek boldogsága a szülők érzelmi stabilitásához, valamint válaszaik megbízhatóságához és következetességéhez kapcsolódik. Amikor például nem róla beszélünk, hanem hozzá! Amikor nem érte teszünk, hanem vele együtt! Amikor felé irányuló, és nem róla szóló vágyaid vannak!"
Pino Pellegrino
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
