Főoldal / Szalézi Értesítő - 2018-2 / Számvetés - Lengyel Erzsébet interjúja Ábrahám Béla tartományfőnökkel

Óbudán, a Segítő Szűz Mária-kápolnában április 21-én Tadeusz Rozmus, római regionális elöljáró, Ángel Fernández Artime rendfőnök, Don Bosco tizedik utóda képviseletében hivatalosan meghosszabbította Ábrahám Béla atya tartományfőnöki megbízatását.

Tadeusz Rozmus atya azt mondta, a tartományfőnöki kinevezés meghosszabbítása hat évre szól, te pedig azt mondtad, két évre. Hogy is van ez?

Jogilag egy tartományfőnöki kinevezés hat évre szól, nincs más lehetőség, viszont amikor decemberben Vitális Gábor atyával, a vikáriussal együtt találkoztunk Rómában a rendfőnökkel, ő fölvetette, hogy három évvel szeretné meghosszabbítani a kinevezésemet. Erről beszélgettünk, majd kaptunk egy kis gondolkodási időt, ami után azzal a válasszal mentünk vissza, hogy rendben, de számomra nagy feszültséget jelent a részvétel a 28. Egyetemes Káptalanon, mivel nem tudok idegen nyelven. Ez az esemény hét hetes lesz, 2020. február 6-án fog kezdődni és április 4-ig tart. Az előző rendfőnök fölmentett előző káptalanon való részvétel alól az , így most két lehetőség van: vagy ő is fölment, mert nem tudok teljes értékűen részt venni ezen a fontos eseményen, vagy csak addig leszek tartományfőnök, hogy a káptalanon már az új tartományfőnök vehessen részt, aki beszél olaszul vagy angolul. A megbízásom így közös megegyezés alapján 2020 januárjáig szól. Ez azért is szerencsés, mert 2019 őszén lesz Magyarországon a regionális atya hivatalos vizitációja, ami egyben jó alkalom lesz arra is, hogy az új tartományfőnök személyének jelölési folyamata végbe menjen. 

Két év egy tartomány életében meglehetősen rövid időszak. Van ennek értelme?

Ez számomra is néhány napig kérdés volt, de több dolog is amellett szól, hogy igen: így hosszabb időt és több lehetőséget kaptam arra, hogy „jól” átadjam a tartományt az utódomnak. Az egyik szempont bizonyos folyamatok lezárása, a folyamatosság, a stabilitás, a másik pedig, hogy van néhány megkezdett gondolatunk, amit érdemes lenne végigvinni, illetve szeretném ebben a rövid időszakban előremozdítani a tartományi terv kidolgozását. Ez egy elég összetett feladat, amire jó alkalom lesz ez a másfél év. Egy olyan munkadokumentumot szeretnék átadni a következő tartományfőnöknek, amit használni tud. 

Több felújítás és a kormány támogatása is erre az időszakra esik?

Igen, időközben a magyar kormánytól kaptunk egy elég jelentős támogatást, ami 2019 decemberében lezárul – ez is összecseng. Több megkezdett gazdasági, felújítás jellegű munka is folyamatban van, ezeknek a megvalósításában talán jobban benne vagyok, a civil munkatársakat is jobban ismerem, egy új tartományfőnöknek nagyon megterhelő lenne, ha ezzel kellene kezdenie a munkát. Ugyanakkor a kövek és a falak nagyon szépek és kellenek, de önmagukban hidegek és üresek – nem szeretnék abba a hibába esni, hogy csak erre figyelek.

2019-ben ünnepeljük Zafféry Károly, az első magyar szalézi halálának századik évfordulóját, ennek kapcsán mik a tervek?

Ezt a „Zafféry 100” elnevezésű programban határoztam meg, amelyben a felújítások mellett ott van a tartományi terv tető alá hozásának feladata – egyszerre kezdünk építkezni a kövekkel, falakkal, intézményekkel, de közösségi módon is, a tervezés mentalitását megerősítve és meghonosítva, amit én nagyon fontosnak tartok. A mai kor kihívásai között kevés az, hogy van egy naptárunk, napirendünk, ahol a programokat előre látjuk. A tervezés saját szalézi hivatásunk megerősítésének, megvédésének egyfajta eszköze. A rögtönzés nagyon sok nehézséget von maga után, ezért fontos, és a már meglévő hivatások pasztorációjának kulcskérdése, hogy a tervezési mentalitást, amit a rend az előző káptalanon elénk tárt, magunkévá tegyük. Erre már tavaly elkezdtünk készülődni. Silvio Roggiának volt egy háromnapos képzése Péliföldszentkereszten, ő a római rendfőnökségen tevékenykedik és szakértője a tervezésnek. Keszeli Sándor is beszámolt a saját, pasztorális tervezésről szóló tanulmányairól és tapasztalatáról, sok anyagot és bátorítást adott. Most elérkezett annak az ideje, hogy a felkészülési szakaszt lezárva belevágjunk magába a munkába. Nem egy porosodó dokumentumot szeretnék, hanem segíteni abban, hogy a Don Boscó-i lelkületet gazdagabban éljük meg. A szalézi hivatás, életmód, pasztoráció mélységét és erejét ugyan meg tudjuk élni, de ami benne van, az felaprózódik, ha a jelenlétünk és munkánk csak olyan jószándékokból áll, amelyek nem találkoznak egymással. A meglévő nagyon sok jószándék-, tevékenység- és imádságpatakot egy folyammá szeretnénk duzzasztani. Ez a Szalézi Család egységét is segíteni tudja.

