STRENNA 2023: Mint a kovász az emberiség családjában
2022-12-31 Szombat | #Kiemelt | KIEMELT | ARCHIVÁLT
P. Ángel Fernández Artime, a Szalézi Család rendfőnöke, aki a Szalézi Család atyja és egységének központja, a Szalézi Család vezetőivel, szakértőkkel és az Egyetemes Tanács tagjaival folytatott konzultáció és mérlegelés szakasza után ma bemutatta a 2023-as évre szóló strenna üzenetének témáját és iránymutatásait: "MINT A KOVÁSZ AZ EMBERISÉG CSALÁDJÁBAN. Laikusok dimenziója Don Bosco Családjában". Ez a strenna „Don Bosco családja számára világos és elgondolkodtató üzenet kíván lenni, amely a laikus dimenzió felfedezésére irányul”; és kifejezetten a Szalézi Család megszentelt tagjai számára pedig meghívás arra, hogy „kovász legyünk az emberiség kenyerének tésztájában”, és „éljünk egymás mellett, engedve, hogy az evangéliumi világiasság gazdagítson bennünket”.
STRENNA 2023
MINT A KOVÁSZ AZ EMBERISÉG CSALÁDJÁBAN.
Laikusok dimenziója Don Bosco családjában.
Először is szeretnélek emlékeztetni benneteket, hogy ez a 2023-as strenna két célcsoportnak szól: a kisgyermekeknek, a serdülőknek és az idősebb fiataloknak, bárhol is található a Don Boscó-i család a világon. Ugyanakkor a Szalézi Család minden csoportjának szól, akiket arra hívunk, hogy fedezzék fel vagy fedezzék fel újra saját laikus dimenziójukat.
Hogyan lehetséges, hogy a címzettek két ennyire különböző csoportja létezik? A válasz egyszerű. Pedagógiánk és lelkiségünk legjellemzőbb tulajdonságainak fényében az a célunk, hogy segítsünk a kisgyermekeknek, de mindenekelőtt a serdülőknek és az idősebb fiataloknak fölfedezni, hogy mindegyikük olyan lehet, mint a kovász, amelyről Jézus beszél; mint a jó kovász, amely segít az „emberiség kenyerének” növekedni és ízletesebbé válni. Mindegyikük lehet igazi proaktív szereplő, és lehet valódi küldetése Jézus mellett, vagy jó hívőként abban a vallásban, amelyet vall.
Don Bosco Családja számára világos és elgondolkodtató üzenet kíván lenni, amely a laikus dimenzió fölfedezésére irányul ebben a családban, amelynek mindannyian része vagyunk, és amely tagjainak többsége laikus, nők és férfiak minden országból, világi és keresztény életükkel, amely arra hívja őket, hogy igazi kovászként szolgáljanak az emberiségnek, amelynek erre oly nagy szüksége van.
Azok közülünk, akik a Szalézi Család megszentelt tagjai, szintén meghívást kaptunk, hogy „kovász legyünk az emberiség kenyerének tésztájában”, és közelről tapasztaljuk meg, hogy hagyjuk magunkat gazdagítani e testvéreink evangéliumi világi dimenziója által. Röviden, családként arra vagyunk hivatottak, hogy kiegészítsük egymást.
Majd ismét szólt:
„Mihez hasonlítsam az Isten országát?
Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony,
és belekevert három mérő lisztbe,
és az egész megkelt tőle.” (Lk 13,20-21)
A kovász csendben munkához lát.
A kovászolás csendben történik, akárcsak Isten országának belső munkája.
És valóban, ki hallotta már a kovászt, amint a lisztben és a tésztában, amelybe belekeverték, munkához lát, miközben az egészet megkeleszti? Ebből megértjük, hogyan működik Isten országa. Pál apostol az országot a legbensőségesebb aspektusából mutatja be, amikor ezt mondja: „Isten országa ugyanis nem étel és nem ital dolga, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.” (Róm 14,17) Ez a Lélek belső és láthatatlan cselekvése; a szívbe helyezett kovász. És akárcsak a kovász, amelynek tevékenysége érintkezés útján megy végbe, úgy van ez az evangéliummal is.
A kovász példázata, amelyet a 2023. évi strenna témájául választottunk, nagy evangéliumi bölcsességgel, pedagógiai és oktatási jelentőséggel rendelkező példázat, amely kifejezi Isten országának természetét, amelyet Jézus élt és tanított.
Ennek a szakasznak különböző teológiai értelmezései vannak. Az idei strennához választott értelmezésünk célja éppen az, hogy a kovászt úgy mutassuk be, mint Isten országának gyümölcsözőségét és növekedését az emberek szívében, amely megtermékenyíti az életre hívás és a hivatás ajándékának gazdagságát ott, ahová Isten elültetett bennünket, irányítva a laikusok és az egész Don Boscó-i Család küldetését az egész világon.
„Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti.” (Gal 5,9). Meglepő, hogy egy kevés liszt megduplázódik vagy megháromszorozódik, amint egy kis kovászt adunk hozzá... Az Úr azt mondja nekünk, hogy Isten országa olyan, mint az élesztő, amellyel a tésztát megkelesztik a kenyérsütéskor. Van valami nagyon különleges a kovászban. Ez az a képessége, hogy „pozitívan” befolyásolja a keveréket.
A kenyérsütéshez használt összetevők közül a kovász, ahogy az Úr az evangéliumi példázatban hangsúlyozza, nem a legnagyobb mennyiségben van jelen. Éppen ellenkezőleg. Nagyon keveset használunk belőle, de ami megkülönbözteti az az, hogy ez az egyetlen élő összetevő, és mivel élő, képes befolyásolni, kondicionálni és átalakítani az egész tésztát.
Azt mondhatjuk tehát, hogy Isten országa ilyen: „egy emberi szempontból kicsiny és látszólag jelentéktelen valóság. Ahhoz, hogy részt kapjunk belőle, szegénynek kell lennünk szívünkben; nem saját képességeinkben kell bízni, hanem Isten szeretetének hatalmában; tetteinkkel nem a világ szemében kell fontosnak látszanunk, hanem Isten szemében kell értékesnek lennünk, aki az egyszerűeket és alázatosakat kedveli. […] Isten országa igényli a mi közreműködésünket, de az mindenekelőtt az Úr kezdeményezése és ajándéka. Gyengécske munkálkodásunk, mely látszólag jelentéktelen a világ problémáinak bonyolultságához képest, de ha Isten munkálkodásába illeszkedik, akkor nem kell féljen a nehézségektől. Az Úr győzelme biztos: az ő szeretete a földön létező összes jóságmagnak megadja a kihajtást és a felnövekedést. Ez bizalommal és reménnyel tölt el minket mindazon drámák, igazságtalanságok és szenvedések ellenére, amelyekkel találkozunk. A jóság és a béke magja kihajt és felnő, mert Isten irgalmas szeretete adja neki az éretté válást.” (Úrangyala, Őszentsége Ferenc pápa, 2015. június 14., ford. Tőzsér Endre, Vatikáni Sajtóosztály)
- Isten országa világunkban fény és árnyék között csírázik
Erre a farizeusok kimentek és tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét.Amikor Jézus ezt megtudta, elment onnét. Sokan utánamentek, s ő mindnyájukat meggyógyította, de szigorúan megtiltotta, hogy terjesszék a hírét. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése, aki ezt mondja: „Ez az én szolgám, akit kiválasztottam, szeretett fiam, akiben tetszésemet találom. Kiárasztom rá Lelkemet, és ítéletet hirdet a népeknek. Nem vitatkozik s nem kiabál, szavát sem hallják a tereken. A megroppant nádat nem töri le, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az igazságot. Az ő nevében bíznak a pogány népek.” (Mt 12,14-21)
o Itt maga Jézus az, aki kovászként működik a leghétköznapibb emberek között, a betegek között, akiknek gyógyulásra van szükségük. „És meggyógyította mindnyájukat” ... ez Jézus „laikus” arca a laos, a nép között, ahol nem tesznek különbséget társadalmi osztály vagy származás között. Úgy tűnik, mindannyiukat összeköti a szegénység és a rászorultság a segítségre.
o Jézus életének történelmileg legmegbízhatóbb ténye az a szimbólum, amely minden prédikációját uralta, az a valóság, amely minden tevékenységének értelmet adott, nevezetesen az „Isten országa”. A szinoptikus evangéliumok ebben a tömör mondatban foglalják össze Jézus tanítását és prédikációját: „Térjetek meg, mert közel van a mennyek országa.” (Mt 4,17) Ez 122 alkalommal szerepel az evangéliumban, és 90 alkalommal hangzik el Jézus szájából. Ezért több mint nyilvánvaló, hogy Jézus Isten országát hirdette és nem önmagát (K. Rahner).
o Az Ige és az Ország hirdetése azonban nemcsak Jézus prédikációjának központi témája, példabeszédei többségének középpontja és számos mondásának tárgya; az ország a szimbolikus cselekedeteinek tartalma is, amelyek szolgálatának nagy részét képezik, nevezetesen a vámszedőkkel és bűnösökkel való barátsága, sőt, hogy velük együtt ül asztalhoz, gyógyításai és ördögűzései.... Valójában a peremre szorultakkal való közösségében és a legszegényebbek, a legkisebbek, a kirekesztettek iránti együttérzésében Jézus a maga teljességében élte meg az Országot, megmutatva Isten feltétel nélküli szeretetét a legkisebbek iránt.
