Főoldal / Szalézi világ / Segítő Szűz Mária kilenced - 4. nap, témája: a migránsok
Segítő Szűz Mária kilenced - 4. nap, témája: a migránsok
2022-05-18 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Szűz Mária, menekültek vigasztalója! Hallgasd meg a migránsok kétségbeesett könyörgését, akik az erőszak és a szegénység miatt indulnak el egy jobb életért: ez a migráns. Egyiptomban élő külföldiként Mária jól tudta ezt. Ragaszkodjunk a Szent Istenanya egyszerű hitéhez és példájához, aki tudta, hogyan kell elfogadni és legyőzni minden nehézséget!
Alkalmazás
Egy közép-európai kis faluban nem fogadták szívesen a külföldieket. A város politikai hatalma megtiltotta más országok állampolgárainak érkezését. A NATO Jugoszlávia elleni háborús beavatkozása során a katonák elől menekült albánok egy bajor kisváros általános iskolájában kértek menedéket. A jó állapotú épület évekig használaton kívül állt. Néhány tantermet rövid időre kollégiummá is lehetne alakítani. A WC és a konyha is működött. Az ötlet viharos felháborodást váltott ki a polgárok körében. A lakosok minden eszközt bevetettek, hogy megakadályozzák a tervet. A menekültbuszt botokkal és kövekkel fordították vissza.
Vasárnap a város templomának hajóját uraló nagy kereszt alatt egy táblát találtak. Ez állt rajta: „A héten városunk polgárai keresztre feszítették Jézust.”
A rendfőnök kommentárja
A fiatal migránsokkal, menekültekkel és sok más, alapvető jogaitól megfosztott fiatallal való kapcsolattartás felhívás számunkra a sürgető cselekvésre.
Ahogy az Mózes 5. könyvében írva van Izraelre vonatkozóan: „Szeressétek az idegent! Mert Egyiptom földjén magatok is idegenek voltatok.” A migránsokat zavarónak tartják, és kiáltásukat nem hallják, különösen ezekben az időkben, amikor nem hiányzik a marginalizáció, a kirekesztés és néha a rasszizmus attitűdje és politikája. Mindez annak a társadalomnak a lelkiismeretére nehezedik, amely a törekszik a gazdaság globalizálására, de a szolidaritásra, a népek fejlesztésének feladatára, minden ember méltóságának előmozdítására nem.
A mission inter gentes a legjobb iskolánk: ez az, ahonnan imádkozunk, elmélkedünk, tanulunk, élünk. Amikor elszigeteljük magunkat, vagy eltávolodunk azoktól az emberektől, akiket szolgálni vagyunk hivatottunk, az identitásunk Szalézi Családként elhalványul és karikatúrává válik.
Szalézi referencia
1831 nyara. A Bosco család úgy döntött, hogy Jánosnak Chieriben kell iskolába járnia. Chieri akkoriban egy dinamikus, nyüzsgő város volt, és egy olyan vidéki fiú számára, mint ő, kissé ijesztően hatott. Voltak ott templomok, kolostorok, iskolák, kávézók és még egy színház is! Legalább kilencezer lakos! János még soha nem látott ennyi embert ugyanazon a helyen. Pontosan félúton volt Castelnuovóból a fővárosba, Torinóba vezető úton, és János számára ez egy ajtót jelentett a világra, a tanulást, hogy pap legyen.
A munka a földeken és a kovácsnál eltöltött idő erős tizenévessé tette. A chieri tanulmányok folytatásához szükséges „belépőjegy” azonban egészen másfajta erőt igényelt. Az első ára az volt, hogy büszkeségét leküzdve adományokat kért: körbejárta az összes gazdaságot, pénzt és búzát kérve.
„Pap akarok lenni, és ehhez tanulnom kell. Tudsz segíteni nekem?"
