Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Tartsunk ki az imában, a szétszórtság, sivárság és restség ellenében

Tartsunk ki az imában, a szétszórtság, sivárság és restség ellenében

Tartsunk ki az imában, a szétszórtság, sivárság és restség ellenében

2021-05-19 Szerda   |   #Egyház   |   ARCHIVÁLT

Ismét a Damazusz-udvarban tartotta meg a szerdai általános kihallgatást május 19-én a pápa, a hívek részvételével. Ezúttal az imádkozásban felmerülő akadályokat elemezte, illetve arra mutatott rá, hogy kitartással vehetjük elejét a szétszórtságnak, az érzelmi sivárságnak és a restség kísértésének.

Imádkozni nem könnyű: számos nehézség közbeszólhat, melyeket jó, ha ismerünk és leküzdünk. Az első fölmerülő probléma, amivel az imádkozó ember találkozik: a figyelmetlenség. Amikor nekiállsz imádkozni, közben pedig az agyad egészen máshol jár, szétszórt vagy.

Koncentráljunk az imára

Az emberi elme nehezen tart ki hosszan egy gondolat mellett. Gyakran elkalandozik figyelnünk, képek ugranak be, és küzdenünk kell a koncentráció fenntartásáért. Ez nemcsak az imára jellemző, hanem a tanulásra és a munkára is. De a sportban is tetten érhető, hiszen a versenyzők nemcsak fizikai felkészültségüknek köszönhetően nyerik meg a versenyeket, hanem a szellemi fegyelmezettség miatt. Képesek összpontosítani és megtartani a figyelmet. Ferenc pápa tehát azt tanácsolja, hogy őrködjünk ima közben, hogy ne kalandozzanak el a gondolataink, figyelmünket koncentráljuk az imádságra.

Engedjük be szívünkbe az Úr világosságát

A második akadály, amivel foglalkoznunk kell, az érzelmi sivárság. Amikor érzéketlen a szívünk, nem éljük át a gondolatokat, emlékeket, érzéseket, a lelkiséget. Ez nagypéntekre emlékeztet minket, és az azt követő nagyszombatra, amikor Jézus a sírban fekszik, meghalt, és mi egyedül vagyunk. Ebből táplálkozik az érzelmi sivárság. Ennek oka kereshető bennünk, de jöhet Istentől is, aki bizonyos helyzeteket megenged az életünkben. Lehet egy fejfájás, vagy magunk sem tudjuk az okát, ami nem engedi, hogy átadjuk magunkat az imának. A lelki mesterek a hitélményt a vigasz és a vigasztalanság váltakozásával jellemzik. Olykor minden könnyű, máskor nehéznek tűnik előttünk. Szívünk mindig maradjon nyitva, engedjük be rajta az Úr világosságát – buzdít a Szentatya.

Legyen bátorságunk kérdezni Istentől

A harmadik hiba, vagyis bűn, ami az imádság útjába állhat, nem más, mint a restség. Ez valódi kísértés nemcsak az imában, hanem az egész keresztény életünkben. Nem véletlenül a főbűnök egyike, hiszen ha önteltséggel párosul, a lélek halálához vezethet. Hogyan viselkedjünk tehát a lelkesedés és a csüggedés folytonos hullámzásában? Meg kell tanulnunk úton lenni. A lelki életben akkor haladhatunk előre, ha a nehéz időkben is kitartóak maradunk: megyünk előre töretlenül. Tegyük föl nyugodtan a kérdést Istennek: miért? Ő, mint Atyánk meghallgat miket és válaszol. Az sem baj, ha olykor megharagszunk, amint a gyermek neheztel az apjára, mert Isten figyelmét magunkra vonjuk, bajainkra, nyomorúságainkra. Isten a legkeményebb és legkeserűbb megnyilvánulásainkat is atyai szeretettel fogadja, és a hit, az imádság gesztusaként tekint rájuk – mondta még szerdai katekézisében a pápa.

 

vaticannews.va/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Vatikán - Leó pápa a gyerekek: Isten a szemünkbe néz és nem a mobiljára

Vatikán - Leó pápa a gyerekek: Isten a szemünkbe néz és nem a mobiljára

#Egyház 2026-06-23, Kedd

Június 22-én délelőtt Leó pápa, mielőtt felkereste a ENSZ római világélelmezési székházát, a VI. Pál aulában találkozott kétszáz gyermekkel, akik a..

Leó pápa első enciklikájáról - A mesterséges intelligenciát le kell fegyverezni!

Leó pápa első enciklikájáról - A mesterséges intelligenciát le kell fegyverezni!

#Egyház 2026-05-26, Kedd

Május 25-én, Pünkösdhétfőn, Szűz Mária, az Egyház Anyja ünnepén mutatták be XIV. Leó pápa „Magnifica Humanitas” kezdetű első enciklikáját a..

„Magnifica humanitas” – közzétették XIV. Leó pápa első enciklikáját

„Magnifica humanitas” – közzétették XIV. Leó pápa első enciklikáját

#Egyház 2026-05-25, Hétfő

XIV. Leó pápa első enciklikája, a Magnifica humanitas – „A csodálatos emberiség” – a Katolikus Egyház társadalmi tanításának fényében vizsgálja a..

Magnifica humanitas: Pünkösdhétfőn jelenik meg XIV. Leó pápa első enciklikája

Magnifica humanitas: Pünkösdhétfőn jelenik meg XIV. Leó pápa első enciklikája

#Egyház 2026-05-21, Csütörtök

Az emberi személy megóvása a mesterséges intelligencia korában – erről a témáról szól a dokumentum, amelyet a Szentatya május 15-én látott el..

Az emberi hangok és arcok megőrzése – üzenet a tömegtájékoztatás 60.világnapjára

Az emberi hangok és arcok megőrzése – üzenet a tömegtájékoztatás 60.világnapjára

#Egyház 2026-05-18, Hétfő

Húsvét 6. vasárnapján, idén május 10-én tartjuk a tömegtájékoztatás világnapját. A Szentatya e napra hagyományosan üzenetet intéz a hívekhez. XIV. Leó..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< A Segítő Szűz Mária és a misszionáriusokSzalézi szavak - Pünkösd - Megnyitja a zárakat >