o Ma felismerjük, hogy annyi jó van a világunkban, ebben az épülőben lévő országban, és ugyanígy felismerjük, hogy annyi bánat és fájdalom van: bánat és fájdalom, amelyet az emberi családként való létezésünk és cselekvésünk okoz. Ezért meg kell nyitnunk szemünket és szívünket Isten „cselekvésmódja” előtt, amely az Ő Országát egészen különleges módon hozza létre. És ezen a módon − az ő lét- és cselekvésmódjának átvételével − kell együttműködnünk vele. Nem tehetünk mást, hacsak nem akarjuk, hogy az Ország megszűnjön „Istené” lenni, és ne Istené, hanem „a miénk” legyen.
o Lényeges itt Isten Országának Jézusban megtestesülő jelenlétének a stílusa, ahogyan azt az evangélium Izajás szavain keresztül leírja: „Nem vitatkozik s nem kiabál, szavát sem hallják a tereken. A megroppant nádat nem töri le, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az igazságot. Az ő nevében bíznak a pogány népek.” És minden nemzet reménykedni fog, nem csak Izrael... hogy összegyűjtse Isten szétszórt gyermekeit. Az egyetemes nyitottság, amely minket, mint Szalézi Családot jellemez, nagyon is összhangban van az Ország evangéliumával. Az egyház jóval több, mint 99%-ban világiakból áll... képzeljük el, milyen lesz az arány, ha az egész világot felkaroljuk. Ők az Országnak a tésztája és a kovásza is.
o Időnként emberi hozzájárulásunk vagy kis erőfeszítéseink jelentéktelennek tűnhetnek, de Isten előtt mindig fontosak lesznek. Nem szabad és nem is mérhetjük erőfeszítéseink hatékonyságát vagy eredményeit azzal, hogy aszerint értékeljük, hogy mennyit fektetünk bele, milyen erőfeszítést követel tőlünk, mert mindennek végső oka Isten; ugyanakkor nem eshetünk kisebbrendűségi komplexusba vagy hamis igazolásokba arról, hogy mennyire lehetetlen a küldetés és az Ország építése, mert ez blokkol és megbénít bennünket.
o Istenünk „szeme” és „szíve” előtt állva nem szabad összetévesztenünk a kicsinységet és az alázatot a gyöngeséggel. Keveset tehetünk azzal a „sokkal” szemben, amit elvárnak tőlünk. Ez azonban soha nem „elégtelen” vagy jelentéktelen, mert Isten az, aki megnöveli azt. Isten ereje az, ami a megmentésünkre siet. És Isten az, aki végső soron elkíséri elkötelezettségünket, erőfeszítéseinket, a tésztában lévő szegény kovász mivoltunkat. Feltéve, ha mindent megteszünk, amit tudunk, és mindig az Ő nevében.
- Egy emberi családnak szüksége van...
Minden egyes ember arra hivatott − ebben a világban −, hogy felfedezze létezésének értelmét, ami pontosan abban áll, hogy egészséges és testvéri életmódot éljen az emberi családon belül. A kovász példázata és ez a strenna-javaslat tehát az idő és az emberi történelem dinamikáján keresztül vezet bennünket a nagy kihívások e világába. A tésztához adott kovásznak szüksége van a kellő időre, hogy megkeljen.
Ez az Isten ideje, ez a kairosz megtanít minket arra, hogy belépjünk egy olyan dinamikába, ahol az idő fontosabb, mint a tér,[1] ahogy Ferenc pápa mondta. Különösen egy olyan világban, ahol a virtuális és digitális kommunikáció a hálózatok, az azonnali és interaktív jelenlétek élőhelyét teremti meg, nagyon fontos, hogy elmélyítsük az idő jelentését az életünkben, a kommunikáció, a munka és az emberek közötti együttlét módjában.
