Antal atya Tolnán született. Családja Újpestre költözött, itt végezte az elemi iskola négy osztályát. Az újpesti szaléziakat megismerve, közvetítésükkel jutott a rend nyergesújfalui intézményébe, ahol gimnáziumi tanulmányait végezte. Hamar megismerte és megszerette Don Boscót, és hívatást érzett arra, hogy őt kövesse. 1928-ban Péliföldszentkereszten megkezdi a noviciátust, majd 1929-ben fogadalommal kötelezi el magát a szalézi életre. 1937-ben teszi le örökfogadalmát, majd 1939-ben, Esztergomban a papi szentségben részesült. Szalézi nevelőként működött Esztergom-Táborban, Nyergesújfalun, Mosonmagyaróváron, Balassagyarmaton, végül a tanakajdi noviciátusban. Itt érte 1950-ben a rendek feloszlatásának gyötrelme. 1950 és 1992 között szülővárosához közel, Mözsön tevékenykedett kántorként. 1992-ben visszatért újjászerveződő rendjébe: az óbudai közösségben lelkész, gyóntató, kórházlelkész és a ház könyvtárosa lett. 2001-ben egy szerencsétlen kimenetelű baleset következtében combnyaktörést szenvedett, és innentől kezdve mozgásában erősen korlátozott lett. Sokat szenvedett, de keresztjét türelemmel viselte egészen haláláig.