Főoldal / Szalézi Értesítő - 2015-2 / Egy flamand, aki szalézivá vált - interjú Albert van Hecke atyával

 Albert van Hecke korábbi tartományfőnököt Lengyel Erzsébet kérdezte

Albert van Hecke atya 2008–2010 között állt a Magyar Szalézi Tartomány élén, Havasi József atyát követte ezen a felelős poszton. Miután átadta a tartományfőnökséget, visszatért kiinduló tartományába, Észak-Belgium és Hollandia Szalézi Tartományba. Azóta többször is járt rövid látogatáson hazánkban, most pedig húsvét után a szerzeteseknek tartott lelkigyakorlatot.

Tizenkét év római elöljáróság és két év magyarországi tartományfőnökség után 2010-ben tért vissza hazájába, Belgiumba. Mi történt azóta?

Amikor hazatértem Belgiumba, a tartományfőnököm azonnal bevont a munkába és igénybe vette a szolgálataimat. Négy éve a tartományfőnökség igazgatója vagyok Brüsszelben. Ez egy nagy mű, amelyhez három iskola és egy kollégium is tartozik. Egy francia tannyelvű szakiskola 850 diákkal, egy flamand nyelvű ipari iskola 250 diákkal és egy felzárkóztató iskola fiatal felnőttek számára, akik korábban nem tudták befejezni tanulmányaikat és nincsen semmilyen végzettségük. Itt 180-an vannak, majdnem mind bevándorlók, harminckét különböző nemzetből, olyanok is, akik illegálisan tartózkodnak Belgiumban, ugyanis a belga törvény úgy rendelkezik, hogy ha egy fiatal bekerül egy iskolába, akkor nem lehet kitoloncolni az országból.

Mindezek mellett van még egy kollégium 45 diákkal, de még ez sem minden, mert két évvel ezelőtt a tartományfőnök megkért rá, hogy legyek a vezetője a VIA Don Bosco elnevezésű nonprofit szervezetnek, amely a személyes és a társadalmi fejlődésért felelős a világ tíz országában. Tizennyolc munkatárssal dolgozunk, szoros együttműködésben az állami szervekkel.

Mivel foglalkozik ez a szervezet?

 Ez a szervezet öt afrikai valamint öt dél-amerikai országban segíti a szaléziak és a Don Bosco nővérek munkáját.  Hároméves program szerint dolgozunk, amire az állam kötelez és a pénz 80%-át is az államtól kapjuk olyan rendszerben, hogy ha például egy 100 eurós programot akarunk indítani, akkor az állam ad 80-at, 20-at pedig nekünk kell előteremteni. Ezt a munkát nagyon szigorúan ellenőrzi az állam, ami természetes is, hiszen az adófizetők pénzéről van szó. Legnagyobbrészt utcagyerekeket felkaroló műveket segítünk, szalézi nevelési és formációs terv alapján. Ez a mi szívügyünk. Van számos más szervezet, amelyek más területeken működnek, mi szaléziak vagyunk, ezért a formáció és a nevelés az a terület, amelyet előnyben részesítünk. Mi vagyunk Belgiumban az egyetlen ilyen szervezet, amely a formáció és a nevelés terén dolgozik, és ezt az emberek nagyon értékelik. Létező projekteket finanszírozunk, amelyeket a szaléziak és a Don Bosco nővérek indítanak az adott országokban.

Tudott-e időt szakítani rá, hogy figyelemmel kísérje a Magyar Tartomány történéseit, amióta elment innen?

Sajnos nem, nincs rá időm. Az élet folytatódik tovább és a szalézinak mindig ott kell otthon lennie, ahol éppen van. Bízom a magyar rendtársakban, akik nagyon jól dolgoznak és örömmel látom, ahogy a tartomány fejlődik.

Ferenc pápa meghirdette a Megszentelt Élet Évét, ön hogy látja, mennyire aktuális napjainkban a szerzetesi élet?

Azt gondolom, hogy nagyon fontos. A szerzetesi élet hivatása megváltozott, a mai világban, főleg Nyugaton, a szerzetesi élet lényege főleg az, hogy megmutassa, hogy Isten létezik. Belgiumban és Hollandiában az emberek többsége már nem hívő. Nem ellenzik, de úgy gondolnak rá, mint valamire, ami nem valós dolog. Ez egy pozitív kihívás is a megszentelt életet élők számára, mert azt kéri tőlük, hogy hitelesek legyenek. Ha például a közösségi életről beszélünk, akkor meg kell mutatnunk a közösségi életet. Amikor Istenről beszélünk, akkor az embereknek érezniük kell, hogy mi valóban hiszünk benne, hogy a szavaink valóban a bensőnkből fakadnak.

Konkrétan a szalézi élet szempontjából egyre aktuálisabb, hogy a fiatalok világában megéljük Don Bosco karizmáját. Az ő nevelési stílusa mindenhol érvényes, minden kultúrában és történelmi helyzetben. Ez egy hihetetlenül nagy lehetőség számunkra. A probléma az – legalábbis nálunk, Belgiumban –, hogy a rendtársak nagyon idősek. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem tesznek semmit, de mivel fiatalokhoz szoktak, kihívás számukra az idősebbekkel, a felnőttekkel dolgozni. Viszont mindig vannak olyan idős szaléziak, akik jól megállják a helyüket a fiatalok között. Ez a személyiségtől függ, nem a kor a lényeg. Ismerek olyan kilencvenéves rendtársakat, akik a szívükben fiatalok, állandóan kint vannak az udvaron és szeretik őket a fiatalok, és vannak olyanok, akik negyvenévesen már öregek. Ilyen az élet.

 Hány szalézi van az önök tartományában? Van új hivatás?

Százhetven körül, de az átlag életkor hetven év. Előző évben két fiatal szerzetes papot szenteltünk, de utánuk nagy űr következik. Egy fiatal rendtárs van Észak-Olaszországban, Nave-ban posztnovíciátusban, van egy jelölt, aki készül a szerzetesi életre és van három misszionárius, Indiából és Peruból.

 Fontosnak tartja, hogy a fiatal szaléziak Olaszországban készüljenek a szerzetesi életre?

Hogy őszinte legyek, nem tartom a legideálisabbnak, de egy tartománynak szüksége van formátorokra. Ha ezek nincsenek, akkor sokkal jobb, ha elmennek Olaszországba, vagy egy másik országba. Egy tartománynak mindig szüksége lesz olyan rendtársakra, akik Don Bosco földjén részesültek a képzésben, mert ez a karizma Olaszországban született.

A másik dolog, hogy a formáció során nagyon fontos szerepe van a csoportnak. Ha egy novícius van, és csak őt, egyedül kell formálni, az nem szerencsés. A fiataloknak csoportban kell lenni. A jelenlegi helyzetben úgy tűnik, hogy Olaszországban lehet ezeket a csoportokat megalakítani. Ez nagyon fontos. Végtére is, Don Bosco elhagyja a nemzetiségét, és belgává, magyarrá, angollá, amerikaivá válik. Fontos, hogy maga a karizma beépüljön egy nemzet, egy nép kultúrájába.  Ettől nem érzem magam olasznak, én egy flamand vagyok, aki szalézivá vált. Mint egy magyar, aki szalézivá vált. Mintha egy „szalézi nemzetről” beszélnénk, ahová mindenki viszi magával a saját népe kultúráját. Ez nagyon fontos.

A teljes cikk a Szalézi Értesítőben található.