Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Vatikán – Ferenc pápa homíliája Artemide Zatti testvér szentté avatásakor

Vatikán – Ferenc pápa homíliája Artemide Zatti testvér szentté avatásakor

Vatikán – Ferenc pápa homíliája Artemide Zatti testvér szentté avatásakor

2022-10-26 Szerda   |   #Egyház

Zatti  • szentté avatás  • prédikáció  • Ferenc pápa  •

Október 9-én délelőtt a Szentatya vezette az ünnepi szentmisét, valamint Giovanni Battista Scalabrini püspök és Artemide Zatti szalézi testvér szentté avatásának szertartását a Szent Péter-bazilika előtti téren. Jelen voltak Olaszország és Argentína hivatalos küldöttségei is.

Ferenc pápa homíliájának teljes fordítását itt olvashatják:

Miközben Jézus úton van, tíz leprás kéri a segítségét. Így kiáltoznak: „Könyörülj rajtunk” (Lk 17,13). Mind a tíz meggyógyul, de csak egy tér vissza közülük, hogy köszönetet mondjon Jézusnak: ő egy szamaritánus, egy eretnek a zsidók szemében. Először együtt mennek, de aztán a különbséget ez a szamaritánus jelenti, aki úgy tér vissza, hogy „hangosan dicsőíti Istent”. (Lk 17,15) Álljunk meg ennél a két szempontnál, melyet a mai evangéliumból kiolvashatunk: együtt járás és hálaadás.

Először is, az együtt járás. Az elbeszélés elején nincs különbség a szamaritánus és a többi kilenc között. Egyszerűen tíz leprásról van szó, akik csoportot alkotnak, és megosztottság nélkül mennek Jézus segítségét kérni. A lepra, mint tudjuk, nemcsak testi csapás volt – melynek felszámolására ma is törekednünk kell –, hanem „társadalmi betegség” is, mert abban a korban a fertőzéstől való félelem miatt a leprásoknak a közösségen kívül kellett maradniuk (vö. Lev 13,46). Ezért nem léphettek be a lakott területekre, távol tartották őket, a társadalmi, sőt a vallási élet peremére szorultak, elszigetelve éltek. Ezek a leprások együtt járásukkal fejezik ki tiltakozásukat fejezik ki az őket kirekesztő társadalommal szemben. És jól jegyezzük meg: a szamaritánus, még ha eretneknek, „idegennek” tartják is, a többiekkel együtt alkot csoportot. Testvéreim, a közös betegség és elesettség lebontja a válaszfalakat, és legyőz minden kirekesztést.

Ez számunkra is gyönyörű kép: amikor őszinték vagyunk önmagunkhoz, elismerjük, hogy mindannyian betegek vagyunk a szívünkben, mindannyian bűnösök vagyunk, mindannyian rászorulunk az Atya irgalmára.

És akkor felhagyunk azzal, hogy felosszuk az embereket a szerzett érdemeik, a betöltött státuszuk vagy az élet más külső aspektusai alapján, és így a belső falak, az előítéletek leomlanak. Így végre újra testvérként fedezzük fel egymást. A szíriai Námánnak is – emlékeztetett bennünket az olvasmány –, bár gazdag és hatalmas volt, a gyógyulás érdekében meg kellett tennie egy egyszerű dolgot: meg kellett merülnie a folyóban, amelyben mindenki más is fürdött. Mindenekelőtt le kellett vetnie a fegyverzetét, a ruháit (vö. 2Kir 5): mennyire jót tesz nekünk, ha mi is levetjük külső páncélunkat, védekező gesztusainkat, és fürdőt veszünk az alázatban, emlékezve arra, hogy belül mindannyian törékenyek vagyunk, mindannyian gyógyulásra szorulunk, mindannyian testvérek vagyunk. Emlékezzünk erre: a keresztény hit mindig arra kér bennünket, hogy együtt járjunk másokkal, hogy sose legyünk magányos menetelők; mindig arra kér bennünket, hogy lépjünk ki magunkból Isten és testvéreink felé, és sose zárkózzunk magunkba; mindig arra kér bennünket, hogy gyógyulásra és megbocsátásra szorulónak ismerjük fel magunkat, és hogy osztozzunk a körülöttünk élők gyengeségeiben, anélkül, hogy felsőbbrendűnek éreznénk magunkat.

