Főoldal / Szalézi Értesítő - 2018-2 / Előkészület az Eucharisztikus Kongresszusra 1.

P. Szikszay Sándor SDB elmélkedését "Krisztus kenyér és bor színében" címmel közöljük.

Az 1938-as budapesti 34. Eucharisztikus Világkongresszus himnusza ma is gyakran felhangzó, kedvelt népénekünk. Azért idéztem mintegy bevezetőként, mert Ferenc pápa tavaly januári bejelentése szerint – amely a Fülöp-szigetek Cebu nevű városában, az ott megrendezett 51. Világkongresszus befejezésekor közvetített videó-üzenetében hangzott el – a következő, 52. Eucharisztikus Világkongresszust 2020-ban Magyarországon, Budapesten rendezik meg. Ebben a videó-üzenetben a bejelentéshez a következő mondatokat fűzte: „Kérlek mindannyiótokat, hogy hozzám csatlakozva imádkozzatok azért, hogy majd lelkiekben gyümölcsöző legyen (a kongresszus), és a Szentlélek kiáradjon mindazokra, akik részt vesznek a szervezésében.” (Érdemes megjegyezni, hogy az 1938-as budapesti világkongresszus megrendezését is a Fülöp-szigeteken, annak fővárosában, Manilában jelentették be 1937-ben, az ott lezajlott 33. Eucharisztikus Világkongresszus végén.)

Az eucharisztikus konferenciákat, amelyekből a kongresszusok kibontakoztak, a 19. század második felében kezdték szervezni Franciaországban, ahol az egyházellenes államhatalom szorongatta és korlátozta az Egyházat. Egy francia hölgy, Emilia Tamisier, buzgó világi katolikus sokat küzdött az 1870-es években azért, hogy az Eucharisztia ünneplését a templomokon kívül, a nagyvárosok nyilvánosságában körmenetek, zarándoklatok és más rendezvények formájában is megvalósítsák. Célja ez volt: „A társadalom megmentése az Oltáriszentség által.” Az Eucharisztiában köztünk élő Krisztus mindig egy ellenséges világ közepette gyűjtötte maga köré híveit, hogy oltalmuk és erősségük legyen. Bizonyos értelemben az Egyház története nem egyéb, mint az Eucharisztia küzdelmei és diadalai. Azt lehet mondani, hogy az ő sugárzása fonja át a századokat.

Az eucharisztikus világkongresszusoknak általában el nem vitatható dicsősége az, hogy szinte kizárólag világi katolikus keresztények hívták azokat életre. Így az első kongresszust is 1881-ben, amelynek a franciaországi Lille városa adott otthont. Ezek a világi hívek toborozták össze a résztvevőket, és vitték nyilvános, közéleti szinten diadalra a nemzetközi eucharisztikus kongresszusok ügyét. De azt is meg kell mondani, hogy az üldözés és a sok szenvedés, amely kísérője volt az első Eucharisztikus Világkongresszusnak az egyre jobban elvilágiasodó, egyházellenes Franciaországban, szinte máig is a kongresszusok állandó velejárója maradt. Mindezek ellenére a krisztushívők százezrei és milliói szüntelenül zengik: „Dicsértessék és áldassék a legméltóságosabb Oltáriszentség most és mindörökké!”

A cikk folytatása a Szalézi Értesítőben olvasható el.