Főoldal / Szalézi világ / Rua Mihály, aki előkészítette a szaléziak letelepedését Magyarországon
Rua Mihály, aki előkészítette a szaléziak letelepedését Magyarországon
2019-10-29 Kedd | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Október 29-én Boldog Rua Mihályt állítja elénk az Egyház a kiemelkedő lelkipásztori élet, a feltétel nélküli önátadás egyik kiváló példájaként, aki Don Bosco szeretett tanítványa, az első szalézi és első utóda volt a rend élén. Boldog Rua Mihályra azért is nagy szeretettel és tisztelettel emlékezünk, mert befogadta a szalézi rendbe az első magyar szalézit, a már 60 éves, sok vihart átélt Zafféry Károlyt és előkészítette a szaléziak letelepedését Magyarországon.
Mivel idén van Zafféry Károly égi születésnapjának századik évfordulója, megemlékezésünkben Ádám László szalézi atya Rendtörténeti Tanulmányának segítségével kitérünk Don Rua kapcsolatára az első magyar szalézival és arról is írunk, milyen kulcsfontosságú szerepet játszott Boldog Rua Mihály a magyar szaléziak történetében, annak ellenére, hogy a 1913-as letelepedéskor már három éve elhunyt.
Boldog Rua Mihály mintegy örökségképpen vette át Don Boscónak a szaléziak magyarországi letelepedése iránt táplált lelkesedését. Többször levelet is váltott Lonkay Antallal, az első magyar szalézi munkatárssal, aki itthon igyekezett előmozdítani a szaléziak letelepedését.
A Religióban 1899. szeptember 3-án megjelent cikk szerint Don Rua már ekkor elhatározta, hogy Don Bosco születése helyén, Castelnuovo dAstiban kisszemináriumot szándékozik felállítani magyar fiúk számára, ahol magyar származású, középiskola négy osztályát végzett fiúkat nevelnek majd szerzetesekké, hogy lehetővé váljon a rend letelepítése országunkban. Zafféry 1899 őszén kopogtatott a torinói anyaház, a valdoccói Oratórium kapuján. Fölvétele után tapogatózott, s közel egy évet töltött Don Rua oldalán, mint idegen nyelvű titkára. Később maga beszélte el, hogy Don Rua oldalán tanult meg szépen imádkozni. 1900. augusztus 2-án Zafféry megkezdte novíciusi évét Cavagliában, ennek végeztével pedig 1901. szeptember 30-án fogadalmat tett Don Rua kezébe.
Ezek után Zafféry Károly hamarosan hazatért, konferenciabeszédeket mondott, triduumokat vezetett a fontosabb központokban, számos munkatársat s jótevőt nyert a mű számára és hivatásokat toborozott az ifjúság körében, így Rua Mihály már 1901-ben gimnáziumi tanfolyamot nyithatott Foglizzóban egy tucatnyi magyar fiú számára. A kis csapatot néhány hónap elteltével átköltöztette a biellai püspökség területén levő Cavagliába, ahol Szent István védnöksége alatt megalakult az első magyar szalézi ház.
Don Rua 1902. november 8-án a 78 növendék között két magyart is beöltöztetett, decemberben pedig, karácsonyi ajándékként, látogatást tett a magyar növendékeknél. Beszédében kiemelte, hogy már Don Bosco is összeköttetésben volt a magyarokkal. Kitartó munkára s hűségre buzdította a növendékeket, biztosítva őket, hogy szívüket-lelküket magával viszi. Kereste a magyarokban a jó tulajdonságokat. Ki is emelt egyet: a nyíltságot. Sokszor hangoztatta: „Nyílt, mint egy magyar!” Cavaglia sohasem rendelkezett bő anyagi forrásokkal. Széleskörű társadalmi akciókra sem támaszkodhatott. Az isteni Gondviselés azonban ennek az intézetnek is mindenkor rendelkezésére állott. Elsőszámú eszköze Don Rua, mindjárt a cavagliai korszak elején szerződést kötött a magyar növendékekkel: „Ha ők fiai akarnak lenni, akkor ő atyjuk lesz!” Don Rua állta is a szavát. A szalézi szegénység nagymestere mindenkor nagylelkű volt a magyar növendékekkel, akárcsak egy király, nem számlálgatta, mennyit juttatnak a növendékek szülei s mennyit a magyar munkatársa. Fejedelmi bőkezűséggel és nagylelkűséggel kezelte a magyar ügyet: 1903-ban elindította és kéthavonta, majd havonta 12.000 példányban jelentette meg a magyar Szalézi Értesítőt, 1905-ben pedig a Don Bosco Népnaptárt és hónapról-hónapra fedezte a mutatkozó hiányokat.
