Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Vatikán - Szentmise a szegényekkel a szegényekért

Vatikán - Szentmise a szegényekkel a szegényekért

Vatikán - Szentmise a szegényekkel a szegényekért

2017-11-21 Kedd   |   #Egyház   |   ARCHIVÁLT

Ferenc pápa  • szegénység  • világnap  •

November 19-én, éppen Árpádházi Szent Erzsébet, a Karitász egyetemes védőszentjének az emléknapján tartották idén a Szegények világnapját. Ferenc pápa hozta létre az ünnepet az Irgalmasság Jubileuma során azzal a céllal, hogy e napon az egyház különleges módon is nyilvánítsa ki a Jézustól kapott örökségét, hogy maga is legyen lelkületében szegény és álljon a szegények mellé, a szolidaritás konkrét jeleivel.

 

A Szentatya négyezer szegényt hívott meg a Szent Péter bazilikába, hogy legyenek jelen és részesei is az Utolsó Vacsora örömének. A meghívottak nemcsak Róma és környéke szegényei, hanem a rászorulók valójában az egész világból érkeztek, a katolikus segélyszervezetek támogatásával és kíséretében. A szentmise után 1500 szegény meghívott a közeli VI. Pál nagy aulában együtt ebédelt Ferenc pápával, annak a jeleként is, hogy az Úr oltára és a családi asztal kenyere, az Eucharisztia szentsége és az emberi táplálék egymást kiegészítő oldalai ugyanazon emberi valóságnak. 

Nincs olyan szegény, aki ne tudna adni másoknak

Ferenc pápa homíliája kezdetén az isteni ajándékra utalt: Örömmel törtük meg az Ige kenyerét és hamarosan megtörjük és fogadjuk az eucharisztikus kenyeret, mint az élet útjának táplálékát. Mindnyájunknak szüksége van rá, senki nincs kizárva, mert mindenki koldusa a legfontosabbnak, az Isten szeretetének. Ezért nyújtjuk feléje kezünket, hogy megkapjuk az ő adományait. Az evangélium is ajándékról beszél – folytatta a pápa –, hogy mi vagyunk Isten talentumainak a címzettjei, mindenki képessége szerint (Mt 25,15). Először is azt kell elismerni, hogy mindnyájan tehetségesek vagyunk, azaz talentumokkal megáldottak. Senki sem tarthatja magát haszontalannak, senki sem mondhatja magáról, hogy ő olyan szegény, hogy semmit nem tud adni másoknak. Isten választottjai és áldottjai vagyunk, aki elhalmoz bennünket ajándékaival – hangsúlyozta a pápa.  

Nem elég a rosszat nem tenni!

A szerető és igényes Atya felelősséggel ruház fel bennünket, ahogy a példabeszédben minden szolgának ad talentumot arra, hogy megszaporítsa. Ám amíg az első kettő betölti a küldetését, addig a harmadik szolga nem gyümölcsözteti a talentumait, csak azt adja vissza, amit kapott. „Féltem” – magyarázza a tettét, de urától kemény feddést kap: „Gonosz és lusta szolga!” Hogy mit is vétett valójában, azt a pápa a ma már szinte szokásból kiment „mulasztás” szóval fejezte ki: A rossz, amit tett az, hogy nem tett jót. Sokszor mi is megelégszünk azzal, hogy nem teszünk rosszat és így jónak, igaznak tartjuk magunkat. De ezzel a gonosz szolga módjára viselkedünk, hiszen ő sem csinált semmi rosszat. Nem elég rosszat nem csinálni! – szögezte le a pápa. Isten ugyanis nem a lepecsételten jegyek ellenőre, hanem Atya a fiak a keresésében. Szomorú, amikor a szeretet atyja nem kap nagylelkű választ fiaitól.

A szegényekkel szembeni mulasztás a legnagyobb bűn

A talentumát haszontalanul megőrző szolga nem volt hűséges az Istenhez, aki szereti az adományok  megosztását és gyarapítását. Csak az a valóban hűséges, aki a meglévőhöz újat tud hozzátenni! Szeretetből kockáztat, akár életével játszik másokért. Csak egyetlen dolgot hanyagol el, saját hasznát. És ez az egyetlen helyes mulasztás. A szegényekkel szembeni mulasztás ellenben a legnagyobb bűn. Ennek pontos neve a közömbösség! – szögezte le a pápa. Nem érdekel, nem az én dolgom, a társadalom bűne! – mentegeti magát az, aki elfordul a szükségben lévő testvérétől és nem tesz érte semmit.