Testvéreim, vizsgáljuk meg, hogy életünkben, családunkban, a munkahelyünkön, azokon a helyeken, ahol nap mint nap megfordulunk, képesek vagyunk-e együtt járni másokkal, képesek vagyunk-e meghallgatni másokat, képesek vagyunk-e legyőzni annak kísértését, hogy elbarikádozzuk magunkat azáltal, hogy csak magunkra és saját szükségleteinkre gondolunk. De az együtt járás – vagyis a „szinodális” lét – az Egyháznak is hivatása. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy közösségként mennyire vagyunk valóban nyitottak és befogadóak mindenki felé; képesek vagyunk-e együtt dolgozni, papok és világi hívők, az evangélium szolgálatában; befogadó magatartással élünk-e – nemcsak szavakkal, hanem konkrét gesztusokkal – azok felé, akik távol vannak, és mindazok felé, akik úgy közelítenek hozzánk, hogy problémás életútjuk miatt nem érzik magukat megfelelőnek. Azon vagyunk-e, hogy a közösség részének érezzék magukat, vagy kizárjuk őket?

Félek, amikor olyan keresztény közösségeket látok, amelyek jókra és rosszakra, szentekre és bűnösökre osztják a világot: így végül jobbnak érzi magát az ember másoknál, és sokakat kizár, akiket Isten magához szeretne ölelni.

Kérem, legyünk mindig befogadók: az Egyházban is, a társadalomban is, melyet még mindig sok egyenlőtlenség és marginalizáció jellemez. Fogadjunk be mindenkit! És ma, Giovanni Battista Scalabrini szentté avatásának napján a migránsokra szeretnék gondolni. A migránsok kirekesztése botrányos! Sőt, a migránsok kirekesztése bűncselekmény, mert engedjük, hogy az orrunk előtt haljanak meg. Így ma a Földközi-tenger a világ legnagyobb temetője.

A migránsok kirekesztése undorító, bűnös és bűncselekmény. Bűn nem megnyitni a kapukat a rászorulók előtt. [Vannak, akik azt mondják:] „Nem, nem zárjuk ki őket, hanem elküldjük őket”: a lágerekbe, ahol kizsákmányolják és rabszolgaként eladják őket! Testvéreim, ma gondoljunk a migránsokra, azokra, akik meghalnak. És [kérdezem]: azokat, akik képesek belépni, testvérként fogadjuk, vagy kihasználjuk őket? Csak felteszem nektek ezt a kérdést.

A második szempont a hálaadás. A tíz leprás csoportjában csak egy van, aki, miután meggyógyult, visszamegy, hogy dicsérje Istent és hálát adjon Jézusnak. A másik kilenc is gyógyulást nyer, de aztán járják a saját útjukat, elfelejtve azt, aki meggyógyította őket. Elfelejtjük a kegyelmeket, melyeket Istentől kapunk. A szamaritánus viszont a kapott ajándékot egy új út kezdetévé teszi: visszatér ahhoz, aki meggyógyította, közelebbről megismeri Jézust, kapcsolatot kezd vele. Hálaadó magatartása tehát nem egyszerű udvariassági gesztus, hanem a hála útjának kezdete: leborul Krisztus lábaihoz (vö. Lk 17,16), vagyis az imádat gesztusát hajtja végre: elismeri, hogy Jézus az Úr, és hogy ő fontosabb, mint az elnyert gyógyulás.

Testvéreim, ez nagy lecke számunkra is, akik nap mint nap részesülünk Isten ajándékaiból, de gyakran a saját utunkat járjuk, és elfelejtünk élő, valóságos kapcsolatot ápolni Vele. Ez súlyos lelki betegség: mindent természetesnek veszünk, még a hitet is, az Istennel való kapcsolatunkat is, végül olyan keresztényekké válunk, akik már nem tudnak elcsodálkozni, akik már nem tudnak köszönetet mondani, akik nem hálásak, akik nem tudják meglátni az Úr csodás tetteit. „Rózsavizes keresztényekké”, ahogy egy asszony mondta, akit ismertem. Így végül azt gondoljuk, hogy minden, amit nap mint nap kapunk, az természetes, és jár nekünk. Ezzel szemben a hála, a köszönetet mondani tudás segít bennünket, hogy felismerjük és megvalljuk a Szeretet-Isten jelenlétét. És abban is, hogy felismerjük mások fontosságát, hogy legyőzzük az elégedetlenkedést és a közömbösséget, melyek megfertőzik szívünket. Alapvető fontosságú, hogy tudjunk köszönetet mondani! Mindennap mondjunk köszönetet az Úrnak, mindennap tudjunk köszönetet mondani egymásnak: a családban azokért az apróságokért, amelyeket néha úgy kapunk, hogy meg sem kérdezzük magunktól, honnan származnak; azokon a helyeken, ahol naponta megfordulunk, a sok szolgálatért és szolgáltatásért, amelyet kapunk, és azokért az emberekért, akik támogatnak bennünket; keresztény közösségeinkben Isten szeretetéért, melyet testvéreink közelségén keresztül tapasztalunk meg, akik gyakran csendesen imádkoznak, segítenek, szenvednek, járnak együtt velünk.

