Főoldal / Szalézi világ / Németország - Közös utazás: gyógypedagógiai lakócsoportok
Németország - Közös utazás: gyógypedagógiai lakócsoportok
2022-10-26 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Együtt nevetni és sírni, felfedezni saját erősségeit, megtapasztalni a megbízható kapcsolatokat: a penzbergi Don Bosco Ifjúsági Központban a gyerekek és fiatalok biztonságos helyet találnak a fejlődéshez. 2022. január 1-je óta a penzbergi Don Bosco Ifjúsági Központ a Don Bosco Német Szalézi Tartomány támogatása alatt áll. A három és 14 év közötti fiúk és lányok gondozása négy gyógypedagógiai bentlakásos csoportban történik. Ezen kívül két gyógypedagógiai ifjúsági bentlakásos csoport működik 14 éves és idősebb fiatalok számára – egy benti bentlakásos csoport nyolc fiatal nő számára és egy szabad bentlakásos csoport hét fiatal férfi számára.
Ma natúr szelet és burgonyasaláta szerepel az étlapon. Hasszán legnagyobb örömére. – Egy nagy szeletet kérek – mondja határozottan. És ezt kapja. Nadine Knoll türelmesen megtölti minden éhes védence tányérját. Nyolc hat és 14 év közötti gyermek él a penzbergi Don Bosco ifjúsági központ 2. lakócsoportjában. A közös ebédelés fontos rituálé a mindennapi rutinjukban. Struktúrát hoz létre és biztonságot közvetít. Mindenki elmondja a véleményét, mindenkit meghallgatnak. A 21 éves tanárnő ennek nagy jelentőséget tulajdonít. „A gyerekeknek meg kell tapasztalniuk itt a békés együttélést” – magyarázza. – Nálunk pontosan azt kellene megtapasztalniuk, ami nem volt otthon a családjukban.
Nadine Knoll két éve dolgozik a Don Bosco ifjúsági központban, de magát a létesítményt már jóval régebb óta ismeri. Ugyanis a szülői házban is komoly gondok voltak, úgy, hogy ki kellett venni a családból. Tizenkét évesen költözött be az ifjúsági központba: „Persze, szokatlan volt, mert sokkal több gyerek élt itt, és hirtelen olyan szabályok léptek életbe, amelyeket nem tudtam” – emlékszik vissza. „De megtanultam értékelni.” Olyannyira, hogy ő maga szeretett volna tanárnő lenni, hogy támogassa a többi hasonló helyzetben lévő gyereket. „Azt hiszem, jobban tudok együttérezni a gyerekekkel. Sok mindent nagyon jól meg tudok érteni a gyerek szemszögéből.” Nadine Knoll soha nem érezte furcsának azt, hogy újra ott dolgozott, ahol gyakorlatilag felnőtt: „Teljesen benne voltam. Elég furcsa volt más szerepbe bújni - gyermekből pedagógus lettem."
Lépésről lépésre a saját életbe
De sikerült neki ez a szerepváltás. Nyugodt, a gyerekekhez kötődő nagyon odaadó modorával igyekszik bizalmat építeni, támogatást nyújtani. Ebéd után a gyerekek egy kis levegőt vehetnek, mielőtt nekilátnának a házi feladatnak. Hassan visszavonul a szobájába. Az első osztályos szívesen nézeget fotóalbumokat, könyveket. Ma Nadine Knoll olvas neki. Együtt jól érzik magukat az ágyán. Hassan a kék bújós sárkánynak dől, és figyelmesen követi a történetet. A szomszéd szobában a nővére, Manal éppen sminkeli magát. A 14 éves lány hamarosan a bentlakásos csoportba kerül. Ez a szállásforma azoknak a fiataloknak szól, akiknek meg kell tanulniuk megállni a saját lábukon. Manalnak vegyes érzései vannak ezzel a lépéssel kapcsolatban: „Kicsit félek de már nagyon várom, mert van még mit tenni. Elmegyünk vásárolni, főzünk magunknak és kitakarítunk. Valószínűleg nekem is lesz ott egyágyas szobám, és akkor a barátnőm nálam töltheti az éjszakát."
A Don Bosco ifjúsági központban általában két gyerek osztozik egy szobában. Mindenki úgy tervezheti meg a saját oldalát, ahogy akarja. Manal világoskékre festette a falat, szobatársa, Jeannine a barna színt választotta. Egy tipikus szoba két tinédzserrel, sok fotóval, színes egyszarvúval, lámpákkal és álomfogóval az ágy fölött. A gyerekek egy része háromévesen érkezik az intézménybe, nagy részük nagykorúságig marad. "Ez mindig így van, például ha a szülőknek hosszú távú függősége vagy mentális betegsége van, amely súlyosan korlátozza nevelői lehetőségeit" - magyarázza Carolin Kirchner intézményvezető. Az Ifjúsági Jóléti Iroda által a Don Boscóba küldött gyerekeket gyakran elhanyagolták, szexuális erőszakot és bántalmazást éltek át, gyakran viselkedési problémáik vannak a megtapasztaltak következtében, és speciális támogatást igényelnek. „Ahol lehetséges, szoros kapcsolat van a családokkal” – magyarázza Carolin Kirchner. „Szisztémás családterapeutánk a szülőkkel dolgozik, hogy hamarosan újra egyedül nevelhessék fel gyermekeiket.” Az intézménynek még saját szülői lakása is van, ahol a szülők láthatják gyermekeiket.
