Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Évközi 30. vasárnap - "Mit tegyek veled?"
Szalézi szavak - Évközi 30. vasárnap - "Mit tegyek veled?"
2021-10-23 Szombat | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Kerekded, egységes és szemléletes elbeszélést olvastunk ma Szent Márk leírása szerint, amelyben a történet, a „sztori” is érdekes, sőt lebilincselő. Hát még ha megfigyeljük a finomabb részleteket, a szinte elrejtett utalásokat! Kiderül, hogy Szent Márk evangéliumának egyik különösen mélyértelmű elbeszélésével, evangéliumának egyik gyöngyszemével találkozunk.
A történet alapjában véve nagyon egyszerű: Jézus visszaadja egy vaknak a látását. Jézus csodái között ez nem is olyan rendkívüli. Van azonban néhány elgondolkodtató mozzanata a történetnek.
Honnét tudja ez a vak ember, Bartimeus, hogy Jézus megy az úton? - Márk csak ennyit ír: „Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni.” A vak ember igazából csak a Jézust kísérő tömeg zajongását hallotta. Ez a zajongás arra utal, hogy Jézust nem áhitatos csendben hallgató sokaság kíséri, hanem egy zajos, fecsegő tömeg. - Szent Lukácsnál így olvassuk ezt a történetet: „Amint hallotta a (vak) koldus, hogy sok ember vonul arra, megkérdezte, mi történik. (LK 18,36) Akik válaszoltak neki, minden bizonnyal azt mondták, hogy a názáreti Jézus megy arra. - S amikor ő Jézus nevét hallja, így kiált feléje kétszer is: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!” Ez a kiáltás azt jelenti, hogy a vak tudja, hiszi, hogy Jézus a Messiás, az Isten küldötte, hiszen a Messiásról mondja a Szentírás, hogy „Dávid fia”. Ezzel a hittel és az ebből fakadó bizalommal kiált a vak koldus Jézushoz segítségért.
Amint tovább olvasunk, Jézus megáll, de nem oda hozzá, amint máskor esetleg megtette, hanem azt mondja: „Hívjátok ide!” - És itt ér bennünket az első meglepetés. A vak ember igencsak szokatlanul reagál a hívásra. - Ugye ismerjük a vakok óvatos, tapogatózó, sokszor tétova mozgását? - Ez a vak ember nem így mozog. Eldobja köntösét, fölugrik és Jézushoz megy. Olyan erős benne a Jézussal való találkozás vágya, hogy szinte elfeledkezik vakságáról és szinte futva megy Jézushoz.
Itt azonban őt éri alapos meglepetés. Jézus szokatlanul tartózkodó volt már akkor is, amikor nem neki mondta, hogy „gyere ide”, hanem a körülöttük állóknak: „Hívjátok ide!” - S most, amikor a vak ott áll Jézus előtt, Jézus ajkáról kérdés hangzik el: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” - Mit gondolhatott [volna] magában ez az ember? - Vagy mit gondoltunk volna mi a helyében? Nagyjából ezt: Jézus, Dávid fia, a Messiás, az Isten küldötte idehív, és még azt sem tudja, mi a bajom, miért kiáltoztam, hogy „könyörülj rajtam”? Hát nem látja rajtam, hogy vak vagyok, hogy üres a tekintetem, hogy nem tudok a szemébe nézni? Miféle Messiás ez a Jézus? - Lehet, hogy mi így gondolkodtunk volna, de a vak nem. Hiszen a legkisebb késlekedés nélkül válaszol a kérdésre: „Mester, hogy lássak!” - Jézus ugyanis tudta, hogy mit akar tőle a vak ember, de kérdésével kipróbálja hitének, bizalmának szilárdságát. S ő kiállja a próbát, s Jézus így bocsátja el: „Menj, a hited megmentett téged.” Ez a vak bebizonyította hitének lelki világosságát, ti. hogy szívében látta Jézus istenemberi valóságát, s telje bizonyossággal ráhagyatkozott. Mintegy viszonzásul megajándékozza J. a testi látással is.
Jézus ezzel a gyógyítással nekünk is a hit bizonyosságáról beszél. Azt kérdezi: erős-e, szilárd-e a hitünk. Olyan erős-e, mint a vak koldusé, aki szinte futva ment Jézushoz, amikor hívta. - Hitünk erőssége abban is megmutatkozik, hogy minden gondunkban merünk Jézushoz kiáltani, imádkozni. Amikor Jézus azt kérdezi a vaktól: „Mit akarsz, mit tegyek veled?”, akkor valójában „meg akarja imádkoztatni”, hogy ki tudja mondani, kérő szavakkal meg tudja fogalmazni azt, ami számára most a legfontosabb: „Uram, hogy lássak!” - Jézus minket „is megakar imádkoztatni.” Ki akarja csiholni szívünkből az ima szikráit, kéréseink konkrét megfogalmazását. Ne elégedjünk meg az általános felfohászkodással, amikor rutinszerűen mondjuk: „Istenem, segíts!” - Amikor megfogalmazzuk, mint egy kimondjuk gondolatainkat-bajainkat, akkor vallomást teszünk arról, hogy minden roskasztó keresztünket-szenvedésünket Isten hatalma alá helyezzük. Az imádkozó ember elismeri Isten mindenhatóságát, azt ti, ami ellen a modern ember olyan erőteljesen minden ízében tiltakozik: mindenben Istentől függünk. „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától származik” - írja Szent Jakab apostol levelében (1,17). Forduljunk ezért teljes bizalommal Istenhez, akinek a kezébe fut össze minden. Minden jót Istentől kérünk és várunk. Életünk minden apró rezdülésében is Isten jelenlétét tapasztaljuk meg, és érezzük Isten atyai kezének melegét.
Ne restelljük tehát életünk kis és nagy történéseiben, kisebb és nagyobb gondjainkban, hamar begyógyuló és sokáig sajgó sebeinkkel Jézushoz fordulni imádságunkban. Hiszen ő mintegy elénk jön, és minden fordulóban hallani vélhetjük kérdését: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” Ha őszinte hittel és bizalommal válaszolunk kérdésére, hogy: „Uram, gyógyíts meg engem”, vagy „Uram, segíts hitetlenségemben”, vagy „Uram, bocsáss meg nekem bűnösnek!” vagy „Uram, csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem!”, ő azt válaszolja: „Menj, a hited megmentett téged.”
P. Szikszay Sándor SDB
Szaléziak.HU