Az emberi család építése mindannyiunk felelőssége és feladata. Tudjuk, mennyi jó vesz körül bennünket, de azt is, hogy mennyi fájdalmat nem tudtunk még legyőzni a világban, amelyben élünk. Ferenc pápa pontosan erre emlékeztet bennünket, amikor azt mondja, hogy „minden új nemzedéknek föl kell vennie az elmúlt nemzedékek küzdelmeit és eredményeit, miközben még magasabbra kell tűznie a célokat. Ez az út. A jóságot a szeretettel, az igazságossággal és a szolidaritással együtt nem lehet egyszer és mindenkorra elérni, hanem minden nap meg kell valósítani. Nem lehet megelégedni azzal, amit a múltban elértünk, és önelégülten élvezni azt, mintha valahogy figyelmen kívül hagyhatnánk azt a tényt, hogy sok testvérünk még mindig olyan helyzeteket él át, amelyek a figyelmünkért kiáltanak.”[2]
Ezért ismerjük fel, hogy emberi családunk egy olyan család, amelynek nagyon sok szükséglete van:
- Igazságosságra és méltóságra van szükségük a legkisebbeknek és a kitaszítottaknak (FT, 15-17; 18-21; 29-31; 69-71; 80-83; 124-127; 234);
- Szükségünk van az igazságra (LF 23-25; FT 226-227);
- Békére és testvériségre van szükség (FT 88-111; FT216-221; ChV 163-167);
- Istenre van szüksége (LF 50-51; LF 1-7; LF 35; LF 58-60);
- Szükségünk van közös otthonunk gondozására (vö. Laudato Si);
- Szükség van ...
Nem szabad holnapra hagynunk azt a jót, amit ma kell megtennünk! Don Bosco családjaként arra vagyunk hivatottak, hogy kovásszá váljunk ebben az emberi családban. Ettől a látásmódtól – a kovász evangéliumi dinamikájától − vezérelve szeretnénk elmélyíteni és felismerni a világ minden szalézi jelenlétében élő laikusaink és a Don Boscó-i családra emlékező laikusok lelki, vallásos és keresztény hivatásának gazdagságát, értékelve a különböző kultúrákban és társadalmakban az életük ajándékát, hitük erejét, családjuk szépségét, élet- és munkatapasztalatukat.
- A laikus: keresztény, aki „belülről szenteli meg a világot”
Egy bizonyos szokás sokat ártott nekünk azzal, hogy az életszentséget kizárólag a szerzetességhez kötötte, és egyáltalán nem vagy csak kevéssé a laikusok életéhez, a közélethez. Ez a szétválasztás a történelem folyamán nem volt jó.
- Abból a tényből, hogy Isten az Atya, az következik, hogy mindannyian testvérek vagyunk. Ebből az egyetemes testvériségből következik a szolidaritásra, a szeretetre és a közösségre való felhívás.
- A Fiú megtestesüléséből nyilvánvaló, hogy bármilyen időbeli valóság feltárhatja Isten misztériumát.
- Ha az emberi személyt a Lélek templomának tekintjük, ebből következik, hogy az ember a legalkalmasabb helyszín a szenttel való találkozásra. „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?” (1Kor 6,19) - mondja a Szentírás. [3]
„Teológiailag az egész egyház világi jellege az egyház-világ kapcsolat jelentéséből, valamint a közös papságból, próféciából és királyi dimenzióból érthető meg; minden megkeresztelt személy egy olyan egyház tagja, amelynek szolgálnia kell a világot, hogy Isten üdvözítő akaratát és országát jelenvalóvá tegye, még ha minden megkeresztelt személy sajátos módon gyakorolja vagy fejleszti is ezt a szekularitást, így a szolgálatok és funkciók, valamint bizonyos mértékig a világban, a történelemben és a társadalomban való »jelenlét és helyzet« sokfélesége áll fenn".[4] És magából a laikus életből, amely sok esetben a családban elfoglalt sajátos hivatáson és a világban való szakmai feladaton keresztül vezet, a laikusok, és különösen a keresztény világiak, a Don Boscó-i család laikusai arra hivatottak, hogy megalapozzák, előmozdítsák és fenntartsák az evangéliumi értékeket a társadalomban és a történelemben, és így hozzájáruljanak a consacratio mundi-hoz, a világ megszenteléséhez, Isten országának megalapításához itt és most.
