1865. április 27-e volt. Don Bosco oratóriuma ünnepelt. Savoyai Amedeo herceg, Aosta hercege, a király fia látogatóba érkezett. Egy fiatal ezekkel a szavakkal üdvözölte a herceget: „Kedves és szeretett herceg, szent hősök nemzetsége, milyen jótékony gondolat hoz téged ide közénk?”
Az épülő Segítő Szűz Mária-bazilika melletti tisztáson minden fiatal felsorakozott. A herceg szemlét tartott: kétszer lassan áthaladt a tapsoló tömegen, és megállt a zenekar előtt, örömmel látva a zenészek között, akik az Oratóriumból jöttek ki, néhány fiatal férfit, akik saját ezredének egyenruháját viselték. Az Oratórium növendékeinek szívélyes fogadtatástól meghatódva a herceg egy szép összeget ajánlott fel a nagy templom építésére, ezzel is bizonyítva a Madonna iránti elkötelezettségét. Ugyanakkor, miután tudta, hogy Don Bosco tanítványai mennyire élvezik a tornázást, megszervezte, hogy az edzőtermük felszerelésének egy részét ajándékba kapják.
Don Bosco egy különleges ajándékkal hálálta meg az adományokat. Az új templom közelében, az udvar egyik sarkában egy almafa nőtt, tavasszal számos virággal megrakva. Don Bosco figyelmeztette a fiatalokat, hogy ne érintsék meg azt a fát, és hagyják érni azokat az almákat, mert el akarja küldeni Amedeo hercegnek.
A fiatalok futottak és ugráltak, és senki sem érintette azt a fát, így az alma tökéletesen megérett és csodálatra méltó méretűre növekedett. Egy nap egy alma leesett a földre. Egy fiú fogott egy levelet, óvatosan ráhelyezte a gyümölcsöt, és a többiek kíséretében elvitte Don Boscónak a refektóriumba. Don Bosco ezután összegyűjtötte a többi almát, és elküldte a hercegnek. Az ifjú herceg megköszönte Don Boscónak az ajándékot azzal, hogy újabb adományt küldött neki, és arra kérte, vegyen még gyümölcsöt a fiainak, cserébe a nagyon finom almáért, amit küldtek neki.
Így 1865 folyamán az épületet a tetőig felhúzták és befedték; a boltozat is elkészült, kivéve azt a részt, amelyet a kupola peremének kellett elfoglalnia.
Miközben ezek az építkezés zajlott, olyasmi történt, amely megdöbbentette a munkásokat.
Egy szegény gyümölcsárus jött Valdoccóba a nyár első napjaiban, hogy eladja a termését a piacon. Miután megtudta, hogy a Segítő Szűz Mária templomot a hívek magánadományaiból építik, ő is részt akart venni benne. Egy szegény ember nagylelkűségével hívta az építésvezetőt, és odaadta neki az összes gyümölcsét, hogy ossza szét a építőmunkások között. Mivel - elmondása szerint - be akarta fejezni a megkezdett munkát, vállára vett egy nagy követ, és elindult felfelé az állványzaton. A jó öreg remegett a nagy súly alatt, de felkapaszkodott a csúcsra. Amikor felért, letette a követ, és nagy örömmel kiáltott fel: "Most már boldogan halok meg, mert remélem, hogy valamilyen módon részt vehetek mindabban a jóban, ami ebben a templomban történni fog!"
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
