Főoldal / Szalézi világ / Peru – A szaléziak segítenek az elfeledetteken a szemétlerakókban
Peru – A szaléziak segítenek az elfeledetteken a szemétlerakókban
2020-06-18 Csütörtök | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
járvány • segítség • szegénység •
A szegénység legrosszabb arcát láthatjuk azokban, akik a hulladéklerakók közepette élnek. Sok család él a hulladékhegyek között, vagy inkább megpróbál túlélni, műanyagot és kartont gyűjtve. A karantén és a Covid-19 járvány idején róluk megfeledkeztek, ám a Piurában élő szaléziak nem felejtették el őket. Valójában Angel Carbajal és Pedro Da Silva atya elment hozzájuk, hogy gondoskodjanak róluk.
Piura egy tengerparti város Észak-Peru területén. A szaléziak 1906 óta dolgoznak két nagy jelenlétben és egy nagy plébániatemplomban, amely ösztönzi Mária, a Keresztények Segítsége tiszteletét.
A világjárvány idején az iskolákat bezárták, de a szaléziak továbbra is gondoskodtak a legszegényebbekről, és úgy döntöttek, hogy non-stop szolgáltatást nyújtanak, még a legnagyobb félelem és bizonytalanság idején is.
A főváros, Lima után Piura a második helyen áll a Covid-19 fertőzöttség és az áldozatok száma szerint. A helyzet az, hogy azon túl, hogy az állam megfeledkezett a Limától távol eső összes tartományról, a helyi kultúra az együttélés sajátos szabályaival rendelkezik, ahol a betegek karanténba helyezése szinte lehetetlen. A város kórházai már egy hónapja összeomlottak, aminek a következménye a gondozás hiánya azok számra, akiknek szükségük van rá.
"Atyám, az emberek meghalnak: hiányzik az oxigén, hiányzik az élelmiszer..." - ez a mondat belevésődött a szaléziak emlékezetébe, akik meglátogatták a szeméttelepeken élő embereket, hogy segítsenek nekik. Sokan jöttek a piurai "Don Bosco" szalézi iskola kapujához, hogy ennivalót és segítséget kérjenek. A szaléziak válasza nem sokáig késlekedett. Az igazgató, Carbajal atya vezetésével és Da Silva atyával, a lelkipásztori animátorral aktiválták a vészhelyzet esetére fenntartott gombot, és felhívták a dolgozók, szülők, volt növendékek, barátok és a beszállítók figyelmét: "Tennünk kell valamit a szegényekért."
A segélyművelet az óratóriumokban kezdődött, több száz gyermek családjával, akik a városi meleg ellenére is eleget tettek a karantén rendeleteinek. És volt egy hely, ahová senki sem ment, félelemből, elővigyázatosságból, és mert elutasították, de a szaléziak ezt megtették; ott is segítettek, a legszegényebbeknek, az elfelejtetteknek is, a Castile szeméttelepen, a hulladéklerakóban a város szélén.
Amikor Carbajal atyától megkérdezték, miért vállalta ezt a kockázatot, miért ment oda, miért nem küldött el másokat, a válasz megérintette a szívüket: „Ugyanazt tettem, mint amit Don Bosco tett volna. Bennünket a lelkipásztori szeretet és az apostoli lendület mozgat, hogy elmenjünk azok közé, akiknek szükségünk van ránk. Így válaszolt 1869-ben az Ifjúság Szentje azoknak, akik azt kérdezték tőle, milyen lelkület az, ami vezéreli őket: "Kedveseim, ez a szeretet!"
ANS-Piura/Szaléziak.HU