Mindenesetre súlyos tévedés lenne, ha az emberek azt hinnék, hogy amikor a laikusságról (szekularitásról), mint az Egyház sajátos jellemzőjéről beszélünk, akkor csak az Egyház tagjainak egy részére, azaz a laikusokra utalnánnk, mintha a különleges, megszentelt életre szóló hivatásoknak és a fölszentelt szolgálatra küldötteknek nem lenne »világi dimenziójuk«. [...] »(A laikusok) méltóságának elismerése tisztázza funkciójukat magán az Egyházon belül, és ebből következően a szükségességét az Egyház számára. A zsinat a laikusok küldetését abban látja, hogy „a világi ügyeket intézzék és Isten szerint rendezzék”, valamint „belülről építsék a világ megszentelődését”. A laikusok arra hivatottak, hogy »az Egyházat jelenvalóvá és tevékennyé tegyék azokon a helyeken és körülmények között, ahol csak általuk válhat a föld sójává«. A világ előtt ez egy teljes elismerése annak, hogy az Egyháznak szüksége van a laikus hívekre. Általuk jut el oda, ahová egyébként nem tudna eljutni.”[5]
Ha azt mondják nekünk, hogy valaki jött hozzánk, kimegyünk és megkeressük. Ezt a hozzáállást kell megkövetelni attól a kereszténytől, aki ismeri a Lélek folyamatos látogatását a lelke mélyén. „Istennek élni” azt jelenti, hogy olyan hozzáállással, hogy keresni mindazt, ami emberségben gazdag. Mert csak az isteni, ami teljesen emberi. Istennek élni azt jelenti, hogy hűségesnek lenni a fölfedezésekhez. És megtölteni a világot meglepetéssel, „Isten meglepetésével”. És úgy dolgozni, hogy a fölborult világi rend helyreállításának vágyát sugározzuk, mert emberi cselekedeteinkkel oly sokszor tettük azzá.
- Don Bosco Családja arra hivatott, hogy kovász legyen
Szalézi történelmünk egy epizódja különösen tanulságos: „1855. június 24-e volt, és az Oratóriumban kettős ünneplés volt: nem kis jókedv… Egész Torino a város védőszentjét tisztelte és ünnepelte, de ez volt Bosco János névnapja is. Mindenki igyekezett szeretetét kinyilvánítani iránta, és a pap ezt nagy szívvel viszonozta.
1855. június 23-án este így szólt a fiaihoz: »Holnap engem akartok ünnepelni, és én köszönöm ezt nektek. A magam részéről azt az ajándékot akarom nektek adni, amire a legjobban vágytok. Ezért mindegyikőtök vegyen egy cédulát, és írja rá azt az ajándékot, amit szeretne. Nem vagyok gazdag, de ha nem kéritek tőlem a királyi palotát, mindent megteszek, hogy eleget tegyek nektek.«
Amikor elolvasta a följegyzéseket, Don Bosco talált néhány komoly kérést és néhányat, amelyek kissé szokatlanok voltak. Az egyik „száz kiló torrone-t kért, hogy egész évben fogyaszthassa”, míg egy másik egy kiskutyát kért, „az otthon hagyott helyett”. Giovanni Roda, Savio Domonkos barátja „egy olyan trombitát kért tőle, mint amilyen a bersaglieriknek van, mert szeretnék belépni a zenekarba”.
Ehelyett Savio Domonkos céduláján mindössze öt szót talált: „Kérem, segítsen, hogy szentté váljak.”
Don Bosco odahívta a fiút, és azt mondta: „Amikor anyukád süteményt készít, egy receptet használ, amelyben megadja a különböző hozzávalókat, amelyeket össze kell keverni: cukor, liszt, tojás, élesztő [sütőpor]....
Ahhoz is, hogy szentté válj, szükséged van egy receptre, és én adok neked egyet ajándékba. Három összetevőből áll, amit össze kell keverned.
- Először is: vidámság. Ami zavar és elveszi a belső békédet, az nem Istentől jön. Vesd el.
- Másodszor: a kötelezettségeid teljesítése a tanulásban és imádságban. Figyelj az iskolában, tanulj komolyan és légy összeszedett az imádságban. Ezt ne nagyravágyásból tedd, hanem az Úr iránti szeretetből.
- Harmadszor: tegyél jót másokkal. Segíts a barátaidnak, ha szükségük van rá, még akkor is, ha ez némi fáradságba és erőfeszítésbe kerül. Ebben rejlik az életszentség receptje.
Domonkos elgondolkodott rajta. Úgy tűnt, hogy az első két »hozzávaló« már megvan neki.
Ami azonban a másokkal való jócselekedeteket illeti, ennél többet is lehetne tenni, gondolkodni, ötletelni. És attól a naptól kezdve megpróbálta.”
Mint az édesanya süteményreceptje, amely cukrot, lisztet, tojást és némi kovászt (sütőport) tartalmaz... Az életszentség receptje, amelyet Don Bosco ajánlott a fiainak, különösen Savio Domonkosnak (1855. június 24-én este), a következőket tartalmazta: vidámság, kötelesség teljesítése és jócselekedet. Egy teljes program, hogy kovász legyünk azon a kis területen, ahová Isten elültetett bennünket.
