Súlyos hiba lenne nem bevonni Istent a nevelés munkájába. Végül is Isten maga is ért a neveléshez: egy egész népet nevelt ki.
Hóseás próféta rendkívüli gyengéd szavakat helyez Isten ajkára: „Még gyermek volt Izráel, mikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat. … Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket… Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint amikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik.”
A téma: Isten
Egy nyolcéves fiú egy kihívást jelentő esszét írt Istenről. „Isten egyik fő tevékenysége az emberek megteremtése. Azért teremti őket, hogy pótolják azokat, akik meghalnak, hogy legyen elég ember a földön, hogy elintézze a dolgokat. Nem teremt felnőtteket, csak csecsemőket. Szerintem azért, mert kisebbek és könnyebb őket létrehozni. Így nem kell pazarolnia a drága idejét arra, hogy megtanítsa őket beszélni és járni; az anyjukra és az apjukra bízza ezt. Szerintem ez egy jó rendszer.”
Isten második fontos szerepe az imák meghallgatása. Isten mindent lát, mindent hall, és mindenhol jelen van, ami eléggé lefoglalja őt. Tehát ne vesztegesd az idejét azzal, hogy megkerülöd a szüleidet, és olyasmit kérsz, amiről azt mondták, hogy nem kaphatod meg.
Az ateisták olyan emberek, akik nem hisznek Istenben. Nem hiszem, hogy a városunkban vannak ilyenek, legalábbis azok között nem, akik templomba járnak.
Jézus Isten Fia. Csupa nehéz dolgot tett, például járt a vízen, csodákat tett, és megpróbált Istenről beszélni azoknak, akik nem akartak odafigyelni rá.
Most azzal segíti Atyját, hogy meghallgatja az imákat. Imádkozhatsz, ahányszor csak akarsz, és biztos lehetsz benne, hogy meghallgatásra talál, mert mindent úgy rendeztek el, hogy kettőjük közül az egyik mindig szolgálatban legyen.
Mindig kell járnod hittanra, mert az örömet okoz Istennek, és ha van valaki, akit érdemes boldoggá tenni, az éppen Isten. Ne hagyd ki a hittant valamiért, amit szerinted szórakoztatóbb, például azért, hogy elmenj a strandra. Az helytelen.
Ha nem hiszel Istenben, amellett, hogy ateista vagy, nagyon magányos is leszel, mert a szüleid nem tudnak mindenhová elkísérni, de Isten igen. Jó tudni, hogy ott van, amikor félünk a sötétben, vagy amikor még nem tudunk túl jól úszni, és a nagyobb gyerekek olyan helyre dobnak, ahol nem ér le a lábunk.
De nem szabad mindig csak arra gondolnunk, hogy mit tehet értünk Isten. Azt hiszem, Isten helyezett ide engem, és bármikor visszavihet, amikor csak akar.
Ezért hiszek Istenben."
A gyökerek és az ágak
A családon belüli, konstruktív és a gyermek személyiségére összpontosító lelki és vallási nevelés aktív, cselekvő egyénekként tiszteli őket, és elkíséri őket az útjukon. Ez a fajta nevelés, más néven „családi vallásosság”, egy közös növekedési folyamat, amelyben – Tagore szavait idézve – a szülők olyanok, mint a földbe hatoló gyökerek, a gyermekek pedig mint a levegőbe nyúló ágak. Ezek az ágak azt jelképezik, ami eljön, ami fejlődik, a reményt. A vallási nevelés akkor válik fontossá a gyermekek és serdülők számára, ha megélik, kézzelfoghatóvá és hasznossá válik minden nap, ha megérthetik és megtapasztalhatják. Számos tanulmány kiemel két különösen fontos szempontot.
✦ A gyerekek már korán kialakítanak Istenről egy képet. Ebben jelentős szerepet játszanak a szülők és nagyszülők, az óvoda és az általános iskola. Simone de Roos, egy holland pszichológus egy fontos összefüggésre mutat rá: azok a gyerekek, akiknek a kapcsolatát a szüleikkel biztonságos kötődés jellemzi, akik úgy érzik és tudják is ezt, hogy személyiségük minden aspektusában elfogadják őket, Istent szerető és gondoskodó lénynek tekintik, míg a bizonytalan kötődésű gyerekek Istenben egy kevéssé védelmező és büntetésre hajlamos erőt látnak. Az isteni megértéséhez és a hit befogadásához tehát alapvető fontosságúak az elsődleges referenciaképek. A „családi vallásosság” alakítja ki a gyermek Istenhez fűződő kapcsolatát. Minél inkább értékeltnek érzi magát a gyermek, minél inkább elfogadottnak érzi magát minden érzésében – még a társadalom által elítélt érzésekben is –, annál inkább védettnek érzi magát a hitében, annál inkább bízik belső képeiben, és annál inkább tudatában van saját lelki erejének.
A lelki és vallási nevelés rituálékon keresztül nyilvánul meg, legyen szó akár az esti szertartásról, a közös étkezésről, az imádságról vagy a vasárnapi sétáról. A rituálékról való lemondás, bármilyen okból is, szintén a spiritualitás elvesztésével jár. A rituálék elhagyása – bármilyen okból is történjen – a spiritualitás elvesztését is jelenti. A rituálé, végtelen ismétlődéseivel, közelséget és érzelmi biztonságot fejez ki. Megmutatja a gyerekeknek, hogy a szüleik velük vannak: Bátran lazíthatok, mert biztonságban érzem magam. Az ima pedig megmagyarázza a gyereknek, hogy van egy felsőbb lény, aki támogat minket anélkül, hogy a támogatása bármilyen feltételhez lenne kötve.
Útitársak
Az „educare” szó a latin ducere szóból származik, ami „vezetni”-t jelent. A nevelő az, aki a gyermeket a tudattalanból a tudatosságba, az alaktalanból a formálisba, a zűrzavarból a világosságba, az általánosból a különösbe, a jellemének megfelelő egyediségbe vezeti (e-ducare ). Ez a fajta nevelés azonban csak akkor sikeres, ha kézen fogom a gyermeket anélkül, hogy húznám, ha kapcsolatban vagyok vele. A kapcsolat kialakítása többet jelent, mint a „kifelé húzás” aktív formája. Azt jelenti, hogy kötelék van köztem és a gyermek között, hogy szorosan kötődöm hozzá. Mindig van kölcsönösség. A szülők nem pusztán aktívak, a gyerekek pedig passzívak. A szülők és a gyermekek között van kapcsolat; valami fejlődhet a gyermekben, valami áramolhat a szülőktől a gyermekhez.
A szülők nem csak kívülről tanítanak, hanem átadják gyermekeiknek a bennük rejlő bölcsességet, szeretetet és erőt. Ez a spiritualitásra is vonatkozik. Nem kell aktívan tanítaniuk nekik; egyszerűen megosztják velük saját spiritualitásukat, mert szoros kapcsolatban állnak velük.
Pino Pellegrino
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