A parasztok többsége búzát, lisztet, diót vagy bort ajándékozott neki; vagy valami vászonneműt, törölközőt, régi inget. A búzával és a borral ki tudott fizetni egy szobát, ahol aludhat. Cserébe János mosollyal az arcán hagyta el őket. A városi kalandra is gyönyörű érzéssel indult el: nagyon sokan voltak, akik jót kívántak neki, és hittek benne. Biztosan nem hagyja cserben őket.
Tanúságtétel a szalézi világból
Nápolyi szalézi munkatárs tanúságtétele az "Il Ponte" lakossági fogadóközösségből:
A migránsokkal kapcsolatos tapasztalataim körülbelül öt évvel ezelőtt kezdődtek, amikor először érkeztek Nápolyba a kísérő nélküli kiskorúak. Ebben az esetben a nápolyi önkormányzat nem tudta, hová helyezzék el ezeket a gyerekeket, ezért megkérdezték, hogy a Don Boscóban vannak-e szabad szobák a befogadásukra. Így a Don Boscóból azonnal igent mondtunk. Még két közösségi helyiséget is készítettünk körülbelül 50 fiú számára. Várható volt, hogy az önkormányzat más struktúrákban is elhelyezi ezeket a gyerekeket, de kiderült, hogy az egyik részük ezt akarta, míg egy másik részük megkérdezte, hogy akarunk-e mi létrehozni egy közösséget a kísérő nélküli kiskorúak számára, hogy ezek a gyerekek velünk maradjanak. Természetesen az elöljárók azonnal igent mondtak, hiszen a Don Boscónak az a küldetése, hogy befogadja a nehézségekkel küzdő embereket, különösen a legszegényebbeket és a fiatalokat. És itt kezdődött az egész történet.
Szalézi munkatárs vagyok, és közel 40 éve dolgozom a Don Boscóban. Az 1980-as földrengés idején jöttem ide, és soha többé nem mentem el. Az első naptól kezdve úgy éreztem, hogy ez a hely az otthonom. Don Bosco mellett mindig is így érzett minden fiatal. Családtagnak éreztem magam, amikor ideérkeztem, és attól a naptól kezdve soha nem hagytam el ezt a létesítményt.
Most az a feladatom a közösségben, hogy Vanni atyával, a koordinátorunkkal közösen kiderítsük az érkező fiatalok személyes adatait, és biztosítsuk számukra az egészségügyi és egyéb ellátást. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a mai napig ez a közösség mintegy 300 fiatalt gyűjtött össze és látott vendégül 33 különböző afrikai és ázsiai országból.
Ez a közösség ma már a részem.
Tanúságtételemet egy kis epizód elmesélésével szeretném befejezni, hogy megértsd, milyen ezekkel a fiatalokkal lenni és együtt élni: egy nap visszatért hozzánk egy fiú, aki már sok évvel ezelőtt elment, mert az az elvünk, hogy a fiúk hagyják nálunk az összes dokumentumaikat a tartózkodási engedélyek megújításához. Ezt a fiút Andy Riaznak hívták. Elmentem vele a rendőrőrsre, hogy megkaphassa az iratait. Elmondta nekem, hogy ha bárki megkeresi azzal, hogy Európába jönne, azt mondja neki, hogy jöjjön Nápolyba. Nápolyba, Don Boscóhoz” – én pedig azt válaszoltam: „Ezt azért mondod nekem, mert segítek megszerezni az irataidat”- de ő nemet mondott: „Nem, hanem azért, mert láttam, mennyire szerettek minket.”
Imádság - Ráhagyatkozás Máriára
Fogadj be minket a köpenyed alá, ó Anyánk, te, aki tudod, mi a közöny, a szenvedés, az elhagyatottság! Légy útitársa azoknak, akik szenvednek, akiket üldöznek, akik elmenekülnek hazájukból a háború, az éhség és a szegénység miatt!
Segíts nekünk, hogy gondját viseljük ezen szenvedő testvéreinknek, akik az emberi méltóság felé vezető úton járnak!
Mária, Keresztények Segítsége, könyörögj érettünk!
Szaléziak.HU