Másért is fontos a Zafféry-évforduló?

Fontos rátekinteni az első magyar szalézira, felhívni a figyelmet a szalézi hivatás gazdagságára, sokszínűségére, ami megújíthat bennünket egy kicsit. Egy alkalom arra, hogy elmélyedjünk, ugyanakkor a történelmi gyökerekhez kötődve tudjunk gyümölcsöt teremni. Eros Ramazottinak van egy CD-je, az „Ali e radici”(Gyökerek és szárnyak), kicsit ilyen „gyökerek és szárnyak”-ban gondolkodom én is.

A 2012-ben történt kinevezésed óta a tartomány képe megváltozott, megfiatalodott, van hat iskolája és öt rendháza – ez tizenegy olyan hely, ahol komoly jelenlét kell, komoly munka folyik, de a létszám nem nagyon változott. Milyen a szaléziak helyzete ma Magyarországon?

A Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája a Szerzetesek Éve kapcsán felméréseket készített a szerzetesi jelenlétről Magyarországon, amely szerint mi, szaléziak – kicsit viccesen hangzik – a fiatal, nagy létszámú rendek közé tartozunk ma Magyarországon, ami a tíz misszionárius nélkül egyértelműen nem így lenne. Hálásak vagyunk a rendfőnök atya gondoskodásáért, figyelméért, hogy őket nekünk adta. Ha pedig az intézményeket nézzük, akkor elmondhatjuk azt, hogy ez egy zavarba ejtően gazdag portfólió, ugyanakkor lehetőség is, hiszen akihez az iskolai munka áll közelebb, akinek egy oratórium, kollégium vagy plébánia, arra mind van lehetőség. Nem úgy, mint néhány tartományban, ahol szinte csak plébánia, szinte csak oratórium vagy csak iskola van, hanem kicsi, de gazdag a jelenlétek sokféleségében.

De ez egyben kihívás is? 

Persze, mert a plébániákon kihívás az, hogy mit tudunk gazdagabban megélni egy szalézi plébániai szolgálatban, mint amit egy egyházmegyés teljesít. Ha csak annyit, hogy többet misézünk, többet gyóntatunk, az kevés. Az iskoláinkban nagyon fontos napi kérdés, hogy milyen a szerzetesi jelenlét. Ma már nem azt jelenti, mint egykor régen, hogy rengeteg órában tanítani és tanítani, hanem egy minőségi jelenlétet, ahol a tanítás mellett a találkozás lehetősége a tanárokkal, szülőkkel és persze a fiatalokkal, az egyéni meghallgatás, elkísérés lehetősége is nagy szerepet játszik. Ezért is találtuk ki azt a rendszert, hogy általában a szaléziak az igazgatóhelyettesek, semmilyen bürokráciáért nem felelősek, hanem a nevelés ügyének a felelősei, a fiatalokra, a nevelői munkára kell hogy koncentráljanak. Az iskoláink nagy-nagy többsége nem úgy egyházi iskola, hogy a diákok, a szülők maguk is gyakorló katolikusok lennének, hanem mi igyekszünk felébreszteni bennük egy kíváncsiságot a hit irányában. De nagyon sokszor azt is igenis eredményként kell elkönyvelnünk, ha egyszerűen csak az emberi élet döntéseiben, problémamegoldásaiban, a párkapcsolat megélésében tudjuk a fiatalokat egy jobb elhatározás felé segíteni, aminek később lehet majd a következménye a hitre jutás is, de ez egy kegyelmi ajándék, aminek mi az előkészítői lehetünk. A mi iskoláink preevangelizációs közegek, ahol az első igehirdetés hangzik el, de a diákoknál nagyon sokszor ennek a kötelező jellege kevésbé segítő. Az iskola inkább egyfajta vallási, keresztény kultúrát tud átadni és abban a gyökértelen, nem vallásos közegben, amiben ezek az iskolák működnek, ez is egy alapvető érték és előrelépés.

Az interjú folytatását a Szalézi Értesítőben olvashatják.