Főoldal / Szalézi Értesítő - 2017-3 / Egy rossz gyerek története - interjú Joseph Zen bíborossal

Joseph Zen bíboros, Hongkong nyugalmazott érseke a Magyar Szalézi Tartomány vendégeként érkezett Budapestre május 26-án. Zen atya útja során több kelet-európai országot is felkeresett, hogy tanulmányozza olyan országok történelmét, ahol akadályozták az Egyház működését, és tapasztalatokat gyűjtsön arról, hogyan vészelték át a keresztények az üldöztetéseket. 

Először van Magyarországon? Miért határozta el, hogy pont ide jön?  

Több oka is van ennek. Tanulmányozni szeretném olyan országok történelmét, mint Magyarország, Szlovákia és Csehország, ahol akadályozták az Egyház működését, és tanácsokat szeretnék kérni, hogyan vészelték át a nehéz időket, a szenvedést, az üldöztetést. Különösen Magyarországon, mert elolvastam Mindszenty bíboros emlékiratait és nagyon megfogott Boldog Sándor István alakja is. Tanulmányoztam mindazt, amit róla el tudtam érni és hallottam több történésztől is, hogy milyen nehéz idők voltak azok. Emellett azért is jöttem, hogy emléket állítsak azoknak a magyar szalézi misszionáriusoknak, akik Kínában dolgoztak: Matkovics Jánosnak, aki nem volt ugyan vértanú, de tragikus módon, rendkívüli körülmények között vesztette életét Kínában, Erdő Ferenc atyának, akit a kommunisták üldöztek ki Kínából. Magam is megismertem Makaóban Kirschner Antal atyát, Kapczár József szalézi testvérrel pedig, aki egy nagyon szimpatikus, példás életet élő rendtárs volt, évekig éltem ugyanabban a közösségben. Mindez arra indított, hogy eljöjjek Magyarországra, és hogy elsőnek válasszam ezt az országot mostani utamon. Nem azért jöttem, hogy Magyarország híres szépségeit megcsodáljam, én már idős vagyok a turistáskodáshoz, hanem hogy hálát adjak az Úrnak azért a sok példás életű, kiváló szalézi misszionáriusért, akik elhozták nekünk a hitet. A Kínai Szalézi Tartomány egy nemzetközi közösség, amelybe mindenhonnan jöttek misszionáriusok, ami nagyon szép. 

Meséljen a hivatásáról! Hogyan lett szalézi? 

A szüleim egyetemistaként keresztelkedtek meg. Édesapám pap akart lenni, de a misszionárius, aki megkeresztelte, azt mondta neki, hogy ne legyen pap, az nem egy frissen megkereszteltnek való, inkább nősüljön meg, alapítson családot, és majd a fia legyen pap. Amikor gyerek voltam, az édesapám minden nap elvitt a templomba szentmisére. Vasárnap öt misére jártam! Nagyon szerettem ministrálni, tetszett, hogy szolgálhattam a misén. A háború idején, amikor Japán megtámadta Kínát, nagyon nehéz idők következtek, ráadásul édesapám megbetegedett és lebénult. Nem volt, aki megkeresse a családnak a betevőt, nagy szegénység köszöntött ránk, ezért mindenkinek dolgoznia kellett. A beteg édesapám mellett édesanyámnak így magának kellett nevelnie az öt gyereket, ami nagyon nehéz volt. Én ekkor az általános iskola felső tagozatába jártam. Mivel édesapám beteg volt, nem tudott velem foglalkozni, édesanyám pedig a testvéreimmel volt elfoglalva, ezért sokat aggódott értem, hogy mi lesz velem. Pont ekkor érkeztek meg Sanghajba (ahol éltünk) a szaléziak, megalapították első rendházukat a város peremén és nagyon szegényen éltek. Mi pedig valamilyen ismeretség folytán náluk kötöttünk ki. Ez az első rendház egy jelöltház volt, ahová minden fiút ingyenesen befogadtak. Mindez közrejátszott abban, hogy édesanyám engem elvigyen ebbe a jelöltházba. Tizenkét éves voltam ekkor. Ott találkozott a híres misszionáriussal, Braga Károllyal, és mivel egy nagyon őszinte asszony volt, azt mondta neki: "Igazgató úr, elhoztam önnek a fiamat. De az én kisfiam egy igazán rossz gyerek. Ha nagyon rosszul viselkedik, akkor üzenjen, és én azonnal elviszem." Don Braga pedig rám nézett, és azt mondta: "Minden rendben lesz…" Ettől a találkozástól fogva soha nem kételkedtem a hivatásomban és mindig boldog voltam. Az biztos, hogy az elöljáróim megszenvedtek velem, de én nagyon boldog voltam, mint szalézi.

Hol végezte a tanulmányait?  

Nagyon nagy szerencsém volt, mert az elöljáróim Olaszországba küldtek, ott tanulhattam. Négy évet töltöttem Torinóban a Crochettán, és még három évig tanulhattam Rómában, ahol filozófiából doktorátust, teológiából pedig licenciátust szereztem. Kiváló tanáraim és elöljáróim voltak! Azokban az években, amikor Rómában tanultam, akkor voltak a II. Vatikáni Zsinat legnagyobb ülései. Miután befejeztem a tanulmányaimat, visszatértem Kínába, és elkezdtem tanítani. 52 éven át tanítottam megszakítás nélkül! Természetesen, mást is csináltam. 

Lengyel Erzsébet interjújának folytatását megtalálják a Szalézi Értesítőben.