Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Évközi 18. vasárnap - Az élet kenyere
Szalézi szavak - Évközi 18. vasárnap - Az élet kenyere
2021-07-29 Csütörtök | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Emberileg meg lehet érteni a választott nép lelkiállapotát a pusztai vándorlás alatt. Ahogy hallottuk, zúgolódtak Mózes és Áron ellen. Amíg ugyanis Egyiptomban voltak, bármennyire is meg voltak fosztva a szabadságtól – hiszen rabszolgamunkában telt az életük - , mégis, a legfontosabb napi gond elkerülte őket: uraik tudták, hogy a rabszolgáknak szükségük van ételre már csak azért is, hogy bírják a munkát. - Most, a pusztai vándorlás alatt hiába tudják az eszükkel, hogy Mózes és Áron Isten szabadítási tervét hajtotta végre, az éhezés lázadást vagy legalábbis zúgolódást hoz ki belőlük: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllaktunk kenyérre. Ti pedig ide hoztatok minket a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen.”
- Valóban, a húsos fazekak és az elegendő kenyér egyfajta biztonságérzetet ad még a rabságban is, jóllehet ez a biztonságérzet hamis vagy legalábbis csalóka.
- A pusztai vándorlás időszakának az adta volna meg igazi értelmét, hogy Izrael népe magába tekintve feldolgozza, vagyis mélyen átéli azt a csodát, hogy Isten visszaadta szabadságát, s ezáltal léte mintegy újjáteremtődött. Csak egy ilyen újjászületés után válhatott alkalmassá arra, hogy belépjen az Ígéret földjére, s megkezdje önálló nemzeti és vallási életét.
A zúgolódás nyomán Mózes közbenjárására kettős csoda történik: este fürjcsapat jelenik meg és húst esznek ennek nyomán, reggel pedig a leereszkedő felhő alatt manna lepi el a tábort, és kenyeret ehetnek. Ebből a csodából vált hihetővé számukra, hogy Isten valóban velük van: „Erről fogjátok megtudni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek!”
- A manna azonban csak előképe Isten még nagyszerűbb ajándékának. Ő ugyanis olyan kenyeret akar adni, amelyben maga az örök élet, Isten saját élete és éltető ereje jelenik meg táplálékként. Erről beszél Jézus a kenyérszaporítást követő mai evangéliumi szakaszban: „Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre.”
Kafarnaumi hallgatósága éppen Mózessel hasonlítja össze Jézust, mégpedig Jézus kárára: „Milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és higgyünk neked? Atyáink mannát ettek a pusztában!” Szemmel látható, hogy a kenyérszaporítás csodája nem volt elegendő a sokaságnak, hogy higgyen Jézusban. Ezért az isteni adományra, a mannára hivatkozik maga is, de úgy, hogy a mannánál tökéletesebb ajándékként határozza meg önmagát: „Atyám adja nektek az igazi kenyeret. Mert az élet kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.” Mert a testi éhségen túl van lelki éhség is. S ahogy a fizikai étvágytalanság a betegség jele, úgy a lelki étvágytalanságot is betegségnek kell tekintenünk. A lelki étvágytalanság jele pedig a halogatás, a jóra való restség, hasonlóképpen a sodródás az árral, vagyis alkalmazkodás a közizléshez, a közvéleményhez, a fogyasztói mentalitáshoz, s ugyanúgy a lelki étvágytalanság jele, amikor érzéketlenné és érdektelenné válunk az igazsággal szemben, és hatalmába kerít bennünket a közömbösség. A felsorolt tünetek korunk emberének a betegségtünetei, szomorú jellemzői. Ennek gyógyítására ajánlja Jézus az „igazi kenyeret”, a benne való hitet és az ő testének kenyerét.
Prohászka Ottokár püspök elmélkedése mindazt összegezi, amiről Jézus mai beszédrészletében hallottunk: „Krisztus újra irányt mutat az embernek. Kenyér kell, ugye? De én nem a földi élet kenyerét jöttem adni nektek, hanem lelki életeteket jöttem táplálni, s ezért szükségképpen nem adok kenyeret, hanem én vagyok a kenyér. Az, aki éltet és hevít és gyújt, az az emberek kenyere, mégpedig élő kenyér. – Jézus a világ élő kenyere. Tudják ezt azok, akik lelküknek táplálékot kerestek, és végig koldultak írókat, filozófusokat, hiába. Tapasztalják ezt azok, akik az élet éhségével mennek végig a világon, s kielégítést, erőt és egészséget keresnek. Itt, itt az élet kenyere, az élő kenyér. Te vagy, Krisztus, a kenyerem. Általad növök naggyá, általad leszek erős.”
- Ez a biztos Krisztushoz kapcsolódás csak akkor alakulhat ki, ha a hit megadja a biztos látást. Jézus is ezt hangsúlyozza a mai Evangéliumban, amikor így válaszol hallgatóságának Isten akaratát firtató kérdésére: „Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött.” Ez a hit feltartóztathatatlan és fogyhatatlan erőként jelenik meg az ember életében: „Aki hozzám jön, nem éhezik, és aki bennem hisz, soha sem szomjazik.” Aki így éli meg a hitet, az a tökéletes Istennek adottságot valósítja meg, ebből pedig az következik, hogy maga is kenyérré, táplálékká válik sokak számára. Elsősorban szűkebb környezete: családtagjai, munkatársai, lakóközössége számára, de akár ennél nagyobb, tágabb hatókörben is, ahol csak megfordul, ahol jelenléte magát Krisztust teszi jelenvalóvá.
Az evangélium jézusi gondolatait teljessé teszi Szent Pál apostol a Szentleckében. Az apostol összehasonlítja a földies észjárású embert azzal, aki a hit által újjászületett. A „régi embert” csalóka vágyakozások jellemzik, amelyek romlásba döntenek. Aki viszont felölti magára az „új embert”, azaz beöltözik a krisztusi gondolkodás- és viselkedésmódba, az „megújul lélekben és érzéseiben.”
Az „új ember” a maga teljességében nem más, mint az Isten akaratát tökéletesen megvalósító Krisztus. Ő egész földi életében az Atya akaratával táplálkozott, egész idejét és energiáját az emberek szolgálatába állította. S teljesen ártatlan életét önként felajánlotta a bűnösökért, engesztelő áldozatként. Megtöretett és megdicsőült testét nyújtja nekünk mint az élet Kenyerét az Eucharisztiában. Ha vele táplálkozunk és lelkületét utánozzuk, akkor „magunkra öltjük az új embert, aki Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény.”
P. Szikszay Sándor SDB
Szaléziak.HU