Kérem, ne felejtsük el ezt a kulcsszót: köszönöm! Ne felejtsük el meghallani és kimondani: köszönöm!

A ma szentté avatott két szent emlékeztet bennünket az együtt járás és a megköszönni tudás fontosságára. Scalabrini püspök, aki két kongregációt alapított a migránsok gondozására, egy férfi és egy női kongregációt, azt mondta, hogy a kivándorlók közös útjában nemcsak problémákat kell látni, hanem a Gondviselés tervét is: „Éppen az üldözések által kikényszerített kivándorlásoknak köszönhetően lépte át az Egyház Jeruzsálem és Izrael határait, és vált »katolikussá« – mondta Scalabrini; a mai elvándorlásoknak köszönhetően az Egyház a népek közötti béke és közösség eszköze lesz” (L’emigrazione degli operai italiani [Az olasz munkások kivándorlása], Ferrara, 1899). Van napjainkban egy migráció, itt, Európában, amely sok szenvedést okoz nekünk, és arra késztet, hogy megnyissuk szívünket: a háború elől menekülő ukránok migrációja. Ne feledkezzünk el ma a meggyötört Ukrajnáról! Scalabrini a távolba, előre tekintett, egy korlátok nélküli és senkit sem idegennek tartó világ és Egyház felé. Artemide Zatti szalézi testvér pedig – a kerékpárjával – a hála élő példája volt: a tuberkulózisból kigyógyulva egész életét annak szentelte, hogy másokat szolgáljon, hogy szeretettel és gyengéden ápolja a betegeket. Mesélik, hogy látták, amint az egyik betegének holttestét a vállán cipelte. Hálával telve azért, amit kapott, úgy akart köszönetet mondani, hogy magára vállalta mások sebeit. Két életpélda.

Imádkozzunk, hogy ezek a szent testvéreink segítsenek bennünket abban, hogy együtt járjunk, a megosztottság falai nélkül; és hogy ápoljuk a léleknek ezt az Istennek oly kedves nemességét, a hálát.

 

Fordította: Tőzsér Endre SP

 

Magyar Kurír/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Argentína – "Zatti WhatsAppja"

Argentína – "Zatti WhatsAppja"

#Szalézi világ 2022-11-26, Szombat

Az „El WhatsApp de Don Zatti” egy művészeti projekt, amely Artemide Zatti szentté avatásával és annak megünneplése örömével született, és nagy örömöt..

Ferenc pápa üzenete a XXXVII. ifjúsági világnapra

Ferenc pápa üzenete a XXXVII. ifjúsági világnapra

#Egyház 2022-11-19, Szombat

„Keljünk fel, és sietve induljunk útnak!” – Ferenc pápának a XXXVII. ifjúsági világnapra írt üzenete, melyet Krisztus Király ünnepén, idén november..

Üzenet a szegények VI. világnapjára: Jézus szegénysége felszabadít és békét ad

Üzenet a szegények VI. világnapjára: Jézus szegénysége felszabadít és békét ad

#Egyház 2022-11-14, Hétfő

Hat évvel ezelőtt alapította a Szegények Világnapját Ferenc pápa és időpontját az évközi időszak 33. vasárnapjára helyezte azzal a szándékkal, hogy „a..

Michele Rua, aki a forrást folyóvá tette

Michele Rua, aki a forrást folyóvá tette

#Szalézi világ 2022-10-28, Péntek

2022. október 29-én ünnepli a Szalézi Család Don Bosco első utóda, Don Michele Rua boldoggá avatásának 50. évfordulóját.

Ferenc pápa: A béke néma kiáltása az égbe száll!

Ferenc pápa: A béke néma kiáltása az égbe száll!

#Egyház 2022-10-27, Csütörtök

Október 25-én, kedden délután Ferenc pápa a Colosseumban részt vett a Sant Egidio Közösség által szervezett találkozó záró aktusán, és más vallások..

Címkék

 • 1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális • digitális oktatás • ...
Összes címke
< Németország - Közös utazás: gyógypedagógiai lakócsoportokA Katolikus Egyház statisztikája 2022 >