Karizmatikusan, különböző társadalmi háttérrel, élethelyzetekkel, szakmai profilokkal rendelkező emberek közösségeként és kommuniójaként születtünk, akiket ugyanaz a küldetés egyesít, és ugyanaz a karizmatikus töltet motivál, amelyet Don Bosco tudott közvetíteni. Ez az Oratórium jellege az alapítás éveiben, 1841-től 1859-ig: ez 18 év! Az Alapszabály első tervezete még erősen tükrözte Isten népének ezt az összeolvadását, amely különböző módokon együttműködik annak érdekében, hogy a leginkább veszélyeztetett fiatalokat „jó keresztényekké és becsületes polgárokká” tegye. Tagadhatatlan, hogy kezdettől fogva Isten népének összefogásaként születtünk: ez karizmánk és küldetésünk természete.
Azt hiszem, nagyon is tudatában vagyok, és igyekszem ezt a tudatosságot egy különösen nyilvánvaló tényként közvetíteni egész Szalézi Családunknak, amely arra hivatott, hogy igazi kovász legyen a mai világban, a mai emberi családban: csak együtt, csak közösségben tudunk ma valami jelentőset tenni. Határozott felhívást intéztem az egész Szalézi Kongregációhoz a laikusokkal közös küldetésünkről (ez a felhívás Don Bosco egész családját szolgálja), mert ha nem hallgatunk rá, akkor a nem túl távoli jövőben olyan helyzetbe kerülünk, ahonnan nincs visszaút. Azt mondtam, hogy „a 24. Egyetemes Káptalanunk minden bizonnyal karizmatikus válasz volt a II. vatikáni zsinat közösségről szóló ekkleziológiájára. Jól tudjuk, hogy Don Bosco valdoccói missziója kezdetétől fogva sok laikust, barátot és munkatársat vont be oly módon, hogy ők is részesei lehettek a fiatalok körében végzett küldetésének. Azonnal »elősegítette az egyháziak és laikusok, férfiak és nők részvételét és a felelősség megosztását«.[6] Ez tehát − vonakodásaink ellenére − egy olyan pont, ahonnan nincs visszaút, mert amellett, hogy megfelel Don Bosco tevékenységének, a laikusokkal megosztott küldetés a 24.EK által javasolt modellje valójában »az egyetlen megvalósítható modell a jelenlegi körülmények között«.”[7]
Don Bosco küldetésének végső célja a fiatalok megmentése mellett a társadalom átalakítása. Amint ezt írom, eszembe jut a 2020-as Strenna („Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” JÓ KERESZTÉNYEK ÉS BECSÜLETES ÁLLAMPOLGÁROK). A Megelőző Módszer nemcsak az egyének nevelésére irányul, „hogy boldogok legyenek az időben és az örökkévalóságban”: célja, hogy megakadályozza, hogy „az emberi társadalom e legérzékenyebb de legértékesebb része” (SDB Asz 1), ne kerüljön a gonoszságok ördögi körébe, amely tönkreteszi az Egyház és a társadalom jelenét és jövőjét, holott a jövő és a növekedés legnagyobb erőforrása lehetne mindenki számára. Don Bosco széles és bátor látásmódja, fáradhatatlan szorgalma, az akadályokkal szembeni ellenállóképessége... csak a társadalmi átalakulás és a fiatalok evangelizálásának e horizontjával magyarázható globális szinten.
Úgy vélem, hogy ez értékes elem, nemcsak azért, hogy csodáljuk atyánkat, hanem azért is, hogy növeljük az ifjúság világában való ilyen széleskörű és messzemenő jelenlét lehetőségét, amikor EGYÜTT motiváljuk mindazokat, akik ugyanúgy hisznek a fiatalokban, mint megoldásban, mint válaszban a világ jelenére és jövőjére, ahelyett, hogy pusztán problémaként tekintenének rájuk (és talán félnének tőlük).
Don Bosco nem foglalkozott politikával, de a különböző kormányzati szintek minden képviselőjével tudott beszélni, mert elkötelezettsége olyan átláthatóan a fiatalok javára irányult, akik iránt senki sem tudott nem érdeklődni, akinek szívügye az emberi társadalom és a mások szolgálata, sőt a mindenki javát szolgáló közszolgálat, a politika létjogosultsága. Közös hangunk messze a felekezeti határokat meghaladóan is hozzáférésre és halló fülekre találhat, ha ma együtt megtestesítjük a fiatalokkal való törődésnek ugyanazt a buzgalmát, amely karizmaként adatott nekünk: és ez a mód, hogy Egyház legyünk a világban, a perifériákon, nagyon is összhangban van az Egyház jelenlegi tanításával (a Gaudium et spes-től a Laudato Si-ig... és sok más mérvadó dokumentummal). Ez az egyházi létnek egy olyan módja, amelyet csak együtt, mint Don Bosco Családja valósíthatunk meg.
A hivatások egymást kiegészítő jellege a Don Boscó-i családban.
