Főoldal / Szalézi Értesítő - 2015-3 / Előttünk jártak, velünk járnak - Az első misszionárius csoport érkezésének tizedik évfordulójára

P. Havasi József SDB rovata

 A napokban a kezembe került egy régi szalézi újság, a Szentkereszti Visszhang 1936 áprilisi száma, amely közli, hogy új magyar szalézi misszionáriusok indulnak távoli országokba: „Augusztus 25-én este 8 órakor indul a Déli pályaudvarról három kedves rendtársunk, Vándor József újmisés, Kökény Ernő teológus és Nagy József testvér. Mindhárman a szülői és rendtársi szeretettel kísérve indulnak a sok áldozatot kívánó vállalkozásra.”

Elgondolkoztam azon, hogy az 1913-ban megérkező magyar szaléziak milyen nagylelkűek voltak! Még meg sem erősödtek igazán, máris képesek voltak vállalni, hogy misszióba küldenek rendtársakat. Az archívumban lapozgatva a régi iratokat megdöbbentő, hogy ez a kis Magyar Szalézi Tartomány képes volt több tucat szalézit küldeni a Távol-Keletre, vagy Dél-Amerikába! Ezek a bátor magyar szaléziak vitték el a távoli országokba magyar lelkesedéssel a szaléziak hírét. Sok magyar szalézi tette hazánkat ismertté külföldön.  Kínában Kirschner Antal, Kapczár testvér, Dél-Amerikában több magyar szalézi, így Isten szolgája Vándor József, no meg az utolsó magyar misszionárius, Kóczán Ákos. De kimagasló érdemeket szerzett Nagy József szalézi testvér Japánban, Végh Bertalan atya pedig a Dominikai Köztársaságban, ahol az ő nevét viseli egy modern műszaki iskola.

Utoljára 1948-ban indultak magyar szaléziak külhoni misszióba. Sajnos 1950-ben itthon megszűnt létezni a Magyar Szalézi Tartomány, és Magyarország is missziós ország lett az ezt követő évtizedek alatt. 1956-ban a forradalom után több rendtársunk is külföldre távozott és különböző országokban kapcsolódott be a szalézi munkába. Bátran állítom, hogy ők is dicsőséget szereztek a magyar névnek. Csak néhányat említek meg itt: Antal János, volt tartományfőnököt, aki a rend egyetemes katekistája lett és Szőke János atyát, akinek tevékenységét nem kell részleteznem, hiszen jól ismerik hazánkban. Ma már csak egy szalézi él külföldön a régiek közül.

Hála a Jóistennek, a magyar szaléziak meg tudtak felelni mindenféle körülmények között. Elődeink bátran, önzetlenül indultak el a nagyvilágba, hogy Don Bosco lelkületével dolgozzanak.

A Jóisten most, a megváltozott körülmények között viszonozza a magyarok akkori nagylelkűségét. Most nekünk van szükségünk misszionáriusokra. Rendfőnök atyánk megértette és elfogadta kérésünket és lelkes misszionáriusokat küldött hazánkba.

2015. június 27-én kedves ünnep volt az Óbudai Rendházban. Az esti szentmisében hálát adtunk Istennek, hogy tíz évvel ezelőtt megérkezett hozzánk az első missziós csoport Indiából és Vietnamból. Tran Si Nghi Frenc atya, aki most az óbudai házunk igazgatója, frissen szentelt papként érkezett 2005-ben hozzánk, három vietnami misszionárius szalézival.

A szentmise után köszöntötték Ferenc atyát, másik három vietnami rendtársával együtt. Örömmel fogadtuk őket tíz évvel ezelőtt, de tíz év után is nagy lelkesedéssel és hálával köszöntük meg nekik, hogy vállalkoztak rá, hogy hazánkba jöjjenek. A mi kis tartományunk köszöni nekik, és a többi misszionáriusnak a lelkes munkát! Köszönjük, hogy megtanulták a mi nehéz nyelvünket, hogy bekapcsolódtak a szalézi munkába és velünk együtt építik itt, Magyarországon a szalézi életet! Mi, magyarok hálásak vagyunk ezért nekik, és megbecsüljük őket!