A sokszor bizony nem sok reménnyel kecsegtető magyar növendékeket atyai szeretettel gondoztatta s neveltette a cavagliai Szent István Intézetben több mint egy évtizeden át. A történelmi igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy Károlyi Sándor gróf már 1902-ben felszólította Don Ruát, hogy küldje el fiait Rákospalotára, az első katolikus magyar gyermekotthon és a vele kapcsolatos kertgazdasági iskola vezetésére. Don Rua arra kérte akkor a nemes emberbarát főurat, tartsa fenn hajlandóságát arra az időre, amikor már elegendő magyar személyzettel rendelkezik. Ugyan akkortájt özv. Eredicsné telket ajánlott fel Szombathelyen szalézi intézet létesítésére. A magyarországi letelepedés végül Don Rua utóda, Albera Pál rendfőnöksége alatt valósulhatott meg.
Rua Mihály gyermekkorától kezdve követte Bosco Szent Jánost, és az ő irányítása alatt gyorsan magáévá tette a szerzetesi élet lényegét. Őszinte ragaszkodása és hűsége miatt a rendi szabályzathoz Don Ruát ún. „eleven szabálykönyvnek" tartották. Olyan finom, érzékeny atyaiságot testesített meg, hogy ettől „a jóság birtokosának" nevezték. A körültekintő gondosság, különösen a kormányzás gyakorlatában azt eredményezte, hogy a rendtársak gyermeki bizalommal voltak iránta, mert szakszerű tanácsokat adott, nem csak a lelki, hanem az anyagi dolgok terén is. Bölcsessége rendkívüli módon megmutatkozott abban is, ahogy féltékenyen megőrizte a bizalmas titkokat, a legnagyobb körültekintéssel kezelte a személyes levelezéseket, ezért a bizalmatlanok is nagy bizalommal közeledtek hozzá, ő pedig mindenkinek a megkeresésére a legérzékenyebb módon válaszolt.
Don Rua rendfőnöksége alatt a Szalézi Társaság terjedése rendkívüli mértéket öltött. Az alapítások számát 64-ről 341-re emelte. Nemcsak, hogy megsokasította a műveket azokban az országokban, ahol már léteztek szalézi művek, hanem a művek hálózatát kiterjesztette Olaszország több tartományára. 1889-ben Svájcba, 1890-ben Kolumbiába, 1891-ben Algírba és a Szentföldre, 1892-ben Mexikóba, 1894-ben Portugáliába, Venezuelába és Peruba, 1895-ben Lengyelországba (Oswiecim), Ausztriába (Bécs), Tuniszba és Bolíviába, 1896-ban Egyiptomba, Fokföldre, Araguayába, az Egyesült Államokba, 1897-ben Salvadorba, 1898-ban az Antillák szigetvilágába, 1903-ban Törökországba és Máltára, 1906-ban Előindiába és Kínába (Macao), 1907 és 1908-ban az ausztriai Krajnába (Radna), Mozambique-ba, Hondurasba, Costa Ricába és Panamába. Több idegen nyelvű európai országból jövő fiúk előkészítésére külön szemináriumokat létesített, így az angolok, németek, lengyelek, magyarok (1900), horvátok és szlovének számára.
A Don Bosco által létesített missziókhoz, amelyeknek kibővítését maga is előmozdította, újabbakat létesített a helyi bennszülöttek javára az equatori Mendez y Gualaquizaban és a brazíliai Mato Grossóban. Don Rua emlékét áldjuk nemcsak azért, hogy Don Bosco művét szélesebb alapokra fektette, hanem azért is, hogy annak belső szerkezetét megerősítette 32 tartomány szerzésével és, hogy csorbítatlanul megőrizte annak szellemét. Elmondhatjuk, hogy első utódjában szent Alapítónk 22 évvel élte túl saját magát.
Aranymiséjének megünneplésére készülve, 1910. április 6-án, 73 esztendős korában halt meg Torinóban. Huszonkét éven keresztül volt rendfőnök; önzetlen szeretettel és áldozatos nagylelkűséggel dolgozva a szalézi mű felvirágoztatásán. Temetése diadalmenet volt inkább, mint gyászszertartás. Fiainak, leányainak, munkatársainak, tisztelőinek végelláthatatlan sora kísérte el Valsalicébe, Don Bosco mauzóleumában nyitott sírfülkéjéhez. A cavagliai intézetet az igazgató vezetésével a rendtársak, a munkatársak, a Decaroli iskola volt növendékeinek kis csapata s egy magyar növendék képviselte.
„A forrásból folyót csinált” – mondta VI. Pál pápa 1972. október 29-én, Rua Mihály boldoggá avatásakor.
Szaléziak.HU