Carolin Kirchner 14 éve dolgozik a létesítményben, és két éve az igazgatója. Az irodája a ház közepén van, és a gyerekek rendszeresen bejárnak hozzá. Ő egyszerűen "a Caro" számukra. A szakképzett szociális munkás minden gyermeket ismer, és mindig szán rá időt, hogy játsszon velük a nagy kertben. Így hát ez most neki szól: „Caro, ide tudsz jönni?” Egy hosszú, szőke hajú lány fejjel lefelé lóg egy mászórudon, és egy kis segítségre van szüksége, hogy ismét biztonságosan leszálljon a földre. Nem sokkal ezután Carónak térdvédőt kell adnia a görkorcsolyázáshoz egy másik lánynak. Így nem meglepő, hogy a létesítményvezető sötétkék blézere ellenére is sportos és pragmatikus farmerben és tornacipőben. „Nagyon kötetlen légkör uralkodik itt, és nagyon lapos a hierarchiánk. Ez az, ami megkülönböztet minket – ez az összetartozás érzése” – mondja.
Lenyelni a csalódásokat
Egyes gyerekek nem tudnak hazamenni hétvégén, ezért az év 365 napján az intézményben vannak. Annak érdekében, hogy az ifjúsági központban eltöltött idő minél pozitívabb legyen, rendszeresen terveznek kirándulásokat. Ezen kívül vannak üdülőtáborok, fesztiválok és projektek, mint például a közös kertészkedés a szabadtéri területen. Nadine Knoll és kollégája, Kerstin Auer a gyerekekkel közösen magaságyást tervezett, amelyben most karalábé, retek, cukkini és uborka nő. És egy kis kertet is telepítettek. A kis hobbikertészek számára különösen a különböző növények öntözése jelent jó szórakozást. Mindezek az akciók a gyerekek erősítését és a néha szomorú pillanatok ellensúlyozását szolgálják.
Nehéz megbirkózni a gyerekekkel, ha csalódást okoznak az elvárások miatt – hoz fel példát Carolin Kirchner –, „amikor nagy reményeket fűznek hozzájuk, és a szüleik meggyőzik őket, hogy minden rendben lesz, de a szülők nem tartják be az ígéreteiket”. Az oktatókból, diplomás pszichológusokból, gyógypedagógusokból, tapasztalt tanárokból és más oktatási szakemberekből álló csapat ekkor különösen keresett. Célja, hogy a gyerekekben és fiatalokban egészséges önbizalom alakuljon ki. "Számomra nagyon fontos, hogy a gyerekek megtapasztalják az önhatékonyságot, és ne tapasztaljanak többé csalódást" - magyarázza Carolin Kirchner. „Fel kell ismerniük, hogy maguk is képesek megváltoztatni a dolgokat. Lehetővé kell tenni számukra, hogy érzékeljék érzéseiket és szükségleteiket, és tanuljanak tőlünk, hogyan fejezzék ki ezeket megfelelően.”
Ennek érdekében a délutáni terápiás foglalkozásoknak is nagy jelentősége van. Ma Jusra különböző világokba merülhet Anja Keipinger gyógyító tanárnővel. Először a babaházat vizsgálják meg alaposan, majd a boldog lány a bolt pultja mögé áll és dicséri az árut. Sötét szeme ragyog. "Az ilyen szerepjátékok fejlesztik a szociális készségeket" - mondja Anja Keipinger. „A gyermek játékos formában próbálhat ki különféle érzéseket, új készségeket sajátíthat el.” Emellett az egyéni órákon egyedül a gyermeken van a hangsúly. Egy olyan szempont, ami rendkívül fontos egy sokgyermekes házban.
Mint minden családban, a Don Bosco ifjúsági központban is fontos a megfelelő egyensúly – köztünk és köztem, a közösség és az egyéniség között. 18:00-kor eljött a közös vacsora ideje a lakócsoportokban, így Nadine Knoll és nyolc védencéje ismét a nagy étkezőasztal köré gyűlik össze. – Minden nap más és egyedi – összegzi a pedagógus. "Néhány nap kimerítő, néha sok a vita, de van, amelyik egyszerűen harmonikus és szép."
Nicole Stroth – Don Bosco Magazin/Szaléziak.HU