A szegényben Jézus kopogtat a szívünkön     

De hogyan is tetszhetünk mi az Urunknak? – tette fel a kérdést a pápa. Úgy, hogy kedvében járunk, keressük, ami kedves neki, ezt pedig rögtön a mai evangéliumi szakasz után olvassuk: „Mindazt,, amit a kicsinyek közül egynek is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40).  Ezek a legkisebb testvérek az ő kedvencei: az éhezők, a betegek, az idegenek, a foglyok, a szegények és az elhagyottak. Arcukon láthatjuk az ő vonásait, szenvedés lepecsételte szájuk szavai mondják: „Ez az én testem” (Mt 26,26). A szegényben Jézus kopogtat a szívünkön. Amikor a közömbösséget legyőzve, Jézus nevében odaadjuk magunkat a legkisebbeknek, leszünk az ő legjobb barátai. Miként a Példabeszédek könyvének erős asszonya, aki „Kiterjeszti kezét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg karját nyújtja” .   

A szegénységben kedvét lelő Isten a talentumaiba öltöztet

A szegényekben tárul föl Jézus jelenléte, aki gazdagként értünk szegénnyé lett, az ő gyengeségükben rejlik az „üdvözítő erő” és ők lesznek „útlevelünk a mennybe”. Ezért evangéliumi kötelességünk törődni velük. A szegények szeretete azt jelenti, hogy harcolunk a szegénység minden formája ellen, lelki és anyagi síkon. Jót tesz nekünk – ajánlotta a pápa –, ha a közülünk legszegényebbhez lépünk, mert ami valóban számít, az Isten és a felebarát szeretete. Csak ez marad meg mindörökké, a többi elmúlik. Ne keressünk kincset itt a földön, se bőséget számunkra, hanem szolgáljuk mások javát, és így semmi igazán értékes nem hiányzik majd számukra. A szegénységben kedvét lelő Isten a talentumaiba öltöztet, a bölcsességbe, mely bátran szeret, nem szavakkal, hanem tettekkel – zárta homíliáját Ferenc pápa a Szegények világnapján.

Vatikáni Rádió/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Vatikán – Kedves fiatalok,  ti egy úton lévő Egyház élő reménysége vagytok!

Vatikán – Kedves fiatalok, ti egy úton lévő Egyház élő reménysége vagytok!

#Egyház 2024-03-27, Tegnap

Öt évvel ezelőtt, 2019. március 25-én tette közzé a Szentatya az ifjúságról tartott püspöki szinódus utáni apostoli buzdítását Christus vivit –..

Ferenc pápa a szentgyónásról: Tekintsünk mindig Isten irgalmas arcára!

Ferenc pápa a szentgyónásról: Tekintsünk mindig Isten irgalmas arcára!

#Egyház 2024-03-13, Szerda

A nagyböjti időszak és főként a jubileumra készülő imaév kapcsán a pápa azt ajánlotta, hogy a kiengesztelődés szentségének bűnbánati imájáról..

Nagyböjtben térjünk vissza szívünk rejtekébe!

Nagyböjtben térjünk vissza szívünk rejtekébe!

#Egyház 2024-02-15, Csütörtök

A Szent Szabina-bazilikában bemutatott hamvazószerdai szentmisén a pápa arra buzdított, hogy vessük le az álarcot és a tettetést, lassítsuk le rohanó..

Ferenc pápa Szent Család vasárnapján: Ámuljunk el Isten szeretetén és az élet cs

Ferenc pápa Szent Család vasárnapján: Ámuljunk el Isten szeretetén és az élet cs

#Egyház 2023-12-31, Vasárnap

December 31-én, Szent Család vasárnapján Ferenc pápa arra buzdította a családokat, hogy a közös ima perceiben hívják meg otthonukba Istent, hogy megújuljanak..

A mesterséges intelligencia és a béke – A pápa üzenete a béke 57. világnapjára

A mesterséges intelligencia és a béke – A pápa üzenete a béke 57. világnapjára

#Aktuális 2023-12-31, Vasárnap

Ferenc pápa az elődei által folytatott hagyományhoz híven január 1-jén, a béke világnapja alkalmából üzenetet küld a híveknek és minden jóakaratú..

Címkék

 • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • ...
Összes címke
< Kazincbarcika – Adventi játéknap a Szalézi Szent Ferenc GimnáziumbanVatikán - Egy asztalnál a szegényekkel >