Főoldal / Szalézi világ / Ruanda – Lehetőségek az utcagyerekek számára a Don Bosco Központban
Ruanda – Lehetőségek az utcagyerekek számára a Don Bosco Központban
2021-04-16 Péntek | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Afrika • utcagyerek • szegénység •
Rangóban, a dél-ruandai Butare városában van egy szalézi mű, amelyet 1996-ban indult, két évvel a szörnyű népirtás után, amely 800 000 ember életébe került. Egy egyházközségből, oratóriumból és egy nagy szakképzési központból áll. A házat jelenleg olyan részlegekkel bővítik, amelyek célja, hogy új és jobb lehetőségeket kínáljanak a rászoruló fiatalok számára, menedéket és lehetőséget adjanak arra, hogy több tucat utcagyerek megváltoztassa életét, akik különben kockáztatnák, hogy egész életükben a társadalom peremén élnek majd.
Ezek egyike a 16 éves Kande, aki azért érkezett a szalézi házba, hogy kérjen egy darab kenyeret. Tízévesen kezdett az utcán élni. „Az élet nehéz volt. Néha jött a rendőrség és letartóztatott minket, elvitt a Mbazi rehabilitációs központba, és ott maradtunk körülbelül öt hónapig, majd amikor visszajöttünk az utcára, még azért is meg kellett küzdeni, hogy akár alvóhelyet találjunk magunknak. Mellette ül Dakarai, aki éppen levest eszik. Ő az utcán kéregetett, miután az anyja megölte az apját egy családi veszekedésben, és börtönben kötött ki. „Körülbelül 13 évig éltem az utcán - mondja -, amikor megszólítottak a szaléziak és az ő jóvoltukból lehetőségem volt mechanikát tanulni.”
"Hálás vagyok a papoknak, mert szakképzést szerezhettem" - magyarázza Juvenal. „Ma mechanikát tanulok társaimmal, de nincs meg mindenünk, amire szükségünk lenne. Hiányoznak az iskolai egyenruhák, sőt az ingeket és cipőket is nehéz előteremteni a szegénység miatt. De ha hiányzik is valami ennivaló, azt kibírjuk, és visszamegyünk az iskolába, mert célunk van. "
Ishimwe egy fiatal nő, akit anyai nagymamája nevelt fel. De amikor az idős asszonynak már nem volt ereje dolgozni a földeken, ő is a rangói szaléziakhoz fordult, és segítséget kért, hogy részt vehessen a főzőtanfolyamon.
"Az utcáról jönnek, enni kérnek, és sokuknak sikerül bekerülni olyan szakmai tanfolyamokra, ahol például a szerelőknek vagy a cipészeknek tanulnak" - mondja Remy Nsengiyumva plébános atya. „Kínálunk nekik tanszereket és egyenruhát, de a probléma az étel. Egyesek valójában teljesen az utcán élnek, mások befogadó családoknál kapnak ételt; megint mások csak este esznek, mert a technikai tanfolyamokra tanulnak. ”
Számukra Nsengiyumva atya és a plébánia hívei egy kis menzát hoztak létre, ahol délben főzést szerveznek. Még mindig nincs igazi projekt, bár már van neve - "Ejo heza" (Jobb holnap) -, és akkor kezdték, amikor a ruandai járvány elején, 2020 tavaszán az utcáról érkező gyerekek kopogni kezdtek a plébánián. "Mivel társaikkal jól bántak, most nagy számban jönnek, ezért arra kérünk mindenkit, aki teheti, hogy nyújtson segítő kezet " – zárja mondanivalóját a szerzetes.
ANS-Butare/Szaléziak.HU
