Főoldal / Szalézi Értesítő - 2018-1 / Megtalálni a jót - Don Bosco pedagógiája a XXI. században

Talán többen is vagyunk úgy, hogy bizonyos események közeledtével majd elmúlásával – és ilyen a Don Bosco ünnep is –, többször gondolunk magára az évfordulóra, illetve fel-felvillan bennünk egy-egy emlék. Ezzel az utóbbi pár napban, miközben azon is gondolkodtam, hogy miről írjak, én is így voltam. Az egyik emlékkép gyakori felbukkanását magam sem értettem, de minél inkább próbáltam Don Bosco pedagógiájára összpontosítani annál inkább kezdtem megsejteni annak okát. Három évvel ezelőtt lakóterületünkön lomtalanítás volt. A saját kidobásra szánt tárgyainkkal a kijelölt területhez érve a lomhalmaz között egy számomra értékesnek tűnő antik széket fedeztem fel. Egy pillanat volt csak, hogy a férjemmel egymásra néztünk és ő a kupacba gázolva kiemelte az erősen megkopott, szakadozott, kiálló rugójú a faragásain is sérült széket. Ő restauráltatni szerette volna, de én – antik bútorokat felújító közeli ismerőseim által „megfertőzötten” – saját magam gondoltam a széket felújítani, annak új „életet” adni. A megtisztítását követően sokat gondolkodtam azon, miként kezdjek hozzá. Tanácsot kértem, de először annak kivitelezését saját ügyetlenségem miatt is nehéznek találtam. Múlt év februárjában elmentem egy asztalostanfolyamra, ahol teljesen laikusként még az eszközök, gépek nevét soha sem hallva, nemhogy azok használatát ismerve sok új ismeretet tanultam, talán ügyesedtem is, és elkészítettem életem első fából készült eszközét egy fűszertartó szekrénykét. Eközben egyre erősebbé vált bennem a vágy a szék felújítására. Ez még mindig nem történt meg, mert vannak olyan munkafolyamatok, amelyhez nincs elég ismeretem, de ezért elmegyek egy következő képzésre.

Az előzőekben hol látom a Don Boscó-i pedagógiához való köthetést? Az első gondolatom a számunkra is mintaként szolgáló Don Bosco a pedagógusi magatartást megalapozó fiatal pap elhatározása, mely egy pedagógus, szalézi munkatárs egész életét, a fiatalokkal végzett munkáját, szakmaiságát át kell hogy hassa: a megújulás.  „Most komoly belső munkára van szükség, amelynek célja a „gyökeres erkölcsi megújulás”. „Addigi életem alapos reformokra szorult. Nem voltam ugyan elvetemült jellem, de szétszórt, rátarti, akit mindig a vetélkedés és a játékok, ugrálás és egyéb szórakozások kötöttek le, amelyek egy-egy pillanatig ugyan örömet okoztak, de szívemet nem elégítették ki.”

Rózsáné Czigány Enikő szalézi munkatárs cikkének folytatását megtalálják a Szalézi Értesítőben.