Egyre világosabbá válik, hogy ha valóban hatékony hatást akarunk gyakorolni a fiatalok nevelésére, akkor fontos és nélkülözhetetlen mindannyiunk elkötelezettsége és közös felelőssége. EGYÜTT lenni, mint Szalézi Család, és mindig együtt oly sok laikussal a világ szalézi jelenléteiből a küldetésben és a formációban a misszió elkerülhetetlen követelményévé válik, ha nem akarjuk, hogy a végén jelentéktelenné váljunk.
Kommunió a család és a széles körű Szalézi Mozgalom szellemében
Vannak olyan területek, ahol valóban mindannyian egy csónakban evezünk, és ahol szükségünk van a formálódásra, mint például a digitális világot érintő kérdések az új nemzedékekkel kapcsolatban, vagy az integrális ökológia egész hatalmas, megkerülhetetlen területe. Mindannyiunknak van mit tanulnunk: ha ez egy közös út lesz, akkor tanulás közben sokkal hatékonyabbá és valósághűbbé válhatunk. A tanulási folyamat során létrejövő dinamika a misszió és a formáció közös megvalósításának módját is átalakítja. Ez az újfajta misszió teszi, hogy mi legyünk az a kovász, amit az Egyház, a világ, a fiatalok várnak tőlünk... Még nem tartunk ott. A tészta megváltozott... Újra azzá kell válnunk, amire hivatottak vagyunk, és ezt csak együtt tudjuk megtenni. Végül is ugyanaz a dinamika, mint a kezdetekben. Don Bosco nem rendelkezett minden készséggel és tudással: ezeket együtt alakították ki. Olyan laikusok nélkül, mint Margit mama és sok más korabeli munkatárs, és a fiai nélkül, mint Savio Domonkos, hogy csak a legismertebbeket említsük, sem Don Bosco, sem mi, akik utána jövünk, nem lennénk ugyanazok.
- Egy gyönyörű gyümölcsöktől roskadozó nagy fa árnyékában
A Szalézi Család boldoggá- és szentté avatási ügyeit előmozdító második szeminárium zárásakor írt levelemben azt mondtam: „Don Boscótól kezdve egészen napjainkig felismerjük az életszentség hagyományát, amelyre figyelmet kell fordítanunk, hiszen a belőle eredő karizma megtestesülése az élet különböző állapotaiban és formáiban talált kifejezést, férfiakról és nőkről, fiatalokról és felnőttekről, megszentelt életű személyekről és laikusokról van szó, püspökökről és misszionáriusokról, akik bizonyos történelmi, kulturális és társadalmi kontextusokban, időben és térben eltérő módon ragyogtatták fel a szalézi karizma különleges fényét, olyan örökséget képviselve, amely ma is hatékony szerepet játszik a hívők és a jóakaratú férfiak és nők életében és közösségeiben.” [8]
Alázattal és mély hálaérzéssel ismerjük föl a Szalézi Kongregációban és Családban az életszentség sok gyümölcsöt hozó nagy fáját. Ezek a szentek fiatalok, világiak, mártírok, olyan emberek, akik életüket a szeretet kovászával töltötték meg, amely teljes mértékben odaadja magát, hűséges Jézus Krisztushoz és az ő evangéliumához.
- Egy nagy fa az életszentség gyönyörű gyümölcseivel, mint például (többek között): Ceferino Namuncurá és Laura Vicuña, Alberto Marvelli, Savio Domonkos, Alessandrina da Costa, Attilio Giordani, a poznani ifjú vértanúk, a fiatal Bashir Pakisztánból és Simao Boi-Bororo (Brazília), vagy a jótevő Dorotea Chopitea.
- Nem is beszélve Margit mama gyönyörű alakjáról, mint a szomszéd ajtó életszentségről, egy anya életszentségéről, aki szeretett fia, János szívét formálta, és aki ennek a karizmának a születését kísérte, anélkül, hogy tudta volna, egyszerű módon, életét adva, azt az életet, amije volt, és azt, amelyet maga mögött hagyott.
- És ne feledkezzünk meg szentté avatásának évében Artemide Zattiról sem. Ő ugyan megszentelt életet élő szerzetes volt, de ne feledkezzünk meg életszentségének világi dimenziójáról sem, nevezetesen a szeretet gyakorlásáról egy kis kórház és egy kis falu egyszerűségében. Példája és példaképe a megszentelődésnek a mindennapi munkában, ahol Isten volt a forrása, a hit motivációja és élete célja.
- Az ő életük, mindannyiuk élete és példájuk olyan, mint „a kovász a tésztában”.
