Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Sierra Leone - Szalézi munka a börtönben koronavírus veszélyben, lázadás után

Sierra Leone - Szalézi munka a börtönben koronavírus veszélyben, lázadás után

Sierra Leone - Szalézi munka a börtönben koronavírus veszélyben, lázadás után

2020-07-03 Péntek   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Afrika  • járvány  • börtön  •

A Freetown Pademba börtönét 1937-ben építették 300 fogvatartott elhelyezésére. Azóta semmi sem változott a létesítményeiben, kivéve azt a tényt, hogy ma 2000 fogvatartottat fogadnak, egészségtelen cellákba zsúfolva. A szaléziak az egyetlen intézmény, amely még ma is együttműködik a fogvatartottakkal, amikor a félelem a Covid-19-től olyan zavargásokhoz vezetett, amelyek nyugtalansággal, tüzekkel és halálos áldozatokkal zárult a fogvatartottak körében.

Április 29-én 237 fogvatartott bocsájtottak volna szabadon, akik kisebb bűncselekmények miatt voltak a börtönben. Néhány nappal ez előtt azonban megerősítették az első koronavírus-esetet a börtönben, és így megtiltották a látogatást. A fogvatartottaknak megelőző intézkedésként megtiltották, hogy elhagyják a cellákat, ám ezt egy újabb megaláztatásként értelmezték.

A Pademba börtönben - biztonsági kamerák nélkül és ötszörös létszámmal az eredeti befogadóképességéhez viszonyítva - véres lázadást tapasztaltak aznap. Reggel több fogvatartott elérte a belső klinikát és tüzet gyújtott. Ezután megkerülték az őröket, kinyitották az összes szekciót, felgyújtották a konyhát, a gyógyszertárt, a dokumentumnyilvántartást és az összes műhelyt.

"A kápolnában is volt némi kár, és a Don Bosco szobában, ahol 225 fő heti pluszétkezést kap, és van egy számítógépes terem és egy könyvtár, mindent elpusztítottak" - mondta Jorge Crisafulli atya, szalézi misszionárius. A lázadás hatalmas anyagi károkat, tüzet, sok sérülést és halált okozott.

A szalézi kezdeményezések néhány kedvezményezettje segített az őröknek átmászni a falon, hogy megmentsék az életüket. A rendőrség és a hadsereg válogatás nélkül tüzet nyitott. A lázadást négy órán belül elfojtották, és a fogvatartottakat bezárták a celláikba. Három napig nem kaptak ennivalót vagy vizet, és kínozták őket, hogy megtalálják a felbujtókat. Néhányan orvosi kezelés nélkül a következő napokban meghaltak.

A börtönben dolgozó szalézi csapatnak másnap sikerült bemennie, hogy felbecsüljék a károkat és a felmérjék a fogvatartottak helyzetét. Az szaléziak elkötelezettsége a hatóságok felé az volt, hogy ennivalót adnak az összes fogvatartottnak - jelenleg 1421 -, hogy orvosi látogatásokat végezzenek, és a gondjukat viselik.

Eközben a koronavírus a börtönben tovább terjedt, elérve 19 pozitív esetet. Tizenöt közülük már meggyógyult, és négy még mindig benn van. "Ágyakat hoztunk és rehabilitáltunk egy területet, hogy kórházként elszigeteljük" - biztosítja Crisafulli atya.

A szaléziak minden fogvatartottnak adtak egy táskát, amely gari nevű pasztát, tejport, zöldségeket, gyümölcsöt, cukrot és vizet tartalmaz. "Fokozatosan engedték ki őket a cellákból, és vizesvödröket is vásároltak a tisztálkodáshoz" - mondta Crisafulli szalézi atya, aki a Don Bosco Fambul egész csapatával együtt végül kijelenti, hogy "a fogvatartottak bíznak Don Boscóban".

 

ANS – Freetown/Szaléziak.HU

 

Kapcsolódó cikkek

Kongói DK – „Ha nem lenne Don Bosco, már halottak lennénk...”

Kongói DK – „Ha nem lenne Don Bosco, már halottak lennénk...”

#Szalézi világ 2024-03-21, Csütörtök

Közép-Afrika Szűz Mária Mennybevétele Tartományában (AFC) tett rendkívüli látogatása keretében Alphonse Owoudou atya, Afrika-Madagaszkár regionális..

Óbuda – A szalézi mű Afrikában – Nádudvari Géza testvér beszámolója

Óbuda – A szalézi mű Afrikában – Nádudvari Géza testvér beszámolója

#Magyar Tartomány 2024-03-07, Csütörtök

Piros Fotel helyett Piros Gyékényt szerveznek rendkívüli alkalommal március 12-én, kedden este 7 órától az Óbudai Don Bosco Közösségi Ház (Kiscelli u...

Sierra Leone – Új kápolna a sebezhető fiataloknak

Sierra Leone – Új kápolna a sebezhető fiataloknak

#Szalézi világ 2024-02-28, Szerda

A freetowni Don Bosco Fambulban, Sierra Leone egyik vezető gyermekjóléti szervezetében új kápolnát kaptak a fiatalok a Salesian Missions, a Don Bosco Szaléziak..

Dél-Szudán – Fiatalok zarándokúton a békéért

Dél-Szudán – Fiatalok zarándokúton a békéért

#Szalézi világ 2024-01-17, Szerda

A dél-szudáni Rumbek katolikus egyházmegye 17 plébániájából 94 fiatal gyalogolt 140 km-t a tonji Don Bosco Misszió Szent Szív-plébániájához.

Kongói Demokratikus Köztársaság – A lakóhelyüket elhagyni kényszerülők segítése

Kongói Demokratikus Köztársaság – A lakóhelyüket elhagyni kényszerülők segítése

#Szalézi világ 2023-11-11, Szombat

A Kongói Demokratikus Köztársaságot (KDK) az 1990-es évek óta folyamatos ellenségeskedés tapasztalja. A konfliktus különösen súlyos volt a Kongói..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< A gyermekek megváltoztatják a szentségről alkotott képünketInterjú az észak- és közép-európai régió új tanácsosával >