Az olvasásról csak jót lehet mondani. Olvasni annyi, mint készleteket felhalmozni. Az olvasás kilépés önmagunkból és találkozás valakivel. Az olvasás: az agy rozsdaállóvá tétele; a szellem műhelye; megszabadít minket a mentális béklyóktól; táplálja a lelket; megmenti a képzeletet.
Ez elég ahhoz, hogy megértsük Edmondo De Amicis kijelentését: "A különbség köztem és egy vadember között az, hogy apám házában volt egy könyvtáram."
Az olvasást meg kell menteni, hogy az élet ne veszítse el a sóját!
Az olvasás emberibbé tevő értéke valójában semmilyen más tevékenységgel nem vetekszik, különösen nem a tévénézéssel (ami napjainkban az olvasás legfinomabb fenyegetése!).
A tévénézés nem igényel elkötelezettséget, semmilyen erőfeszítést az üzenet befogadásához. Az olvasás ezzel szemben mindig minimális elkötelezettséget és bizonyos erőfeszítést igényel a szavak megfejtéséhez.
Röviden: az olvasás edzi az akaratot.
Értékes dolog, amelyre áldás vár a mi vattás, kipárnázott, "puhány" társadalmunkban.
Íme: már önmagában ez a funkció is elég lenne ahhoz, hogy indokolja egy emlékmű felállítását az olvasásnak.
Egy másik különbség az olvasás és a tévénézés között: olvasáskor a tempó egyénileg változik.
Mindenki megállhat, amikor csak akar, visszatérhet, hogy mélyebbre merüljön; a televízió ezzel szemben kívülről kényszeríti rá a saját tempóját anélkül, hogy bárki is változtathatna rajta.
A televízió azt feltételezi, hogy a nézők mind egyformák, és mindannyian ugyanolyan figyelem- és intelligencia-hányadossal rendelkeznek. Röviden: a televízió nem veszi figyelembe az egyes emberek egyéniségét.
A televízió számára az emberek olyanok, mint a padlizsánok, amelyek mind ugyanazon a héten érnek be.
Az olvasás apránként adja át az üzeneteket, a televízió viszont szinte mindig áradatban zúdítja őket, így nem hagy időt azok befogadására. Így a túlzott ingerek zavarodottsághoz vezetnek.
Az olvasás serkenti a képzelőerőt, a televízió viszont elnyomja.
Például, ha azt olvassuk: „Sötét és viharos éjszaka volt”, mindenki a maga módján képzeli el a vihart; ha viszont a televízióban (vagy a moziban) látjuk, a gondolataink mintha megakadnának azon a bizonyos ábrázoláson, ahogyan a légköri zavart bemutatják: a vihar ilyen, és kész!
Viszlát képzelőerő, viszlát fantázia!
Következtetés: ha nem akarunk idiótaként meghalni, nincs más választásunk, mint többet olvasni, mint tévét nézni!
Még Mario Rigoni Stern írónak sem voltak kétségei: „A fiataloknak azt üzenem: kapcsolják ki a tévét, és nyissanak ki egy könyvet! ”
Valóban, a különféle „mentőcsomagok” között, amelyeket itt javasolunk, az olvasás megmentésének az első helyek egyikét kellene elfoglalnia! Máris halljuk a kifogást: „Nincs időm!” Nos, a legokosabb válasz erre az olvasást gátló akadályra Ernesto Ferrerótól, a torinói Könyvvásár volt igazgatójától származik.
Egy figyelemre méltó válasz: „Amikor azt hallom, hogy az emberek azt mondják: »Nincs időm«, azt válaszolom, hogy Bonaparte Napóleon, a történelem egyik legelfoglaltabb embere, olyannyira, hogy csak négy órát aludt – nagy könyvbarát volt.
Állandóan olvasott, még a legmegterhelőbb katonai hadjáratok alatt is.
Sőt, regényeket is sikerült felolvasnia a hölgyeknek.
Még az alkalmazottai olvasását is felügyelte, és amikor úgy érezte, hogy a komornyikjai rosszul olvasnak, elvette tőlük a könyveket, és kidobta őket az ablakon.
Tehát, ha Napóleon olvasott, mindenki találhat időt az olvasásra.
A valóságban sok ember, sőt sok szakember és iparági képviselő számára is a könyv csupán egy „többlet”, egyfajta mellékes esemény, amely nélkül is meg lehet lenni.
Nem értik, hogy a könyvek mindennek a mozgatórugói, és egyben a lehetőséget is jelentik arra, hogy jobb emberek és jobb szakemberek legyenek.
100%-ban egyetértek a Torinói Könyvvásár igazgatójával. Olyannyira, egyetértek vele, hogy joggal állíthatjuk: az embereket számos kategóriába lehet sorolni: gazdagok és szegények, erősek és gyengék, vidámak és komorak, bátrak és törékenyek.
Sok kategória létezik, de a legmeghatározóbb továbbra is az olvasó és a nem olvasó emberek közötti különbség.
Az előbbiek kiterjednek, az utóbbiak felemelkednek. Az előbbiek járnak, az utóbbiak repülnek.
Az előbbiek hagyják, hogy a dolgok megtörténjenek, az utóbbiak pedig megteremtik őket.
Az üzenet teljesen egyértelmű: az olvasók fogják megtisztítani ezt a műanyaggal teli világot.
Ha nem mentjük meg az olvasást, azzal halálos sebet ejtünk magunkon.
A MODERN KOR KEZDETE
Ma egyes kutatók azt javasolják, hogy a modern korszak kezdetét ne Kolumbusz Kristóf által végrehajtott Amerika-felfedezés (1492) alapján határozzuk meg, hanem a német nyomdász, Johannes Gutenberg mozgatható betűinek feltalálása alapján, pontosabban az általa kinyomtatott első jelentős mű, a lapformátumú Biblia (1455) alapján.
Ez egy történelmi jelentőségű dátum, mert ettől kezdve a könyvek elszaporodhattak, elterjedhettek, és „belülről” megváltoztathatták milliárdnyi ember életét. Igen, mert az olvasás senkit sem hagy érintetlenül!
GYÓGYULÁS KÖNYVVEL
„Az úgynevezett »biblioterápia« már néhány éve jogos helyet foglal el a neurózisok kezelésében: a betegeknek időről időre azt tanácsolják, hogy olvassanak kifejezetten számukra ajánlott könyveket. A megfelelő könyv a megfelelő időben sok embert megakadályozott az öngyilkosságban, és mi, pszichiáterek, nagyon jól tudjuk ezt. A könyv ugyanis valódi segítséget nyújt az élethez és a halálhoz egyaránt.” (Viktor Frankl, pszichiáter)
Pino Pellegrino
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