- Fiataljaink mint kovász a mai világban
- Minden emberi cselekedet, amely jót hoz a társadalom vagy az egyének számára, Isten beavatkozásához kapcsolódik a világban, és a küldetéssel való szeretetteljes együttműködést feltételez. Különösen a szalézi kontextusban, minden, ami a fiatalok javát és teljes fejlődését érinti, magában hordozza az evangélium magvait. Még egy pohár friss víz is, amelyet Jézus nevében adnak. Ezért van szükség arra, hogy ragaszkodjunk a Szalézi Mozgalomnak ehhez az ifjúsági lelkiségéhez, amely teljes mértékben érinti az apostolkodás és a hit megtapasztalását mindabban, ami Don Bosco szellemében valósul meg, és ami ragaszkodást, szolidaritást, közösségépítést és közösséget teremt a fiatalokkal, akik a szalézi misszió aktív szereplői és befogadói a mai világban.
- Ez a kovász a mai világban ismét és nagyon komolyan összhangban van a 2020. évi strenna stratégiájával a politikai szerepvállalásról és az ehhez szükséges formálódásról, amelyet az Egyház társadalmi tanításának gazdag hagyománya táplál. „A politika az irgalmasság legmagasabb formája” - mondta VI. Pál. Sajnos, a világ sok részén csak teljes nevelési vákuumot találunk... Amikor a laikusokról mint élesztőről, mint kovászról beszélünk, ezt az elemet bizonyára nem lehet figyelmen kívül hagyni. Kiváló példák vannak a családunkban (Alberto Marvelli) vagy ahhoz közel (Giorgio La Pira, Julius Nyerere).
Hadd fejezzem be azzal, hogy biztosítalak benneteket arról, hogy Szalézi Családként továbbra is fiataljaink mellett kívánunk járni szerte a világon, nem feledve a kovászt, ami az, hogy „Krisztus él! Ő a mi reménységünk, és csodálatos módon elhozza a fiatalságot a világunkba, és minden, amit megérint, fiatal, új, élettel teli lesz. A legelső szavak tehát, amelyeket minden fiatal kereszténynek szeretnék mondani, ezek: Krisztus él, és azt akarja, hogy ti is éljetek! ”[9]
Ferenc pápa, aki mindig nagyon érzékeny és figyelmes a fiatalok helyzetére, és nyitott az emberi család együttműködésének víziójára egy emberibb és testvéribb társadalom építésében, arra hív minket, hogy „gondoljunk el és hozzunk létre egy nyitott világot”, és határozottan kéri, hogy az életben az igazság és a boldogság megtalálásának egyetlen útja a felebaráti szeretet és a mások nyílt és nagylelkű szolgálata, mert „minden szív mélyén a szeretet teremt köteléket és bővíti a létet, amikor az emberek kilépésre ösztönzi önmagukból mások felé”.[10]
Nagy reménységgel és bizalommal hívom Don Bosco Családjának minden tagját, különösen e család laikus tagjait és sokakat, akik ehhez a hatalmas Szalézi Mozgalomhoz tartoznak, hogy kreatívan, együttműködve és konkrétan, minden lehetséges módon válaszoljanak a 2023. évi strennára vonatkozó szerény javaslatra, hogy valóban olyan kovász legyenek, mint amilyenre Jézus, a mi Urunk emlékeztetett bennünket az evangéliumban.
Don Ángel Fernández Artime SDB
[1] "Ne hagyjuk, hogy megfosszanak minket a reménytől, vagy hagyjuk, hogy reményünket elhomályosítsák a könnyed válaszok és megoldások, amelyek megakasztják a fejlődésünket, "feldarabolják" az időt, és térré változtatják azt. Az idő mindig sokkal nagyobb, mint a tér. A tér megkeményíti a folyamatokat, míg az idő a jövő felé hajt, és arra ösztönöz, hogy reménykedve haladjunk előre. " (Ferenc pápa, Lumen Fidei, 57. sz.).
[2] Fratelli Tutti, 8 és 11.
[3] CLARETIANOS, Ciudad Redonda, "Vivir para Dios: dimensión política de la Espiritualidad Laical" pdf
[4] BERZOSA, R., "¿Una teología y espiritualidad laical?" Revista Misión Abierta, (mercaba.org/fichas/laico).
[5]Nicolás Núñez, L.C. , La vocación laical en la Iglesia. Una reflexión desde la perspectiva eclesiológica. Ecclesia, XXIX, n. 3-4, 2015 - 218. o.
[6] GC24, 71. sz.
[7] GC24, no. 39.
[8] RECTOR MAJOR, Zárólevél a szalézi család boldoggá és szentté avatási ügyeit előmozdító második szemináriumra, Róma, 2018. április.
[9] ChV, 1.
[10] FT, 88.
