Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Húsvét 2. vasárnapja - A hit törvénye
Szalézi szavak - Húsvét 2. vasárnapja - A hit törvénye
2021-04-09 Péntek | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Tamás apostol története egészen különleges jelentőségű a húsvéti eseményekben, ill. azok között a beszámolók között, amelyek Jézus, a feltámadt Jézus megjelenéseiről szólnak. Ezzel az elbeszéléssel bizonyára valami nagyon fontosat akar hangsúlyozni a Szentírás, pontosabban a belőle szóló feltámadt Úr. De ugyanígy az Egyház is, amely húsvét második vasárnapján olvastatja ezt az evangéliumot.
meg ezúttal a tanítványoknak. A nyolcadik napnak különös jelentősége volt mind az ószövetségi, mind az újszövetségi hagyományban és gondolkodásban. A 7 napos ünneplés után a 8. napon mintegy újra megjelenik, és erőteljes hangsúlyt kap az ünnepelt esemény, tehát Jézus feltámadása. A másik fontos mozzanat az, hogy mintha éppen Tamás miatt jelennék meg az Úr másodízben. Tamás nem volt ott az első húsvét este, így csak hallomásból tudhatott Jézus feltámadásáról. A feltámadás hiteles tanúi – elsősorban az apostolok – azonban hiába állították Tamásnak, hogy látták az Urat. Nem volt hajlandó elhinni apostoltársai tanúságtételét. És ez annál súlyosabban esik a latba, mert bizonyára figyelmeztették az angyal szavára is, melyet az asszonyoknak mondott az üres sírnál: „Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: az Emberfiának a bűnösök kezébe kell kerülnie, keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad. Erre eszükbe jutottak e szavak.” (Lk 24,6-7) Nyilvánvaló, hogy addigra az apostoloknak is eszükbe jutottak már. De Tamás nem tudott, vagy nem akart visszaemlékezni. És ebben van Tamás hitetlensége. Nem csak apostoltársainak nem hitt, de az Úr szavainak sem, amit pedig a többiek nyilván elébe tártak. Hiszen az Úr is elmagyarázta az emmauszi tanítványoknak is, meg az utolsó vacsora termében összegyűlteknek is mindazt, „ami az Írásokban róla szól” (Lk 24,27). Továbbá megkapták a feltámadt Jézustól az írásmagyarázat ajándékát, hiszen az evangélium azt írja az első húsvétestről, hogy „megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat” (Lk 24,45).
Annál megindítóbb, hogy Jézus mintegy Tamás kedvéért újra eljön a nyolcadik napon, és megmutatja neki sebeit. Az is figyelemreméltó, hogy Tamás nem követelt többet, mint amit a többi apostol megkapott: „Megmutatta nekik kezét és oldalát.” Első este a félelemmel eltelt tanítványoknak ezt mondta Jézus: „Nézzétek meg kezemet és lábamat. Én vagyok! Tapogassátok meg és lássátok. A szellemnek nincs csontja és húsa, de amint látjátok, nekem van.” (Lk 24,39) Úgy látszik, ezektől a tanítványoktól Jézus nem vette rossz néven, „hogy örömükben még mindig nem mertek hinni”. (Lk 24,41)
Igazában Tamástól sem vette rossz néven az Úr követelőzését, de éppen ennek kapcsán alkalmat talál arra, hogy kihirdesse a hit törvényét. Bármennyire szeretnénk is Krisztus megdicsőült testének sebhelyeit látni, érinteni – tehát megtapasztalni - bármennyire szeretnénk a kegyelem, a természetfölötti élet valóságát fizikai érzékszerveinkkel megragadni, Jézus azok hitét dicséri, „akik nem láttak és mégis hisznek.”
Jézusnak ezekre a szavaira rímelnek Péter apostol első levelének ezek a szép és veretes gondolatai a második ker. generációnak:
„Krisztust, bár nem láttátok, szeretitek,
akiben, bár most sem látjátok, hisztek,
s mivel hisztek, örvendezni fogtok
kimondhatatlan és megdicsőült örömmel,
s eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét.” (1Pt 1,8-9)
Nos, ez a hit törvénye, mert Isten a hit világában és nem a fizikai megtapasztalás rendjében készítette el nekünk a megváltást. Tamás hitetlenségét megértjük, és nem irigyeljük tőle a tapasztalás ajándékát. Inkább örvendünk annak, hogy Jézus boldogoknak nevez bennünket, akik nem láttuk őt, és mégis hiszünk benne „kimondhatatlan és megdicsőült örömmel”.
P. Szikszay Sándor SDB
Szaléziak.HU
